Az emberölés történeti megítélését, a bűncselekménnyel kapcsolatos jogszabályokat, mindenekelőtt a nyomozás sajátosságait foglalja össze az a kötet, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói írtak. A nyomozás módszereit és buktatóit a 17. századtól napjainkig terjedő bűneseteken keresztül mutatja be a három szerző: Kovács Lajos, Bói László és Girhiny Kornél.
Forró nyom, szemle, poligráfos vizsgálat, az emberölés legkülönfélébb, sokszor brutális esetei, „döglött ügyek” – az embernek az az érzése, mintha a Derrick, a Columbo, a Fűrész és a Machete filmek fura hibridjének világába csöppenne, ha végigfut az Emberölések nyomozása című könyv fejezetcímein. A kiragadott krimi- vagy akciófilm-„kellékek” azonban a tudományos igényességű vizsgálat tárgyai is egyben. Elemzésük, módszereik alaposabb feltárása és az ezzel kapcsolatos tapasztalatok összegyűjtése új tudással láthatja el napjaink gyakorló gyilkossági nyomozóit, az erre a pályára készülő egyetemi hallgatókat, a kriminalisztika tudományának művelőit, de akár a téma iránt érdeklődő történelemkedvelőket is. Utóbbiak számára például külön érdekesek lehetnek a 17. századi nyomozások. Például annak megválaszolása, hogy milyen vizsgálat igyekezett tisztázni az 1610-es években Báthory Erzsébet, a „csejtei rém” bűnösségét. Izgalmas lehet a kriminalisztika tudományát kedvelők számára, hogy vajon a Tiszaeszláron eltűnt Solymosi Eszter holttestét fogták ki 1882-ben a Tiszából, vagy Bary József vizsgálóbírónak volt igaza, aki bizonyítottnak látta, hogy a rituális gyilkosságok gyanújával rács mögé küldött vádlottak megsegítésére társaik a megölt cselédlány tetemét „helyettesítő” ép holttestet dobtak be a folyóba a hatóságok megtévesztése céljából. A mai kor nyomozói számára érzékeny pont lehet annak a kérdésnek a boncolgatása, hogyan eredményezhette a móri bankfiókban 2002-ben történt, nyolc halálos áldozattal járó vérengzés nyomozása egy vétlen ember jogerős bírósági határozatban hozott elítélését? A nyomozók mellett a társadalom tagjai számára szintén egy érzékeny pont annak megismerése, hogyan talált rá a nyomozás a 2009-es romagyilkosságok elkövetőire úgy, hogy ezek az esetek öt különböző megyében, látszólag random módon kiválasztott településeken történtek. A legősibb bűnök egyikeként számontartott emberölés feltárására és a bűnösök megbüntetésére minden kor a maga módján törekedett. Magyarországon például a bűncselekmény fogalma a 19. század végére alakult ki. Ekkor készült el az első átfogó büntetőjogi szabályozás, az 1878. évi V. törvénycikk, közismertebb nevén a Csemegi-kódex. Megalkotója, Csemegi Károly a szándékos emberölés három nemét különböztette meg: a halálbüntetéssel sújtandó, előre megfontolt szándékú gyilkosságot, a minősítő körülmény nélküli emberölést, illetve az emberölésnek azon válfaját, amelyet hozzátartozók sérelmére vagy több emberen követtek el. Ugrás az időben és a korokban annak bemutatására, milyen fejlett technikát alkalmaznak napjaink helyszínelői. A kötetben olvashatunk például az ún. „3D lézerszkennerről”, amely képes letapogatni egy helység belső viszonyait, ezt képes visszaadni és méreteket kinyerni, megforgatni stb. A művet áttekintve újabb érdekes felvillantás az 1950–1960-as évek legnagyobb ügye, a martfűi sorozatgyilkosság nyomozása. A valódi tettes, Kovács Péter 10 éven keresztül gyilkolt, mire a nyomára akadtak, öt embert ölt meg, vagy kísérelt megölni, az ügy feltárása számos tanulságot hozott a későbbi emberölések feltárására.
Hosszan lehetne még sorolni a nyomozás szempontjából tanulságos bűneseteket, a tanúk felkutatásának módjait, a kihallgatás lefolytatásának taktikáit vagy az utólagos felderítés nyomozati hibákat is feltáró körülményeit, de fontos szólni az Emberölések nyomozása című könyv megírásának motivációiról is. A korszerű, gyakorlati nyomozásokkal, konkrét esetekkel példázott, a modern technikai vívmányokat is ismertető kriminálmetodikai jegyzet elkészítésére – a saját bevallása szerint – az egyik legöregebb, legrégibb nyomozót, Kovács Lajos ny. rendőr ezredest kérték fel. A nyomozó az NKE külsős oktatójaként közel 40 év tapasztalatait tette hozzá a gyilkossági nyomozás Hans Gross és Endrődy Géza óta kialakult gyakorlatához, amely jelentős fejlődést hozott. „A fejlődési pálya íve tetten érhető, ha valaki az 1970-es évektől kíséri figyelemmel az emberölési nyomozások taktikáját, és a bőrén tapasztalja azt a hihetetlen változást, amely például a DNS megjelenésével vagy a digitalizáció térnyerésével forradalmasította a gyilkosságok felderítésének esélyeit. A témában utoljára 2003-ban jelent meg az emberölések nyomozásának metodikáját részletező kriminalisztikai jegyzet, azelőtt pedig 1973-ban, amelyből tanulhattak a fiatal nyomozók, így nem nehéz átlátni az azóta bekövetkezett hatalmas változásokat” – mondta el lapunknak Kovács Lajos, aki évekig irányította a sokak által csak „döglött ügyek osztálya” néven elhíresült szervezeti egységet az ORFK-n belül. Az ott szerzett tapasztalatait megjelenítette a jegyzetben is, amelynek lényege, hogy az idő múlásával törvényszerűen változnak egy gyilkosság szereplőinek viszonyai, a jogszabályi környezet, de leggyorsabban a tudomány és a technika által biztosított lehetőségek széles skálája változik. Mindez – kellő szakszerűséggel, türelemmel, kitartással és kreativitással alkalmazva – lehetővé teszi, hogy a felderítetlen gyilkossági ügyek megoldhatók legyenek akár 10-20 év elteltével is. Még a közvélemény nyomása ellenére is. Mint Kovács Lajos elmondta: egy nagy ügynél természetszerűleg nagy a közvélemény nyomása, a vezetés elvárása, a média figyelme. Ez befolyással van a nyomozásokra is, de szerencsés esetben nem közvetlenül a nyomozókra, hanem a nyomozó szerv vezetőjére. Ha ő „bírja” a gyűrődést, képes kezelni ezt a nyomást, és nem közvetíti tovább az ebből fakadó feszültséget, teljesítmény- és eredménykényszert a konkrét nyomozói munkát végző állomány felé, az ügy nem látja ennek kárát, nem érzi hátrányait. Ellenkező esetben idegeskedés, szakszerűtlenség, káosz keletkezhet, ami sok hiba forrása lehet. Persze sok tévedés és hiba megelőzhető akkor, ha a nyomozó nem hiszi tévedhetetlennek magát – az ezredes szerint szkepticizmusának is ez a gyökere, egy általa meglehetősen favorizált kriminalisztikai alapelv: a kételkedés. „A tudomány, az intuíció és a kételkedés keveréke elengedhetetlen elegye a sikeres nyomozásnak, számos más szempont és tényező mellett” – véli a könyv egyik társszerzője, Bói László r. őrnagy, a Forenzikus Tudományok Tanszék tanársegéde, aki főként a könyv szerkezeti és logikai vázának, dogmatikai felépítésének kialakításában vállalt szerepet. „Ha abból indulunk ki, hogy az elkövető mindig hátrahagyja »névjegyét«, akkor összefüggést lehet találni a helyszín, az elkövetés módja és az elkövető személyisége között. A bűnügyi személyiségelemzés elmélete azon a hipotézisen alapszik, hogy mindenen, amit teszünk, rajta hagyjuk személyiségünk lenyomatát. A technikai fejlődés eredményesebb felderítést és bizonyítást tesz lehetővé a »régmúlt és a közelmúlt« relációjában” – mondta el Bói László, aki elsőként a NKE hallgatóinak ajánlotta a könyvet, amely hasznos olvasmány lehet a középszintű szakmai oktatásban, a jogász- és szakjogászképzésekben, de akár a gyakorlati területen dolgozó szakemberek számára is. Hasonlóan vélekedik Kovács Lajos is, mert a kötet ugyan alapvetően egyetemi jegyzetnek készült, a nyomozó reményei szerint a már pályán lévő szakembereknek is nyújt néhány, a gyakorlatban is hasznosítható fogást, tapasztalatot, megállapítást, gondolatot. „Üzenete talán a gyilkossági nyomozás korszakokon átnyúló kontinuitásának felismerése lehet. Előttünk is jártak és utánunk is lesznek kitűnő szakemberek, nagyszerű detektívek, akik hivatásuknak, életcéljuknak tekintették és tekintik a közösség érdekében az ember által elkövethető legsúlyosabb bűntett elkövetőinek elfogását és méltó megbüntetését. A jegyzet talán segít ebben” – fogalmazott lapunknak Kovács Lajos.
Napjainkban számottevő az élet elleni bűncselekmények száma, hiszen „a gyilkosság az emberi természet sajnálatos, de – úgy tűnik – örök terméke” – áll a Dialóg Campus Kiadó gondozásában megjelenő kötet befejező gondolataiban. Az is igaz ugyanakkor, hogy mi, magyarok a valóságnál rosszabbnak gondoljuk a bűnügyi helyzetet, amely érzést fokozhatja, ha a rendőrség nem tud megoldani egy bűnügyet, törekedni azonban kell rá. Ebben segíthet a tudomány és a technikai lehetőségek rohamos fejlődése, a korábbi gyilkosságok tanulságai és az elhivatott nyomozók. A jegyzet is a sikerhez szeretne hozzájárulni „fejtegetéseivel, ajánlásaival és példáival”.
A cikk a Bonum Publicum egyetemi magazin decemberi számában jelent meg.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: cursos.forsci.com.br