Mihail Gorbacsov és Kádár János kapcsolatáról is beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában Kun Miklós. A Széchenyi-díjas történész elmondta, hogy a volt szovjet pártfőtitkár manapság az egyik legkevésbé kedvelt ember Oroszországban, ugyanakkor a nyugati világban most is szeretik. Elhangzott, hogy emlékirataiban Gorbacsov pozitív véleménnyel volt Kádár János magyar pártvezetőről. Kun Miklós szerint ugyanakkor ez nem fedi a valóságot, hiszen Gorbacsov nem szerette Kádárt, 1986-tól meg is akarta buktatni.
A „Volt egyszer egy rendszerváltozás” című előadás-sorozat idei első előadásán az egyik legizgalmasabb téma került napirendre, Kádár János és Mihail Gorbacsov kapcsolata, amely a felszínen nagyon szívélyes volt, a háttérben azonban már más volt a helyzet. Emlékirataiban a szovjet pártvezető nagy elismeréssel írt Kádár Jánosról, aki Gorbacsov pártfőtitkári kinevezését követően próbált mentorként bánni vele találkozásaik során. Kun Miklós elmondta, hogy az MSZMP első embere nagy szolgálatot tett Gorbacsovnak, amikor „besúgta” neki, miként nyilatkozott róla negatívan egyes számú szovjet riválisa Grigorij Romanov volt leningrádi párttitkár. Kádár János azonban szíve mélyén utálta Gorbacsovot, akit revizionistának, kelekótyának, tapasztalatlan zöldfülű politikusnak tartott. A szovjet vezető sem kedvelte Kádárt, és sokat „mesterkedett” azon, hogy megszabaduljon tőle. Ebben nagy segítségére volt a magyarul is jól beszélő Vlagyimir Krjucskov akkori KGB főnök, aki végül meggyőzte Kádárt a „civilizált” elvonulásra. Az előadáson elhangzott, hogy 1988-ban már egyértelműen Grósz Károly volt a szovjetek magyarországi favoritja és Kádár minél előbb való visszavonulásában Pozsgay Imre is érdekelt volt. Végül kettőjük között olyan ellentét alakult ki, amely majdnem nyilvános szakítással járt. Gorbacsov végül Alekszandr Jakovleven, első számú ideológusán keresztül üzente meg Pozsgaynak, hogy ki kell állni Grósz Károly mellett. Ugyanakkor Grószról sem volt túl jó véleménye Gorbacsovnak, aki szerint „bár a mi emberünk, de kissé provinciális, a vidéki újságíró csak úgy lerí róla”. A még szóba jöhető vezetők közül sem Berecz Jánost, sem Szűrös Mátyást, sem Nyers Rezsőt nem tartották jó megoldásnak Moszkvában. „Német Miklóssal pedig nem igazán tudtak mit kezdeni. Róla már nagyon korán összegereblyéztek szovjet diplomaták és állambiztonságiak annyi információt Budapesten, melyből következett az a vélemény, hogy bármikor képes elindulni a Nyugat felé úgy, hogy megfeledkezzen milyen döntések születtek annak idején Jaltában Magyarország jövőbeni helyzetéről”- fogalmazott Kun Miklós. A Széchenyi-díjas történész elmondta, hogy végül Grósz Károly és Pozsgay Imre egy óra alatt kötött szövetséget Kádár ellen. A vidéki „megmondó” pártemberek nem túl óvatos megdolgozásában Lukács Jánosnak, a Központi Bizottság Titkársága tagjának is komoly szerepe volt.
Kun Miklós előadásában szólt arról is, hogy Kádár János bukása - már csak biológiai szempontokat tekintve is - logikus és törvényszerű volt, hiszen fizikai és szellemi állapota is napról napra romlott. „A televíziós interjúi arról árulkodtak, hogy 1956-al kapcsolatban egyre keményebb szavakat használ, változatlanul gyűlöli Nagy Imrét, s esze ágában sincs elindulni a reformok útján”- fogalmazott az előadó. Végül néhány héttel a sorsdöntő pártkonferencia előtt engedett a Budapestről és Moszkvából egyaránt reá nehezedő nyomásnak és visszavonult. Többek szerint jól járt, hiszen nem tartóztatták le és nem került börtönbe, mint több volt szocialista pártvezető. Kun Miklós szerint azonban Kádár Jánost halála után elérte a legnagyobb büntetés, amit csak ember elszenvedhet: sírját feldúlták, koponyáját valakik mindmáig rejtegetik.
Az előadáson szó volt arról is, hogy a Kádár nyomasztó árnyékától lassan megszabaduló Magyarország továbbra is nagyban függött a szovjet energiahordozóktól, ugyanakkor a jelentős szovjet piac biztos felvevő helye volt a magyar exportnak. Amikor a szovjet gazdaság belerokkant az USA-val zajló hidegháborúba és a Ronald Reagan nevével fémjelzett „csillagháborús” tervek által diktált gazdasági versenybe, ez jelentősan kihatott a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokra is. Ez pedig oda vezetett, hogy a Szovjetunió kénytelen volt „elengedni” a korábban szövetséges Magyarországot, ahonnan ráadásul távozóban voltak immár a megszálló szovjet csapatok is.
A Volt egyszer egy rendszerváltás című előadás-sorozat március 11-én folytatódik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amikor a berlini fal lebomlásának kulisszatitkairól lesz szó.
Szöveg: Szöőr Ádám
Fotó: Szilágyi Dénes