A „rendőrség arca”: Gál Kristóf

Minden hétköznap helytáll az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin, nem zavarják a mémek, amelyeket arra is felhasznált, hogy közelebb vigye a rendőrséget az emberekhez. Tapasztalata szerint ennek is köszönhető, hogy már nem ugrik össze az utcán sétálók gyomra, ha rendőrt látnak. Gál Kristóf az ORFK szóvivője, akinek a munkája egy alkalommal nagyobb szelet rántott húst is eredményezett, de értékrendjébe nem fér bele a celebkedés, a Bonum Publicumnak viszont szívesen adott interjút.

Mennyire megterhelő számodra ez az időszak, hiszen minden nap helyt kell állnod az Operatív Törzs tájékoztatóin?

Az én életem nem olyan nehéz, mint azoké, akik az Operatív Törzs ülésein ténylegesen részt vesznek, hiszen ezek korai időpontban kezdődnek. Maximum azért kelek hamarabb, mert az agglomerációban lakom, és be kell érnem a munkahelyre. Nyilván a járvánnyal, a rendeletekkel kapcsolatban sok kérdés vetődik fel az újságírókban, ezekből nem is igazán több, inkább másabb érkezik. Nem sokkal hamarabb, de mindenképpen első kézből értesülök az újdonságokról, a választervezetek előkészítése, összeállítása, jóváhagyatása pedig jóval nagyobb feladatot jelent, mint máskor. Az Operatív Törzs hétköznap történő tájékoztatóinak résztvevője is vagyok, így aztán a távoli jövő ködös homályába vész a szabadság lehetősége.

Hallani olyat, hogy a járványidőszaknak van annyi pozitívuma, hogy a rendőrség Tevékenység-irányítási Központjában nem csörög annyit a telefon, mert a bűnözők sem olyan aktívak. Ez igaz?

A bűnügyi statisztika követő, így erről konkrét adat még nem áll rendelkezésemre, az viszont biztos, hogy a vírushelyzet semmilyen szempontból nem jó. A józan ész az mondatja, hogy a kijárási korlátozás és a tavaszi „Maradj otthon!” kampány ideje alatt tényleg mindenki otthon volt, így aztán betörni is nehezebb volt, azaz biztosan kevesebb volt az ilyen jellegű bűncselekmény. Gondolom a közterületi bűncselekmények száma is csökkenő tendenciát mutathat, hasonlóan a közlekedési baleseteké, azon belül a halálos baleseteket tekintve is jól állunk. A járvány első hullámában is volt kijárási korlátozás, most tilalom van, ami szerint este 8 és reggel 5 óra között mindenki köteles otthon maradni, így kevesebben kelnek útra. Egy másik időszakot élünk, így a tevékenységirányítási központokban dolgozóknak is másképpen van sok dolguk.

Visszatérve az Operatív Törzsre, hogyan zajlik egy felkészülés a tájékoztatókra, milyen és mennyi munka van abban, hogy a nézőkhöz eljussanak az információk?

Akkor kapok nagyobb szerepet ebben, ha a rendőrségi megszólaló valamiért épp nincs jelen, és nekem kell felkészülni egy adott témából, az intézkedéseink adataiból. Más esetekben moderálom a sajtótájékoztatót. A kezdés előtt nagyjából egy órával találkozunk, és mindenki készül egyfajta mondanivalóval. Müller Cecília tisztifőorvos asszony például sokszor statisztikai szempontból beszél a fertőzöttek és elhunytak átlagéletkoráról, összeveti azt az előző heti adatokkal. Ha van valamilyen friss információ, például egy új kormányrendelet, megpróbáljuk közérthetően elmagyarázni az embereknek, hogy ez mit jelent majd a mindennapi életükben. A kérdéseket is a tájékoztató előtt tudjuk meg, tehát a kamera elé állást sok esetben nem egy telefon előzi meg. A tisztifőorvos asszony ebből a szempontból profi, ő 4-5 dolgot képes egyszerre észben tartani: készül arra, amivel érkezett, de a kapott adatokat is beépíti, nem is értem, hogy képes egyszerre ennyi mindenre figyelni.

Ha már emlegeted a tisztifőorvost. Milyen a kapcsolatod vele, szóval hogy jutottál el a tisztifőorvos asszonytól a „Cili” megszólításig?

Rövid idő alatt. A márciusi hullám első hetében még természetesen a tisztifőorvos asszony megszólítást használtam, mégiscsak így illik. Aztán az idő előrehaladtával lett „Cecília Asszony”, hiszen sokszor kellett közvetlenül is megszólítanunk egymást. Később nyilvánvalóvá vált, hogy még jó darabig napi szinten része leszünk egymás életének, akkor vetődött fel a tegeződés. Ez egyébként egyáltalán nem áll távol tőle, végtelenül közvetlen ember. Ezután derült ki, hogy a családja Cilinek szólítja, így aztán mi is. Sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, a világnézetünk, hitünk is hasonló, így ettől még egy picit több a kapcsolódási pont. Úgy veszem észre, hogy kivételesen kedves velem, egy hullámhosszon vagyunk. Minden tréfában benne van még akkor is, ha nagyon fáradt, hiszen nagyon sok egyéb feladata van, és egyébként a tájékoztató is pluszfeladat neki a tisztifőorvosi munkája mellett.

Manapság is megjelennek még mémek az Operatív Törzzsel kapcsolatban. Mit gondolsz ezekről?

A klasszikus mémek az első hullám alatt születtek, ilyen volt például a kaspó. Ma inkább a tisztifőorvos asszony a célpontja ezeknek, mögötte jelenik meg egy olyan szövegbuborék, amiben valamire épp reflektál. Ezek eljutnak hozzá. Ami nem méltatlan, övön aluli, vagy gonosz, azok mulattatják. Ezeket meg is mutatjuk egymásnak, jó hangulatot teremt, de a napi munkát nem befolyásolja.

Volt, ami rosszul esett?

Nekem nem. Azt az időszakot éljük, amikor a közösségi média mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy arctalanul kommenteljen. Ezeket a helyén kezelem, nem is feltétlenül olvasom a hozzászólásokat, jelzik a kollégák, ha van olyan, amire érdemes reagálni. Nehéz ilyennel kihozni a sodromból.

Mit adott neked, hogy a „rendőrség arca” vagy?

A tavaszi hullám idején fordult elő, hogy egy kifőzdében nagyobb szelet rántott húst kaptam, ez meg is jelent egy cikkben később. A kiszolgáló lány ráfogott egy szelet húsra, fölnézett, majd amikor fölismert, kaptam egy nagyobb szeletet. Egyfajta ismertséggel jár az, hogy az ember benne van a tv-ben, bár manapság, amikor kötelező a maszkviselés, kevésbé vagyok felismerhető, így kevesebb ember fordul meg utánam az utcán. Általában a tanakodó arcokat látom, mert az emberek retinájába egyenruhával együtt égett be az arcom, és hétköznapi ruhában nem mindig ismernek fel, de ez nem zavar.

Korábban írtunk már a megújult rendőrségi kommunikációról: mit tapasztalsz, bejött a lazaság az embereknek?

Azokon a médiafelületeken, amelyeken ott vagyunk, mindenképpen. Sok pozitívan csalódott kommentelővel, jó értelemben meglepett, a próbálkozásainkat üdvözlő hozzászólással találkoztam. Jócskán megérett már az idő arra, hogy a rendőrség ott legyen a közösségi média különböző felületein is, és ezt nagyon pozitívan veszik. Szerintem az első hullámban elkövetett kamikaze akcióm, amikor a rólunk készült kifestőt az elköszönésnél szándékosan egy villanásnyi időre felmutattam, azért szólt többek között ekkorát, mert egy bizonyos réteg megszokta már tőlünk, hogy van egy, talán jófajta humorérzékünk, és ezt jól tudjuk adagolni. Ugyanis miközben egy az életünket megváltoztató, alig ismert vírusról van szó, és valaki ennek egy hivatalos tájékoztató fórumán „trollkodik”, az emberek pedig veszik a lapot, tetszik nekik, az is egyfajta visszajelzés, hogy jó úton haladunk. Az állatmentés és egyéb cukiságok is része ennek a megújult kommunikációnak, az előbb említett akcióval ezt egy másik felületre sikerült behozni egy másodpercre. Talán azért nem köveztek meg miatta, mert megszokták tőlünk, felkészültek voltak, és mára talán már sikerült lebontani bizonyos „falakat” a rendőrség körül.

Hogy látod: a pozitívabb megítélésetek vonzóbbá tette a rendőri hivatást is?

Szerintem ez egy menő pálya anélkül is, hogy annak mutatjuk. Sok embertől, például volt színművészetis osztálytársaimtól hallok vissza olyanokat, hogy a rendőrökkel való találkozástól nem „paráznak”. Ez nem a brandépítés eredménye. Az intézkedési kultúrával kapcsolatos váltási szándék benne van a rendőrségi vezetőkben, ami hangsúlyt kap az oktatásban, nevelésben, hogy tényleg igaz legyen a jelmondat: „Szolgálunk és védünk!” Ezek párhuzamosan érnek a közösségi médiában mutatott kreatív oldalunkkal. Így összességében eredményezik azt a visszajelzést, hogy az embereknek bizalmuk és tiszteletük van a rendőrök felé, és kevésbé ugrik össze a gyomruk, ha rendőrt látnak, inkább bizalommal fordulnak felénk.

Mennyire segít a színészi vénád ebben a kommunikációban?

Amikor másfél évvel ezelőtt kijöttünk egy Bëlga-dalszöveggel, ami saját ötlet volt, valószínűleg nem tudtam volna így megcsinálni, ha előtte nem járok színművészetire. Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől tudtam „művészi beszédet” tanulni éveken keresztül, hogy hogyan kell egy görög drámát úgy hangsúlyozni, hogy lehessen érteni. Biztosan ad némi segítséget egy egyébként száraz, hétköznapi, közepesen összetett mondat kamerába mondásánál, hogy tudom, mennyire fontos, hogyan és mit hangsúlyozok, és melyik az a jelző, amit én fontosnak tartok, és mindezt úgy is mondjam el. Ebben jelent óriási segítséget a színészi múlt.  

Mire számítasz: lesz Operatív Törzs karácsonykor, egyáltalán milyen lesz az idei ünnep?

Egészen biztosan más lesz. Hogy ez a konkrét intézkedésekben hogyan jelenik meg, még nem tudom. Azt gondolom, karácsonykor is nagyon fontos lesz, hogy vigyázzunk egymásra, és sokkal nehezebb lesz. Még nem látjuk a fényt az alagút végén, így továbbra is vigyázni kell az idősekre. Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek meg kell oldania, hogy a szüleit és nagyszüleit nem láthatja, ilyen még nem volt, mióta világ a világ. Nagyon kell majd a leleményesség, fegyelmezettség, találékonyság és kreativitás ahhoz, hogy hogyan szeressük úgy egymást a szeretet ünnepén, Krisztus születésének ünnepén, hogy személyesen nem tudunk találkozni.

Végezetül: felmerült a neved az egyik kereskedelmi televízió zenés-táncos szórakoztató műsorában. Belefér-e egy ilyen produkció az értékrendedbe vagy abba, hogy ez bármilyen előnyhöz juttassa a rendőrséget?

Az első hullám után kaptam megkeresést kereskedelmi csatornán való szórakoztató műsorokba. Ezek között volt olyan, amit nem tartok nagyon színvonalasnak. Volt például olyan, amiről azt mondták, hogy VIP celebek között kellene hónapokon keresztül egymás ellen küzdeni. Hívtak főzőműsorba is. Mindegyiket visszautasítottam, mert az értékrendem más. Az országos rendőrfőkapitánnyal az első hullám vége felé beszéltem erről, akkoriban sok interjúkérelem érkezett. Ő akkor egy dolgot kért, hogy „kutyába ne menjek le!”. Szerintem pontosan tudom, hol van ez a szint. Hívtak olyan beszélgetős műsorba, ami kicsit annál több volt, show-szerű. Annál is azt éreztem, hogy az már nem az a szint, mint amit most csinálunk, tehát interjú a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi polgároknak szóló lapjába, ahol egy kicsit talán rám vagy a munkámra, és valóban a rendőrségre kíváncsiak. Bízom benne, hogy stabil az értékrendem, és egyelőre nem lehet arra számítani, hogy a közeljövőben táncolni vagy énekelni fogok. Ugyanis nagyon komolyan gondolom azt – ahogy fogalmaztál –, hogy a rendőrség arca vagyok, ami azzal jár, hogy ezt a szervezetet képviselem.

Az interjú a Bonum Publicum decemberi számában jelent meg.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes