Magyarországot „tragikus területveszteség” érte a 16. században, Mohács után örökre elveszett önálló középhatalmi szerepünk, ezért nevezhető ez a korszak az első Trianonnak – fogalmazott a Ludovika Szabadegyetemen tartott előadásában Pálffy Géza. Az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója szerint jelentős veszteségeink ellenére mégsem jutottunk zsákutcába, elvégre ma megvan a lehetőségünk, hogy magyarul beszélhessünk.
Franciaország, a Spanyol Királyság, vagy a Német-Római Birodalom – ezekkel az országokkal vetekedett „Szent István birodalma”, ami a maga 325 ezer négyzetkilométeres területével és 3,3 millió lakosával Európa negyedik-ötödik országa közé tartozott, ám ez a regionális középhatalmi szerep Mohács után elveszett – szögezte le előadása elején Pálffy Géza. Mohács a magyar történelem legsúlyosabb sorsfordulója volt, hiszen szembekerültünk egy másfél millió négyzetkilométeren elterülő, 12-13 milliós lakosságú, 120-140 ezer fős hadsereget számláló országgal, az Oszmán Birodalommal. „Nem az volt a kérdés, hogy kikapunk-e Mohácsnál, hanem, hogy mi marad meg?” – érzékeltette a történész, aki arról is beszélt, hogy az 1526-os tragédiát követő 40 évben az ország területe 120 ezer négyzetkilométerre, lakossága pedig 1,8 millió főre zsugorodott, azaz örökre elveszett középhatalmi szerepünk. Pálffy Géza szerint ezek az adatok mutatják, hogy megszűnt a Budáról kormányzott „magyar birodalom”, az ország három részre szakadásával pedig nem túlzás azt állítani, hogy elszenvedtük első Trianonukat. Ezek a tények megmutatják, hogy a török hódítás olyan „évszázadokra kiható, nagyrészt elkerülhetetlen és már visszafordíthatatlan negatív politikai, társadalmi, etnikai” változásokat hozott, amelyek kihatnak a 20. századra. Ráadásul a 17. századra kialakulnak azok az etnikai viszonyok, amelyek Trianon idején is érvényesek, azaz Szulejmán szultán hosszútávra kihatóan rajzolta át az ország térképét. Így lett hazánk a Habsburg Birodalom kiemelten fontos királysága, a Monarchia „védőbástyája, meghatározó jövedelemforrása és éléskamrája” – folytatta előadását Pálffy Géza, aki szerint a Magyar Királyság 120 végvárával és 22 ezres hadsereggel védte Európát a 16. században, ennek költségeibe mások is beszálltak.
Mohács után megváltozott Buda szerepe is. Kialakult az egy állam, két főváros szerkezet, ami tulajdonképpen 1918-ig fennmaradt. 1536-tól Buda helyett Pozsony lett a belpolitikai főváros, míg Bécsbe – az uralkodó közvetlen közelébe - került a hadügy, a külügy és a pénzügy is, ebben némi visszarendeződés a 19. században történt. Azaz Buda olyan hatalmas szerepvesztésen ment keresztül, amelynek egy jelentős része már soha sem volt pótolható, ezzel pedig a Magyra Királyság másfél évszázadra frontvidékké válik, egy új Közép-Európai nagyhatalom része lesz korlátozott szuverenitással – mutatott rá a változások erejére az MTA Lendület kutatócsoport vezetője, aki beszélt a korszak nagy magyarjairól, köztük az NKE egyik jogelődének névadójáról, Zrínyi Miklósról is. Mint elhangzott: Zrínyi egyszerre volt a horvát és magyar regimentek ezredese a harmincéves háborúban (1642-1646), de kevesen tudják róla, hogy ő volt az első magyar tábornok is a Habsburg állandó (császári-királyi) hadsereg vezérőrnagyaként.
Mi maradt meg? – tette fel a kérdést Pálffy Géza, aki szerint a koronázások idején használt zászló, címer és hagyományaink jelzik a középhatalmi emlékek ápolását és a keresztény Európához való tartozás tudata is erősen él(t) a 16. században megjelenő protestantizmus ellenére. Mindez a kutató szerint megmutatja, hogy az ország három részre szakadásával jelentős veszteségeket szenvedtünk ugyan, de mégsem jutottunk zsákutcába, mert ma is magyarul beszélhetünk, a személyi igazolványunkat ugyanaz a címer díszíti, mint ami már a 16. században is mindennapi volt, azaz a kényszerpályákat sikerült legyőznünk. Mindez a 21. században is sikerülhet, összefogva és nem ellenségnek tekintve szlovákot, románt és mást sem – közölte előadása végén Pálffy Géza.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes
Videó: Halápi Katinka