NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Közigazgatási diplomásokat avattak az NKE-n

Mintegy ezer közigazgatási szakos egyetemi oklevelet adtak át július 12-én, pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az intézmény Államtudományi és Közigazgatási Karának oklevélátadó- és kibocsájtó ünnepségein négy alap – és mesterszakon, valamint 15 speciális közigazgatási szakirányon végeztek a hallgatók.

„Önök, akik ma átveszik okleveleiket, a magyar állam szolgálatára szegődtek; a magyar állam szolgálata pedig egyúttal a demokrácia szolgálatát is jelenti”- fogalmazott Koltay András az alap- és mesterképzésben oklevelet szerzettek délelőtti diplomaosztóján. Köszöntő beszédében az NKE rektora elmondta, a végzős hallgatók nemcsak hagyománytiszteletet tanultak, hanem igyekeztek Magyarország legmodernebb campusán tartalommal is megtölteni egyetemi éveiket. „Az Önöknek átadott tudással a 21. századi modern szakmai karrierre való felkészítés volt a célunk”- hangsúlyozta Koltay András, aki szerint az intézménytől megalapozott, szilárd szakmai tudást kaptak a végzősök, akiknek tovább erősödött a már meglévő erkölcsi mércéjük és hazaszeretetük.

„Kevés olyan nemzetstratégiai jelentőségű ügy van Magyarország ezeréves történelmében, mint a magyar állam és közigazgatás rendszere”- fogalmazott köszöntő beszédében Orbán Balázs. A Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára kiemelte, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oroszlánrészt vállal a fiatal köztisztviselők képzésében. „Már az egyetem alapításakor is az volt a kormány célja, hogy az NKE szerves részét képezze a közigazgatás megújításának a versenyképesség növelését célzó intézkedésekkel”- hangsúlyozta a miniszterhelyettes. Elhangzott, hogy az intézménynek 2012 és 2018 között sikerült biztos alapot kiépítenie, 2018-tól pedig jelentős lépéseket tettek és tesznek az intézmény rangjának további emeléséért. „Sok erőforrást biztosítunk arra, hogy a Ludovika amellett, hogy a minőség egyeteme, a szolgáltatásokat és az infrastruktúrát tekintve is a legversenyképesebb egyetem legyen Magyarországon”- hívta fel a figyelmet Orbán Balázs. Mint mondta, a jövőben a hazai és nemzetközi igazgatást egy karon, minőségi oktatógárdával, magasabb színvonalon fogják oktatni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. „Leraktuk az elitképzés alapjait”- jelentette ki a miniszterhelyettes, aki szerint az NKE-n végzettek a minőséget jelentik, szakmai előrelépésük az egyetem hírnevét öregbíti és a magyar államot erősíti. Beszédében kitért a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram sikereinek ismertetésére is, melyben jelentős szerepet tölt be az NKE is.

Az ünnepségen elismerések átadására is sor kerül. Magyary Zoltán-emlékérmet vehetett át Michl József, Tata Város polgármestere, valamint Tózsa István, az NKE ÁKK Közszervezési és Közigazgatástani Intézet intézetvezető egyetemi tanára. Lőrincz Lajos-emlékgyűrű kitüntetésben részesült Kiss György akadémikus, a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola vezetője, a kar korábbi dékánja. Pro Publico Bono elismerést ketten vehettek át: Peres Zsuzsanna, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Intézet egyetemi docense, valamint  Győrfyné Kukoda Andrea egyetemi adjunktus. Kari Tanácsi Dicsérő Oklevélben részesült Fóris Norbert, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató, Horváth Virág, az államtudományi osztatlan mesterképzési szak első évfolyamos hallgatója, Murányi Ferenc, a közgazdálkodás és közpolitika mesterképzési szak első évfolyamos hallgatója, valamint Kosztrihán Dávid, az államtudományi osztatlan mesterképzési szak második évfolyamos hallgatója.

Dékáni Dicsérő oklevelet vehetett át Kiss Lászlóné, a Vezető- és Továbbképzési Központ és Zelei Viktória, az ÁKK Tanulmányi Osztályának munkatársa. A Kiváló Oktató elismerésben Peres Zsuzsanna, az Állam- és Jogtörténeti Intézet egyetemi docense részesült. A Kar Hallgatói Önkormányzata által alapított Év Tanára Díjat Méhes Tamás vehette át. A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság hallgatói díját Kolostyák Kamilla, az Államtudományi és Közigazgatási Kar, valamint Tóth Klaudia, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar hallgatói megosztva kapták. A kari „Jó tanuló, Jó sportoló” díjat Késmárki Kristóf vehette át.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által alapított díjak közül az Egyetemi Közösségi Díjat Garab Anna, az Egyetemi Szakmai Díjat Kiss Rebeka, a Pro Juventute Díjat pedig Kolostyák Kamilla érdemelte ki. Ezt követőn kerül sor az oklevelek átadásra. Közigazgatás-szervező alapképzési szakon kétszázötvenhét, igazgatásszervező alapképzési szakon három, közigazgatási mesterképzési szakon ötvenhárom, az európai és nemzetközi mesterképzési szakon két fő vehette át oklevelét.

„Ne szomorkodjunk azon, hogy elmúlt, inkább örüljünk annak, hogy megtörtént”- szólt a végzős hallgatókhoz az Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja. Kis Norbert szerint megérte ide járniuk a hallgatóknak, ha erősödött az önbizalmuk és az önismeretük, ha megtanulták, hogyan teremthetnek bizalmat maguk körül, valamint hogyan kell közösséget építeni és vezetni, felelősen dönteni és felelősséget vállalni. „Legyen hitük és céljuk, amiért küzdjenek, bizalmukat saját tudásukba pedig soha se veszítsék el”- mondta útravalóként a kar leköszönő dékánja a friss diplomás hallgatóinak.

Az Államtudományi és Közigazgatási Kar délutáni, a szakirányú továbbképzési szakokon oklevelet szerzett hallgatók oklevél-kibocsátó ünnepségén Tuzson Bence köszöntötte a jelenlévőket. A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára elmondta, hogy a magyar állam, a magyar nemzet legfőbb tartópillére a közigazgatás, amely jelentős változáson megy keresztül és fontos szerepe van és lesz az ország fejlődésében is. Elhangzott, hogy a közigazgatásban dolgozók feledatrendszere is komoly mértékben változott az elmúlt évtizedekben. „Ma nem az állam, hanem a társadalom szolgálata a legfontosabb feladata a közigazgatásnak is”- fogalmazott az államtitkár.

Ünnepi beszédében Kis Norbert is a közigazgatás jövőjével kapcsolatban fogalmazott meg gondolatokat. „A közszolgálatnak mindennel foglalkoznia kell, amit az élet feladatként szab”- hangsúlyozta a kar dékánja, aki szerint fontos cél, hogy az emberek bízzanak a közigazgatásban. Elhangzott, hogy a következő évtizedek olyan változást hoznak az életünket átszövő infotechnológia területén, amihez a közigazgatásnak is alkalmazkodnia kell.

A szakirányú továbbképzési szakokon, 12 szakirányon össszesen 669 hallgató szerzett oklevelet.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes