NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A digitális világ eszközeivel vonzana fiatalokat a Magyar Honvédség

A virtuális világ haderőre optimalizált alkalmazásait, ezen megoldások biológiai alapjait, de a magyar haderő legújabb kézifegyvereit is megismerhették az érdeklődők a Digital Soldier 2.0 elnevezésű konferencián, a Stefánia Palotában. A rendezvény egyik legfőbb célja: megnyerni a digitális kor fiataljait a honvédelem ügyének. Az eseményen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvédtisztjelölt hallgatói és kutatói is részt vettek.

Milyen lesz a jövő hadserege? Hogyan működhet együtt egy katona a mesterséges intelligenciával és a robotokkal? Hogyan alkalmazhatók a virtuális megoldások egy bevetés során? A katonát a fókuszba állító konferencia ezekre a kérdésekre kereste a választ. A már szolgálatban lévő honvédtisztek, a tisztjelöltek, de a honvédkadétok is testközelből ismerhették meg azoknak az alkalmazásoknak a katonai felhasználási lehetőségeit, amelyek talán már otthonaikban is rendelkezésre állnak, de főleg játékcélokra. A berendezések egyike egy olyan lábtartóval felszerelt félgömb, amelyben helyet foglal a felhasználó, aki felvesz egy VR szemüveget, aminek segítségével például egy autós játék világába képzelheti bele magát. Egy távirányító segítségével pedig akár 360 fokban is pöröghet, és akár 50 fokban meg is döntheti magát. Böröndi Gábor altábornagy szerint ennek az eszköznek komoly szerepet szán a Honvédség, például a toborzások során, hiszen a fiatalokat ezzel lehet leginkább megnyerni. A Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnokhelyettese előadásában arról beszélt: a rohamos technikai fejlődés a hadviselés átalakulását hozza magával. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kiemelt prioritása a fiatalok elérése és a hazai védelmi ipar feltámasztása. Ennek köszönhetően egyre korszerűbb fegyverek és védelmi megoldások állnak majd rendelkezésre, amelyek a katonák kognitív képességeinek fejlesztését is szükségessé teszik. Mint elhangzott: a katonák egyéni mentális felkészítésének és csapatszintű mentális összehangoltságának megteremtésére egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely képes a nyers EEG jelekből lemodellezni az agyféltekék pontos és valós idejű működését, és ezt vizuálisan is a felhasználó elé tárni. Az alkalmazás segítségével akár tréningek is tervezhetők.

A konferencián bemutattak egy olyan szimulációs programot is, amely helyet kapott az amerikai hadsereg Navy Seal különleges műveleti erő felkészítő programjában is. Vécsey Zsadány, a programot fejlesztő kaliforniai cég képviselője elmondta: a virtuális valóság technológiák jelentős sebességgel fejlődnek, a hadsereg mellett az üzleti szektor is alkalmazza ezeket. Online vezetés-fejlesztés szimulációjukat a Navy Seal parancsnokok képzési programjában alkalmazzák, hiszen az a vezetői magatartás és módszerek oktatására használható.

A konferencián szó volt még a katonai teljesítmény neurotechnológiai fejlesztéséről, az ember-gép szimbiózisról és olyan high-tech technológiákról, amelyek térbeli vizuális szimulációra alkalmasak. Ezekről a Bonum Publicum magazinban olvashatnak majd további részleteket.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes