Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Megkezdődtek az oklevélátadó ünnepségek az NKE-n

„A mai nap a megérkezésé, holnaptól új utat kezdenek, immár diplomásként”- hangzott el a tanév első oklevélátadó ünnepségén. Az NKE Katasztrófavédelmi Intézet katasztrófavédelmi alapképzésének 21 nappali munkarendű hallgatója, valamint 72 alap- és mesterképzésű levelezős hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között oklevelét a Ludovika Főépület Szent László kápolnájában.

„Az ember életében vannak meghatározó napok, melyeket sohasem felejtünk el: ez a nap is ilyen, amikor átveszik munkájuk megérdemelt gyümölcsét, az elmúlt évek során elsajátított tudást bizonyító oklevelüket”- hangsúlyozta beszédében Kovács Gábor r. dandártábornok. Az NKE oktatási rektorhelyettese elmondta: a diploma megszerzése különösen nagy teljesítmény, mert megszerzésének magas szintű követelményei voltak, aminek nem mindenki tudott megfelelni. Kovács Gábor szerint az NKE kiválóságát az adja, ha a náluk végzett hallgatók szakmai tudása és felkészültsége is kiváló. A Katasztrófavédelmi Intézetet az egyetem egyik legjobb közösségének tartja, melynek az Alumni Közösség révén a ma végzett hallgatók is a tagjai maradnak. Elhangzott, hogy a Katasztrófavédelmi Intézet 2019. július elsejétől a Rendészettudományi Karon belül, önálló intézetként folytatja munkáját, és folyamatban van a tűzvédelmi mérnökképzés előkészítése is. Kovács Gábor kiemelte az élethosszig tartó tanulás fontosságát, a végzős hallgatók figyelmébe ajánlotta az egyetem mesterképzéseit és doktori iskoláját.

Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelmi felsőoktatás területén kimagasló munkát végzett oktatók, oktatásszervezők, tudományos kutatók és a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért hallgatók elismerésére alapított Dr. Vitéz Roncsik Jenő emlékplakett bronz fokozatát adományozta Kiss Viktória Ivett tűzoltó tisztjelöltnek, a katasztrófavédelem alapképzésében elért kimagasló tanulmányi eredménye, közösségi és tudományos munkája elismeréseként. A kitüntetés ezüst fokozatát adományozta Somogyi Gábor tűzoltó őrnagynak, a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály szolgálatvezetőjének a katasztrófavédelmi mesterszakon nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredménye, közösségi és tudományos munkája elismeréseként. Az arany fokozatú elismerést Kovács Gábor r. dandártábornoknak, az NKE oktatási rektorhelyettesének, tanszékvezető egyetemi tanárnak, a felsőfokú katasztrófavédelmi oktatás területén és a Katasztrófavédelmi Intézetnek nyújtott támogatása elismeréseként adományozta a főigazgató.

A Katasztrófavédelmi Intézet Kiváló Oktatója címet Érces Gergő tű. őrnagy, a KVI Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék tanársegédje érdemelte ki a hallgatók szavazata és az intézeti tanács döntése alapján. Az NKE jó tanuló, jó sportoló 2019 pályázatának nyertese Bogárdi Barbara, a KVI iparbiztonsági szakirány másodéves tisztjelölt hallgatója lett.

Az NKE és Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány együttműködési megállapodása alapján jeles tanulmányi és a tudományos konferenciákon elért eredménye elismeréséül az alapítvány elnöke Védelmi Információs Központ díszserleget adományozott Tumó Fanninak, a KVI katasztrófavédelmi műveleti szakirányon végzett hallgatójának.

Az NKE és Magyar Polgári Védelmi Szövetség együttműködési megállapodása alapján jeles tanulmányi eredménye és kiemelkedő közösségi munkája elismeréseként a szövetség elnöke emléktárgyat adományozott Barabás Patriknak, a KVI katasztrófavédelmi műveleti szakirányon végzett hallgatójának.

Az elismerések átadását követően került sor a végzős hallgatók számára az oklevelek, a tiszti kinevezési okmányok, a tűzoltó tiszti váll-lapok és az egyetemi jelképek átadására, melyben Góra Zoltán, Kovács Gábor és Vass Gyula intézetigazgató működött közre.

„A célunkat végül mindannyian sikeresen elértük”- mondta Kiss Viktória Ivett, aki a végzett hallgatók nevében búcsúzott az egyetemtől. Hallgatótársai nevében köszönetét fejezte ki az egyetem vezetőségének és a Katasztrófavédelmi Intézet oktatóinak, hogy megadták számukra a lehetőséget a fejlődésre, a látókörük bővítésére, melynek eredményeként a mai napon itt állhatnak, s átvehetik az értékes oklevelüket. „Átvett oklevelünk a kitartásunkról és tudásunkról ad tanúbizonyságot”- hangsúlyozta.

Góra Zoltán tű. vezérőrnagy pohárköszöntőjében gratulált a most végzetteknek tanulmányaik sikeres befejezéséhez, külön köszöntve azokat, akik tanulmányaikat kiváló minősítéssel végezték, valamint különböző elismeréseket vehettek át. „Az egyetem befejezésével olyan kompetenciák birtokába kerültek, hogy mostantól képesekké váltak a szolgálati helyükön a napi feladatok ellátására”- hangsúlyozta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

Az oklevélátadó ünnepségen közreműködött a Katasztrófavédelem Központi Zenekara is.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: oklevélátadó KVI