„Miért harcolunk?”

Új fejlődési pályára szeretné állítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet az intézmény rektora. Koltay András szerint ehhez szükség van egy jelentősebb szervezeti átalakításra, a képzések és a kutatási tevékenység újraszervezésére, valamint a finanszírozás új alapokra helyezésére. A közeljövő terveiről a Bonum Publicumnak adott interjújában beszélt az intézmény vezetője.

 Több mint két hónapja vezeti rektorként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Bár korábban is volt kapcsolata az intézménnyel, pályázatának szenátusi elbírálásakor azt hangsúlyozta, hogy egyelőre kívülállónak tekinti magát. Mennyire változott ez az érzés azóta?

Koltay András: A kívülálló szerepnek sok előnye volt, de ma már egyáltalán nem tekintem magam annak. Gyorsan és magától értetődően alakult ki kiváló emberi és munkakapcsolat a vezetői körrel, akikhez – a közösen vallott értékrend okán – nem volt nehéz feladat csatlakoznom. A csapat, amellyel dolgozom – akár a közelebbi, akár a tágabb környezetemre, a karok vezetőire gondolok –, egészen példamutató elhivatottsággal küzd, mindennap őszinte örömmel jövök be közéjük dolgozni. Ahogy Andrew Bonar Law brit miniszterelnök mondta: „Követnem kell őket, hisz a vezetőjük vagyok.” Remélhetőleg ők is elviselnek azért.

Azt is mondta a szenátusi meghallgatáson, hogy első számú feladata az egyetem belső szervezetének erősítése, az egyes karok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése lesz a meglévő szellemi energiák minél hatékonyabb felhasználása érdekében. Ezen a területen sikerült-e elindítani valamilyen folyamatot? Ebben milyen támogatást kapott az egyetemi polgároktól?

K. A. Terveink között szerepel egy jelentősebb szervezeti átalakítás, amelynek segítségével megpróbáljuk új pályára állítani az intézményt szakmai és finanszírozási oldalról egyaránt. Ez jellegénél fogva valószínűleg nem lehet minden elemében teljes konszenzust élvező folyamat, de ahogy látom, itt egy elhivatott és kellő önfegyelemmel is rendelkező közösség működik, amelynek tagjai az egyéni szempontokon túl az intézményi érdekeket fogják majd elsősorban szem előtt tartani az átalakítás során is. Az új struktúrát az egyetemi vezetőtársakkal közösen alapozzuk meg, és ez egy jó eszköz lesz arra, hogy az intézmény szervezettebben, átláthatóbban, kiszámíthatóbban, hatékonyabban működjön. Eszköz, és nem cél, hiszen utóbbi természetesen az oktatás és a kutatás minőségének emelése. A kiindulópontom szerint az egyetemen a legfontosabb szervezeti egységek a karok. Ez a szemlélet az intézmény megalakulásának és első éveinek időszakában érthető okokból nem feltétlenül tudott maradéktalanul érvényesülni, de ezen már túl vagyunk. A karok köré kell tehát építeni az egyetem többi elemét. A központi szervezeti egységek – köztük is elsősorban a rektor – feladata, hogy minél hatékonyabban kiszolgálják az oktatást és a kutatást. Tehát nekünk itt, az egyetemi központban szolgálni kell a karokat, azokon keresztül pedig a hallgatókat. A dékánoknak szabad kezet adtam abban, hogy a saját karaik struktúráját gondolják át, és az esetleges módosításokra tegyenek javaslatot.

Minden jelentősebb változás érdeksérelemmel jár. Erre lehet és kell előre készülni?

K. A. Ilyen szempontból sem hátrány, hogy az elmúlt hét évet nem az NKE-n töltöttem, tehát a gondolkodásomat és a döntéseimet nem kötik meg a korábbi történések. De új a fenntartói struktúra is, és a fenntartó miniszter kezét sem köti meg az, ami a múltban történt. Tiszta lappal lehet tehát indulni, ami nagy előny, ugyanakkor értelemszerűen az elmúlt évek vívmányait meg kell becsülni, az elvégzett heroikus munkát pedig el kell ismerni, és nem kell mindenben új fejezetet nyitni. Ahol szükség van rá, ott azonban meg kell tenni a kiigazításokat. Ez a folyamat bizonyos fokú érdeksérelemmel, ám annál több lehetőséggel és remélt előnnyel jár majd. Ennek során azonban csak az egyetem érdekeit szabad nézni, félretéve az egyéni szempontokat.

A fenntartói szerkezet már említett változása az egyetem szempontjából nézve mennyire tekinthető racionális, jó lépésnek?

K. A. A törvénymódosítás lehetőséget ad az egyetemfejlesztés felgyorsítására. Folyamatos és kiegyensúlyozott a kapcsolatunk a Miniszterelnökséggel. E változástól önmagában azonban még nem módosultak az egyetem feladatai az egyes hivatásrendek és illetékes szakminisztériumok vonatkozásában, amelyek sajátos igényeit továbbra is a korábbi elkötelezettséggel kell tudnunk kiszolgálni.

Az évnyitón Gulyás Gergely miniszter egyfajta elvárásként is megfogalmazta, hogy „a Nemzeti Közszolgálati Egyetem neve egyet kell hogy jelentsen a minőséggel”. Hogy állunk e tekintetben, és milyen módon tudunk ennek megfelelni a jövőben?

K. A. Bármilyen egyetemi tevékenységről van szó, alapvető elvárás, hogy annak a minőséget kell képviselnie. Természetesen lehetnek azonban különbségek is: a tömegképzéseknek más a funkciójuk, mint a doktori képzésnek vagy a tudományos kutatásoknak. Ezeket a tevékenységeket nem lehet azonos nevezőre hozni, azonos módon megítélni. A minőség azonban mindenhol jelen kell hogy legyen, a parküzemeltető életében ugyanúgy, mint az egyetemi docensében. Az egyetemnek nagyon jó színvonalat kell elérnie, amely felé haladunk, de még messze nem dőlhetünk hátra. Az ismert anekdota szerint, amikor a második világháború idején egy költségvetési vitában valaki a hadi kiadások növelése érdekében a művészetek támogatásának megkurtítására tett javaslatot a brit parlamentben, Winston Churchill azt kérdezte: ha nem támogatjuk a művészetet, akkor mégis miért harcolunk? A történet akkor is fontos, ha feltehetően nem igaz. Aki innen kikerül, annak magyarként, a magyar társadalom szolgálójaként tudnia kell választ adni a kérdésre, miszerint „miért harcolunk?”. Aki itt tanul, annak el kell tudnia igazodni kulturális, történelmi, társadalmi, geostratégiai és más egyéb alapvető kérdésekben, szilárd szellemi alapokkal és kellő lelkierővel is kell rendelkeznie, bárhová is vesse később a sorsa. Elemi felelősségünk a magyar nemzet kulturális és gazdasági egységének erősítése, támogatása, és nemcsak magyarországi, hanem minimum Kárpát-medencei léptékben.

Mik az egyetem jelenlegi erősségei, és mely területeken kell jelentősebben előrelépni?

K. A. Azonnal kirajzolódó erősségünk a modern infrastruktúra, de ennél valójában sokkal fontosabb a megfelelő emberanyag, ideértve a közösség minden tagját: oktatókat, dolgozókat, hallgatókat. Két hónap alatt nagyon sok értékes emberrel találkoztam, és messze nem csak a vezetők vagy az oktatók között. Sorra járom az egyes szervezeti egységeket, hogy minél jobban, minden szinten megismerjem az intézmény munkatársait. Szinte megható példáit látom folyamatosan az elkötelezettségnek, ahogyan az emberek a hátukon viszik ezt az egyetemet. Ez egy kiemelkedő érték, amelyet még tovább kell erősíteni. Ami a nehézségeket illeti, azok egy része abból adódik, hogy az NKE-nek számos olyan feladata van, amelyekkel más egyetemeknek általában nem kell foglalkozniuk. Van egy nagy parkunk, lovardánk és sportcentrumunk is, amelyek működtetése speciális szakértelmet igényel. Ezek nem klasszikus egyetemi feladatok, és e területeken van hová fejlődnünk. Nagy kérdés, hogy miként tudjuk ezt az infrastruktúrát úgy kihasználni, hogy a parkot és épületeit egy ismert márkává emeljük. Az a célunk, hogy a campuson olyan színes kulturális élet legyen, amely ideköti a hallgatókat, a munkatársakat és ezen túl a város lakóit is. Ez ugyanis nemcsak egy egyetemi környezet, hanem egy városi közösségi tér is egyben. Amíg ennek a kultúrája az Egyesült Államokban természetesen alakult ki, nálunk nincs még hagyománya, de most meg kell azt teremteni. Az egyetem nem csak attól egyetem, hogy a tudományt oktatják a katedráról, hanem attól is, hogy az emberek, akik idejárnak, vagy itt dolgoznak, jól is érzik magukat közben. Ha ez nem így van, akkor valamit nem jól csinálunk.

Az eddigi rektori beszédeiben mindig hangsúlyozta az emberi kapcsolatok fontosságát. Ez a szellemiség mennyire lesz meghatározó az intézményben a következő években?

K. A. Az egyetem nem egy olyan intézmény, ahol az egymás iránti megértés, minőségi együttműködés, sőt szeretet nélkül különösebben messze tudnánk eljutni. Nem feltétlenül kell szoros barátokká válniuk a munkatársaknak, de nem lehet az intézményt jól működtetni a benne munkálkodók közötti összetartó erő nélkül. Akikkel én dolgozom, azok között ez megvan, és nagyszerűen működik. Az is az egyik feladatom, vagy inkább úgy mondanám, közös feladatunk, hogy ezt a szemléletet az egyetem egészében próbáljuk meghonosítani.

 

Az interjút teljes terjedelmében a Bonum Publicum novemberi számában olvashatják: https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/Bonum%202018_november_oldalparos.pdf

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes