NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Oroszország a valóságban

Oroszország geopolitikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, valamint az orosz mentalitásról és szokásokról is szó volt a Nemzetközi és Európai Szakkollégium keddi rendezvényen. Az eseményen Pásztor Szabolcs, a NETK adjunktusa tartott személyes tapasztalatokon is alapuló előadást.

A Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Intézet oktatója szerint Oroszországgal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Ázsia és a Nyugat között helyezkedik el. „Aki Moszkvából Párizs felé megáll Budapesten, Párizsban érzi magát. Aki pedig Párizsból Moszkvába tart, Budapesten megállva, az orosz fővárosban érezheti magát.” - fogalmazott Pásztor Szabolcs. Az előadó az ország területi nagyságát érzékeltetve megjegyezte, hogy ha Moszkvából a Kamcsatka félszigetre tartunk, több mint 8 órás repülőút után is ugyanabban az országban érünk földet. Oroszország három fő területre osztható: európaira, szibériaira és a távol-keleti részre. „A politikai, gazdasági és társadalmi központ az európai részen található, de napjainkban Szibéria szerepe is egyre fontosabbá válik” – utalt az adjunktus az Ice Silk Road-ra (új selyemút) és arra, hogy az oroszok egyre több katonai bázist telepítenek erre a területre.

Elhangzott, hogy Oroszország a vallás szempontjából egy ortodox keresztény állam, de több muzulmán él ott, mint Európában összesen. „Egy szekuláris államról beszélünk, amely nem mutatja ki nyíltan vallásosságát. Az újévet például jobban megünneplik, mint a karácsonyt vagy a húsvétot.” A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban Pásztor Szabolcs elmondta, hogy Oroszországban az egyén nemzetisége és etnikai hovatartozása sokkal többet jelent, mint Nyugat-Európában. „Az országban több mint száz nemzetiség él, az Egyesült Államok után itt él a legtöbb bevándorló, akik a fizetésük jelentős részét hazaküldik” – jegyezte meg.

Az előadáson szó volt az orosz emberekre jellemző tulajdonságokról, így például a babonásságukról: a munkahelyükön nem szívesen beszélnek előrejelzésekről, a nők terhességüket csak hónapokkal később jelentik be, valamint balszerencsének számít egy otthon felejtett dologért hazamenni. „Az üres üveget minden esetben a földre kell tenni, a születésnapokat nem szerencsés előre megünnepelni” – mesélte az előadó. Míg az oroszokat kókuszdióként, az amerikaiakat őszibarackként jellemezhetjük. Az oroszok kívülről keménynek látszanak, belül pedig puhák, érzelmesek. Az amerikaiak ezzel ellentétben kívül puhának tűnnek, belül pedig határozottak. Elhangzott, hogy a szentpéterváriak kulturáltabbnak tartják magukat a moszkvaiaknál, és az életszínvonal is mindig magasabb volt Szentpéterváron. Az oroszoknak még mindig rendkívül fontos a társadalmi pozíció, ezért előszeretettel vásárolnak nyugati luxuscikkeket. „A férfiaknál az autó, karóra és a pecsétgyűrű, míg a nőknél a bunda, a cipő, a táska és a napszemüveg a státuszszimbólum” – fejtette ki az adjunktus. A társadalom nagyon központosított, felülről szerveződő, éppen ezért a legfontosabb döntések Moszkvában születnek.

Pásztor Szabolcs előadásában kitért az orosz üzleti történelemre, a kultúrára, a leggazdagabb oroszokra és a gazdasági helyzetre is. A témáról bővebben a Bonum Publicum márciusi számában olvashatnak.

 

Szöveg: Juhász Katalin

Fotó: Szilágyi Dénes