Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A jövő egészségügyéről tanácskoztak az NKE-n

Az egészségügy nemzetközi, munkaerőpiaci, demográfiai és technológiai-innovációs vonatkozásairól volt szó a "A jövő 60 percben" eseménysorozat legutóbbi rendezvényén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vett meghívott szakértőként Kohanecz Margó, a KPMG Egészségügyi és Élettudományi Tanácsadás üzletág igazgatója és Szócska Miklós volt egészségügyért felelős államtitkár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója. A beszélgetést Lovászy László, a Miniszterelnökség stratégiai kutatások támogatásáért felelős miniszteri biztosa és Oláh Dániel, a Makronóm rovatvezetője nyitották meg, akik egyben az esemény ötletgazdái és moderátorai is voltak. Az érdeklődők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint például hogy milyen lesz a jövő egészségügye és milyen gyógyszeripari és biotechnológiai innovációk forgathatják majd fel az egészségről, valamint az önmagunkról alkotott képet. A megszólaló szakértők áttekintették az európai demográfiai és egészségügyi helyzetet, kiemelve, hogy az egyik legsúlyosabb kihívás az elhízottság, ami évente félmillió európai polgár korai halálozásához vezet, súlyosan megterhelve ezzel az egészségügyi rendszerek működését. Elhangzott, hogy a gyógyszeripar egyre inkább egészségiparként kívánja magát pozícionálni, hiszen a korai halálozás legalapvető oka az egészségtelen életmód, amit az egészségügy, mint intézményrendszer mindössze 10%-ban képes megelőzni. Átfogó képet adtak a szakértők az idősödési folyamatokról is, kitérve a foglalkoztatási rátákra. Külön téma volt a bioetikai aggályok és kockázatok témaköre, bemutatva azt, hogy az ember mennyiben rendelkezhet mesterséges és beültetett eszközökkel. Külön kitértek a szakértők a rehabilitáció forradalmára is, ami felülírhatja akár az eltartottsági rátákkal kapcsolatos félelmeket is. A családalapítással összefüggésben és a gyermekvállalás kitolódással kapcsolatban külön szó esett a meddőséggel kapcsolatos problémákra is, hangsúlyozva, hogy az egyre több férfit is érint. A résztvevők bemutattatták az idősödéssel foglalkozó kutatási és tudományos eredményeket is. Elhangzott, hogy a Nemzeti Agykutatási Program érdemben hozzájárulhat a betegségek egyharmadáért felelős agyi rendellenességek kezelésének javításához. A Nemzetközi Közszolgálati Egyetem a rendezvényen az akadálymentesség érdekében jelnyelvi tolmácsolást is biztosított.

Fotó: Halápi Katinka