Minimális veszteségeket szenvedett, nagy károkat okozott, ám az I. világháború végére leromlott, megmaradt hajóit pedig elosztották és darabokra szedték – ilyen dicstelen vég jutott az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének a Nagy Háború végére. A Ludovika Szabadegyetem legutóbbi előadásán Kaiser Ferenc egyetemi docens, az NKE HHK Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője beszélt a flotta büszkeségeiről és a ma is létező példányokról.
A Császári és Királyi Haditengerészet feladata az volt, hogy ne engedje partra szállni az Antant erőit az Adriánál, ezt puszta létével teljesítette is. A flotta hajói finoman fogalmazva nem vitték túlzásba az aktivitást, pedig 37 tonna arany értékű csatahajót építettek meg, összesen hetet, amelyek nagyrészt a pulai kikötőben töltötték napjaikat – mondta előadásában Kaiser Ferenc. Ezeket a hajókat egyébként azért sem lehetett jobban kihasználni, mert hiányzott a kazánjaik működtetéséhez elengedhetetlen jó minőségű fekete kőszén, amely nem állt a Monarchia rendelkezésére. Ugyanis ezeken a területeken barnaszenet bányásztak többnyire, tehát a hajók bevethetősége erősen korlátozott volt. Kaiser Ferenc azért említett néhány tengeri csatát, amelyek közül a legemlékezetesebb a Szent István csatahajó elsüllyesztése volt. A négy tagból álló Tegetthoff-osztály utolsó egységeként készült el, testvérhajói a Tegetthoff, a Viribus Unitis és a Prinz Eugen voltak. 1918. június 10-én egy olasz gyorsnaszád torpedói süllyesztették el Premuda szigetének közelében. Érdekesség, hogy erről videófelvétel is készült, amely ma is látható a legnagyobb videómegosztó portálon, az olaszok ezeket a kockákat használták fel a témával foglalkozó filmjük elkészítéséhez. „Az igazi háborút a kis egységek vívják” – érzékeltette a tanszékvezető annak a hajóhadnak a nagyságát és sokféleségét, amely szolgálatban állt 1914-1918. között. A 178 úszó eszközből és a szervízhajókból álló flotta között volt négy csatahajó és egy sor kisebb egység, köztük 92 torpedónaszád és 27 tengeralattjáró. Az előadó által is érzékeltetett, elképesztő méretbeli különbségekkel megáldott hajók átlagéletkora 10-15 év volt a háborús évekre, a gyors technikai fejlődés okán pedig igazi harcértékkel nem bírtak, végeredményben értékes fémjeik súlya okozta vesztüket: a háború után a győztesek előszeretettel halásztak a zavarosban, némely hajót szétszedték, másokat például a franciák használtak gyakorlatozásra és haditengerészeti tapasztalat gyűjtésre. Kaiser Ferenc elmondása szerint a háború után az osztrák-magyar hajóhad eszközeinek legnagyobb részét három ország kapta meg: a britek 27, a franciák 16, az olaszok 76 hajó sorsa fölött rendelkeztek. A legnagyobb utóélete a 250 tonnás osztályú torpedónaszádoknak volt, ezekből 27 darabot vagy nem bontottak le, vagy nem semmisült meg. Ezen gépek egyike-másika például jugoszláv szolgálatban megéri a II. világháborút, de két darab még az 1960-as években is szolgálatban állt.
A háború utáni osztozkodásban Magyarországnak be kellett érnie négy folyami őrnaszáddal – mondta az NKE oktatója, aki beszélt az USS Hradetzky és USS Zrínyi hajókról is, amelyek egy ideig amerikai zászló alatt hajóztak, de említett egy másik érdekességet is. Az osztrák-magyar haditengerészet állományából ugyanis a mai napig létezik két folyami monitor. Az egyik, az 1871-ben épült Leitha a Parlament előtt horgonyoz, míg a másik a Caba, eredeti nevén Körös szerb amatőrök keze nyomán újult meg.
További érdekességek az alábbi videóban:
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes
Videó: Halápi Katinka, Kristóf-Szabó Lilla