NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Fókuszban a gyakorlati bölcsesség Hörcher Ferenc könyvében

„A könyveknek megvan a saját történetük” – fogalmazott Hörcher Ferenc, a januárban megjelent, „A Political Philosophy of Conservatism. Prudence, Moderation and Tradition” című könyvének bemutatóján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A rendezvényen neves külföldi szakemberek méltatták a kiadványt, amelynek célja, hogy átfogó, filozófiai megalapozottságú képet adjon a politikai konzervativizmusról.

Az NKE Politika- és Államelméleti kutatóintézet vezetőjének a Bloomsbury kiadó gondozásában jelent meg a konzervativizmus elméleti alapjait összefoglaló műve. Hörcher Ferenc köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a konzervativizmust, mint politikai filozófiát (ellentétben például a liberalizmussal) rendkívül nehéz definiálni. A könyv a gyakorlati bölcsesség fogalmát helyezi a középpontba és azt vizsgálja, hogy az arisztotelészi eredetű fogalom mennyire használható napjaink politika gondolkodásában. A kiadvány történeti áttekintést ad a konzervativizmus fogalmának alakulásához, majd elméleti kérdéseket tekint át, azt vizsgálva, hogy mik az akadályai egy jól berendezett társadalom megteremtésének. A szerző szerint három akadály azonosítható: a politikai cselekvő, az idő és a tudás korlátja. Utóbbi például azt jelenti, hogy soha nem tud minden információ, tudás egyszerre rendelkezésre állni a legjobb döntéshez. A könyv azt vizsgálja, hogy mindezen korlátok ellenére, hogyan lehet megtalálni a leghelyesebb cselekvést. Hörcher Ferenc szerint a cselekvő tapasztalatai, gyakorlati jártassága mellett a közösség bölcsessége, tradícionális tudása segíthet a helyes döntések meghozatalában. A szerző elmondta, hogy a könyv készítésének egyik fő inspirálója a nemrég elhunyt Roger Scruton, valamint a hagyományos angolszász konzervativizmus, amely remek keretet biztosít napjaink világpolitikájának értelmezéséhez is.

A beszélgetésen részt vett Ryszard Legutko lengyel filozófus, a krakkói Jagelló Egyetem oktatója, és Robert Grant, a Glasgow-i Egyetem nyugalmazott professzora. A beszélgetés házigazdája John O’ Sullivan, a Danube Institute elnöke volt. Ryszard Legutko a többi között hangsúlyozta, hogy a politika művészet, így akárcsak egy festményt vagy zeneművet nem lehet azt pontosan leírni. A professzor ezért is tartja örömtelinek a most bemutatott könyv gyakorlat alapú megközelítésmódját. Robert Grant arról szólt, hogy a demokráciák nem feltétlenül lennének olyan konfliktusosak, mint amilyenné mi tesszük azokat. Szerinte vannak rossz és jó tradíciók, a jól működő hagyományokkal pedig könnyebb együttélni, de a rossz hagyományoktól sem feltétlenül érdemes forradalmi úton megszabadulni, mert az sokszor csak ront a helyzeten. Az eseményen elhangzott, hogy azoknak a konzervatív politikusnak, aki sikert szeretnének elérni, fel kell készülniük a megfelelő cselekvésre úgy, hogy helyes dolgokat tegyenek a politika érdekében.

Hörcher Ferenc művének célja, hogy átfogó, filozófiai megalapozottságú képet adjon a politikai konzervativizmusról, és az igazságosság helyett a gyakorlati bölcsességre helyezze a hangsúlyt a politikai gondolkodásban. A szerző feltételezése szerint az óvatos körültekintéssel sok olyan politikai hiba, sőt bűn is elkerülhető, ami a túlságosan is „racionalista” (vagyis az emberek hétköznapi életviszonyait felforgató) politizálás következménye.

 

Szöveg: Zavodnyik Blanka

Fotó: Szilágyi Dénes