NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A digitális oktatás és a kibertér védelme

A koronavírus okozta járványügyi helyzet alapjaiban változtatja meg az elkövetkezendő időszakban az oktatás rendszerét, melynek kiberbiztonsági vonatkozásaira is érdemes odafigyelni. A veszélyhelyzet miatt március 23-tól az egyetemek is átálltak a távoktatásra, így a virtuális térben életbe lépett a hazánkban még kevésbé ismert digitális oktatás. Az évközi számonkérés, a vizsgáztatás és vélhetően a szakdolgozatvédés is ilyen körülmények között történik majd.

Krasznay Csaba egyetemi docensnek, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetőjének egyetemi oktatóként és kisiskolás gyermekek szülőjeként is teljes rálátása van az oktatásra. A szakember szerint a közoktatásban dolgozó pedagógusok nagy kreativitásról tettek tanúbizonyságot azzal, hogy gyakorlatilag egy hétvége alatt átálltak a távoktatásra. Véleménye szerint ez nem mindenhol megy majd ilyen gyorsan, de heteken belül kialakulhat az új rend, így a magyar közoktatás 15 nap alatt 15 évet lép majd előre.

A felsőoktatásban több mint egy hét volt arra, hogy átálljanak a távoktatásra és ehhez kialakítsák a szakemberek a megfelelő informatikai hátteret. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében a már korábban is használt Moodle rendszer mellett lehetővé vált a Pro Bono felületen létrejött anyagok megosztása alap- és mesterszakos hallgatókkal is, így tágult az oktatási lehetőségeink tárháza”- fogalmazott honlapunknak Krasznay Csaba. Az intézetvezető szerint érdemes példát venni a közoktatásban dolgozó pedagógusokról és hasonló kreativitással belevágni az oktatásba. A most előállított távoktatási anyagok a későbbiekben is felhasználhatók lesznek és lehetőséget teremtenek a nyugati világban sok helyen már nagyon is élő távoktatási rendszerek bevezetéséhez, elterjesztéséhez magyar nyelven is – tette hozzá az egyetemi oktató. 

Krasznay Csaba arra hívja fel a figyelmet, hogy a tananyagok, videók és más egyéb dokumentumok feltöltésekor érdemes odafigyelni a láthatósági és elérhetőségi beállításokra, valamint arra, hogy milyen személyes adatokat osztunk meg másokkal. A Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője elmondta, hogy a célzott kibertámadások első fázisa a felderítés, ahol a nyílt forrásból származó információk összegyűjtése és elemzése az alapvető forrás. A most kikerült tananyagok, videók, személyes adatok mind alapul szolgálhatnak egy későbbi támadásnak, éppen ezért a hozzáférési jogosultságok beállítását sose felejtsük el – hangsúlyozta az intézetvezető.

További részletek a Bonum Publicum áprilisi számában olvashatóak.

 

Szöveg: Homonnay-Bukovenszki Orsolya Csenge