NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Együttműködés a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal

Közös oktatási és tudományos tevékenység is szerepel abban az együttműködési megállapodásban, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal kötött. A dokumentumot kedden írta alá az egyetemen Koltay András rektor és Devecz Miklós főigazgató.

A megállapodás szerint a partnerek hosszú távon együtt kívánnak működni az oktatás, a tudományos kutatás, az akkreditáció kultúrájának fejlesztése és a tudományos ismeretterjesztés területén. A tervek szerint a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) szakemberei gyakorlati ismereteik birtokában hatékonyan tudnak majd részt venni az NKE akkreditálással összefüggő tantárgyprogramjainak, tananyagainak összeállításában. Emellett a partnerek közös kutatásokat is végeznek majd, amelyekkel kapcsolatban nemzetközi tudományos konferenciákat is szerveznek. A megállapodás alapján kiemelt együttműködés várható a felek között az információbiztonság, az adatvédelem, a kiberbiztonság, valamint a minőségbiztosítás területén. A NAH lehetőséget biztosít arra is, hogy az NKE hallgatói szakmai gyakorlatukat a hatóságnál töltsék, illetve szakdolgozati témát is ír ki számukra. Az egyetem oktatói pedig az értékelő csoport tagjaiként közreműködhetnek a különböző akkreditálási eljárásokban, valamint közösen egyeztetik álláspontjukat, az infokommunikációs technológiák területén készülő hazai és európai jogszabályok véleményezésében. A megállapodás alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megvizsgálja annak a lehetőségét, hogyan lehetne beépíteni oktatási rendszerében, választható tantárgyként az akkreditációt.

 „Az Információs és Technológiai Minisztérium üdvözli a két intézmény együttműködését, amely példa nélküli, hiszen a hatóság először köt megállapodást felsőoktatási intézménnyel”- fogalmazott Schanda Tamás. A minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szerint különösen örömteli, hogy nem kizárólag technológiai jellegű együttműködésről van szó, hanem előtérbe kerül majd a közös munkában a társadalmi felelősségvállalás kérdése is. „Erre azért is van szükség, mert a technológiai fejlődésnek nagyon komoly társadalompolitikai kihatása is van”- tette hozzá az államtitkár.

„Bár az együttműködés kialakításában az első lépéseket az egyetem részéről az Államtudományi és Közigazgatási Kar tette meg, reményeink szerint az egész intézmény részt vesz majd a hatósággal való közös munkában”- fogalmazott Kis Norbert. Az ÁKK dékánja szerint az akkreditálás a minőségbiztosítás szempontjából az állam életében és a gazdaság minden területén egyaránt fontos tevékenység. „A biztonság az egyik olyan kulcsszó, amely köré ez az együttműködés felépíthető”- tette hozzá Kis Norbert, aki szerint a jövő évben elinduló új kurzusok, továbbképzések is nagy hasznát vehetik majd a hatósággal való közös munkának.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes