A Habsburg-család neve számos ponton összeforrt a magyar történelemmel, ami Habsburg György életére is jelentős hatással van. A hivatalos formula szerinti „királyi fenség” megnevezést ma már mellőzi, így a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott márciusi előadásakor is a „nagykövet úr” megszólítással illették. Magyarország utazó nagyköveteként 1996 óta próbálja előmozdítani hazánk ügyeit, legyen szó az uniós színtérről vagy például a budapesti olimpia ügyéről.
Történelmi tény, hogy Ön magyar királyi utód. Hogyan élik ezt meg a hétköznapokban? Mit jelent Habsburgnak lenni?
Szép és fontos feladat, mert ismerem a családom szerepét a történelemben, és a név mögött állok, tehát érzem ennek a súlyát. Ugyanakkor az életem sokkal normálisabb, mint azt sokan elképzelik. Budapest közelében lakom, egy nagyon szép környéken. A gyerekek esetében a Habsburg névvel járó feladatok most vannak kialakulóban, hiszen az iskolában, a történelemórán ők sokat foglalkoznak a Habsburg-családdal, ott kapnak több információt arról, hogy valójában milyen családból származnak. Próbálok velük olyan helyekre utazni, ahol egy kicsit jobban ismert a Habsburg-család, hogy jobban megismerjék a történetünket.
Ne lépjünk túl azon, hogy Ön és a családja itt él, ez magyarságának is bizonyítéka.
Ez egyértelműen így van. A gyerekek itt születtek, Telkiben és Budapesten járnak iskolába, vagyis ők Magyarországon vannak itthon. Egymás között is magyarul beszélnek, bár igyekszem nekik megtanítani a németet is. Nekem viszont óriási segítségemre vannak, hiszen amikor harcolok a magyar nyelvtannal, csak odamegyek Zsófihoz vagy Ildikóhoz, esetleg Károlyhoz, megkérdezem tőlük, hogy ezt vagy azt a kifejezést hogyan kell helyesen mondani. Ilyenkor tehát ők tanítanak engem.
Visszatérve családja történelmére: 1918 hozott egy tragikus fordulatot a dinasztia életében. Ez hogyan hatott a továbbiakra, és jelentett-e feloldást ebben a páneurópai piknik?
1964-ben születtem, tehát az 1918-ban történtek számomra is történelmi távlatú dolgok ugyanúgy, mint a család legtöbb ma élő tagja számára. Az akkor történteket az édesapám tanította meg nekem, az ő munkája pedig megmutatta számomra, hogy milyen feladatai vannak egy Habsburgnak a 21. században. Európai politikusként a család képviseletén keresztül végezte a munkáját, tehát ő az én igazi referenciapontom. Ebből próbálok tanulni, megtalálni azt az utat, amelyet bejárok, és próbálom édesapám példáját továbbvinni, egyben példa lenni a gyerekeim számára, hogy majdan ezt az utat járják be ők is. Habsburgnak lenni akkor volt kiemelkedően fontos, amikor a család uralkodott a történelem folyamán. De a mai világban is lehet fontos, amit édesapám sokszor megmutatott, a páneurópai piknik idején is. Ez az esemény meghatározó előzménye volt a vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének.
Hogyan állítja ma magát Európa szolgálatába, mi mindent tesz ezen a téren?
A legfontosabb tudatosítanunk azt, hogy egy országnak nincs vége a határoknál, mindennek van egy nemzetközi dimenziója. Ennek egyik jele az Európai Unió és azon túl azok a nemzetközi szervezetek, amelyekben Magyarország nagyon aktív szerepet lát el. Akár a Vöröskeresztben végzett munkámat, akár a Magyar Olimpiai Bizottsággal való együttműködésemet nézem, azt tartom szem előtt, hogy ezek is kapjanak egy ilyen nemzetközi dimenziót. Most megvan a lehetőségünk a nemzetközileg is fontos szereplésre, megmutatni, hogy jól mennek a dolgaink, és sokkal nagyobb piac vagyunk, mint az elsőre látszik. Mindez remélhetőleg gazdasági hasznot is hoz majd. Szép példa a visegrádi négyek több téren megmutatkozó együttműködése, de az unión túli partneri viszonyban is vannak lehetőségek. Ezekkel kell tudnunk élni.
Ha már szóba hozta az EU-t, és épp az európai parlamenti választások előtt beszélgetünk, akkor az Ön véleménye szerint hogyan lehet közelebb hozni egy ilyen nagy, földrajzilag is távol lévő szervezetet az uniós állampolgárokhoz?
Ebben óriási feladata van az európai parlamenti képviselőknek, akiknek sokkal több időt kellene tölteni a saját országukban, és nem csak az uniós intézményekben. Ebben benne van a médiával való kapcsolattartás, a jelenlét a rendezvényeken és az elért eredményekről való folyamatos tájékoztatás is. Egy képviselőnek meg kell tudnia válaszolni azokat a kérdéseket, hogy egy-egy bizottság tagjaként milyen, a saját országát érintő kérdések kerülnek napirendre. Ezek által hozható közelebb a választókhoz Brüsszel és Strasbourg is.
Hogyan látja az unió jövőjét a választások után? Egymásnak feszül-e továbbra is a globalitás és a nemzetállamok eszméje?
Az új parlamentben is fő kérdés lesz a migránshelyzet, amelynek kezelése szerintem sokkal nemzetállamibb megközelítésű lesz. Ez ma is nagyon fontos kérdés, amellyel sokkal hatékonyabban kellett volna foglalkozni az elmúlt négy évben. Ez sajnálatos módon nem történt meg. Sok uniós polgár érdeklődik a megoldási tervekről, de egyelőre csak az látszik, hogy a probléma súlyosbodik majd a következő években. Nehéz előre látni, melyik lesz a legerősebb politikai csoport, hiszen az uniós polgárok még kevésbé tekintik fontosnak az EP-választásokat, mint a saját országuk parlamenti választásait. Úgy vannak vele, hogy minden, ami ott történik, tulajdonképpen nem is érinti a mindennapjaikat, ez pedig egy hamis dolog. Remélem, hogy a hagyományos, stabilitást jelentő politikai csoportok az új összetételű parlamentben is erősek lesznek.
Az NKE-n tartott előadásában sokszor tett hitet amellett, hogy Ön egy katolikus keresztény, a felesége protestáns keresztyén, de Ön tanult az iszlámról is, tehát átfogó képe van a vallásokról.
Én nem az iszlámtól félek, hanem inkább attól tartok, hogy egyre többen hagyják el a keresztény hitüket. Igazából ez a legnagyobb veszély, amellyel az európai kontinensnek a következő években meg kell küzdenie. Ugyanis amikor valaki megéli saját vallását, meg van győződve annak igazságairól, stabil helyet talált abban a világnézetben, akkor nem veszélyes rá nézve egy másik vallás megjelenése. Az osztrák–magyar volt az egyetlen olyan hadsereg a világon, ahol voltak tábori püspökök, tábori imámok és tábori rabbik is, akik egymás mellett imádkoztak a katonákkal, ki-ki a saját vallása szerint. Ez is bizonyítja, hogy lehet békében élni egymás mellett, és lehet egy célért dolgozni.
Ez az egyik veszély, amelyet vizionálnak, a másik pedig, amelyről Ön is beszélt, a brexit. Ezen a téren mit hozhat a jövő? Az interjú elkészítésének időpontjában még csak jósolni tudunk.
Azt gondolom, hogy Angliában ma van egy olyan többség, amely nem az Európai Unióból távozna, hanem a brexit ötletét vetné el. Azt látják ugyanis, hogy a közösségben maradás sokkal biztonságosabb és gazdaságilag stabilabb Angliát eredményezne. Ez egy igazi „loose-loose” helyzet, vagyis mindenki veszít az angolok kilépésével. Ők persze sokkal többet, hiszen az Egyesült Királyság izolált, elszigetelt helyzetbe kerül majd. Sok megoldásra váró nehézséggel kell szembenéznie Nagy-Britanniának az esetleges brexit után. Például új kereskedelmi megállapodásokat kell kötnie. Aki tudja, mennyi idő kell az ilyesmihez, mennyi tárgyalás kell, milyen szakértői gárda, az beláthatja, hogy a következő 15-20 évben nehéz lesz az életük.
Először jár az NKE-n. Mik az első benyomásai az intézményről, magáról a Ludovika Főépületről?
Igazán fantasztikus, amit sikerült itt felépíteni, vagy inkább visszaépíteni. A romokból gyönyörű épületet varázsoltak. A Ludovika név igencsak kötődik a családomhoz, főépülete pedig visszakapta régi funkcióját, amelyet több száz éven át betöltött. Az a szellemiség, amely visszaköltözött ebbe az épületbe, gyönyörű dolog, és jól megmutatja, milyen jó irányba halad az ország.
Ha hazamegy, és kicsit lazít a nyakkendőn, hogyan éli a hétköznapjait?
Ugyanúgy, mint bárki más. Nézek sorozatokat a tv-ben, persze nem túl sokat. Nagyon szeretek főzni például, annak egész folyamatát végigviszem a bevásárlástól magán a főzésen át egészen a konyha rendbetételéig. Amikor egy hétvégém szabad, szívesen foglalatoskodom ilyenekkel, emellett pedig kirándulok a gyerekekkel – ez a legjobb kikapcsolódás.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes