A Ludovika Akadémia is beleillett a „haza és haladás” gondolatiságába

A Ludovika Akadémia létrejötte kifejezte a nemzet fegyveres önrendelkezésre való törekvését, a magyar katonai felsőoktatás igénye pedig jól illeszkedett a Haza és haladás gondolatiságába – erről beszélt Csorba László történész, egyetemi tanár a Ludovika Szabadegyetem kedd esti online előadásán. Elhangzott az is: a fegyveres önrendelkezés fő letéteményese évszázadokon át a nemesség volt.

Kölcsey Ferenctől származik a „Jelszavaink valának: haza és haladás” azóta szállóigévé lett jelmondata, amelynek jelentéstartalma jól összefoglalja a nemzeti modernizációs törekvéseket. Csorba László előadása elején kifejtette: a „haza” a magyar történelem (Kölcsey idején) nyolc évszázados örökségét jelenti, az ezen a területen élő, nagyjából azonos nyelvet beszélő, egymással együttműködő csoport örökségét, amely törekszik önrendelkezése kivívására. A „haladás” gondolatisága pedig a „bomló feudalizmus” világából való kilábalást jelenti, egy olyan „emberi jogi fordulatot”, amely a civil társadalom és piacgazdaság felé való elmozdulás vágyát, ezzel pedig a parlamentáris államberendezkedés óhaját jeleníti meg. Az identitás és az „etnikai büszkeség” gondolata a római jogig vezethető vissza, aminek nyomán a 13. századra Európa-szerte elterjed a korporációs államelmélet, amely szerint a társadalom csoportjai testekből állnak (erre utal a corpus=test). A közösség ilyen corpusokba szerveződik, kialakul a rendi állam, amelynek felső korporációja a nemesség. Ez a rendezettség a tatárjárást követő helyreállítás évtizedeiben szilárdul meg, amikor a katonák, nemesek csoportjai mellett megjelenik a jobbágyság. A nemesség lesz az, amely kiveszi a részét a hadakozásból, ők kerülnek a magyar eredetmondák kiemelt helyére, ehhez ad eredetmítoszt Kézai Simon a Gesta Hunnorum et Hungarorumban – folytatta Csorba László, aki hozzátette: a nemesek lesznek azok a szabad, felemelkedett igazak, akik kivívták a fegyveres önrendelkezésüket. A többi későbbi krónika ezt a Kézai által megalkotott mitikus  magyar történelmet beszéli el újra, mint ahogy azt például 300 évvel később Verbőczynél is olvashatjuk.

Később, a 17. században a feudalizmus hanyatlásával előtérbe kerül, a 18. században pedig általánossá válik a római köztársaság eszméjéhez visszanyúló republikánus beszédmód, amely nálunk a magyar felvilágosodás gondolatával találkozik. Ez lesz az az eszme, amely átszövi a reformkort, amikor megjelenik a magyar katonai felősoktatás gondolatisága, hogy a nemzet képes legyen fegyverrel is megvédeni magát. Ebbe simul bele a Ludovika létrehozásának gondolata és ez illeszkedik a „haza és haladás” programjába is – szögezte le Csorba László. Az országgyűlési vitákban ekkortájt rendre előkerül, hogy milyen katonai felsőoktatást szeretnénk. Ekkor szólnak a magyar vármegyék követei arról, hogy magyarul beszélő, itt született és nevelt tisztek kellenek, akik azonosak a néppel és – ahogy Csorba László fogalmazott – „akiknek a fegyveres önrendelkezése magának a nemzetnek a fegyveres önrendelkezése”, felügyeletüket a magyar Országgyűlésnek kell ellátni. Ezek a reformkori gondolatok aztán majd 1848-ban érvényesülnek.

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes