NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A dolgozó népet szolgálták?

A szocializmus időszaka alatt működő magyar fegyveres erőszakszervezetek pártirányításával foglalkozik elsősorban a Nemzeti Emlékezet Bizottság által szerkeszett és kiadott tudományos kötet, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutattak be.

„Az egyetemi oktatás és kutatás elengedhetetlen tudáshordozói a könyvek, ezért az újabb és újabb tudományos munkák megjelenése az egyetem közéletében is kiemelt fontossággal bír”- hangsúlyozta köszöntőjében Pohl Árpád dandártábornok. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja elmondta, hogy a mai honvédtisztjelöltek képzése a ludovikás hagyományokra épülve, a 21. századi követelményeknek megfelelően zajlik. Elhangzott, hogy a képzésben kiemelt szerepe van a hadtörténeti ismeretek átadásának. A dékán szólt arról is, hogy a honvédek idén két fontos, kerek évfordulóra is emlékeznek: 170 éve alakult meg a Magyar Honvédség és 100 évvel ezelőtt született meg a magyar légierő. A tábornok Zrínyi Miklós költő-hadvezért idézve elmondta, hogy „az emberi elme mind vitézi mesterségre, mind más dologra sehonnan annyi segítséget nem vészen, mint a tanulásbul és a história-olvasásból”. Pohl árpád szerint ezen cél eléréséhez nagyban hozzájárul a most megjelent kötet is.

„A dolgozó népet szolgálták? Fegyveres testületek és pártirányításuk a szocializmusban” című kiadványt Markó György történész, ny. ezredes mutatta be az érdeklődőknek. Elmondta, hogy ebben a témában még 2017 tavaszán rendeztek egy konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol 17 előadás hangzott el. Ezek szerkesztett változatából született meg a most bemutatott könyv. A kiadványból megismerhetjük, hogy milyen szerepet játszott a hadsereg és a többi fegyveres erő a kommunista Magyarországon. Markó György szerint egyik diktatúra sem épített ki olyan, a társadalom minden szegmensét átfogó erőszakszervezet rendszert, mint a bolsevik hatalom. A könyv bemutatja, hogy hogyan lett Magyarországon az erőszak monopólium a pártállam „zsákmánya”. A kiadvány egyik fejezete vizsgálja a Munkásőrség szerepét és bemutatja legfelső vezetőit is az 50-es években. Külön rész foglalkozik a párt- és a politikai tiszti apparátus újjászervezésével a Magyar Néphadseregben. Markó György hozzátette, hogy ez az újjászervezési folyamat 1956 nyarán lezárult, de az eredménye nem teljesen nyerte el az egykori politikai tisztek tetszését, hiszen a pártszerveknek már fontosabb szerep jutott a Magyar Néphadsereg életében, mint az egykori társparancsnokoknak. A könyv két fejezete a külföldi példákkal is foglalkozik, így a pártállami fegyveres erőszakszervekkel a kommunista Romániában, valamint a katonai és a polgári hírszerzés szerepével Lengyelországban.

A rendezvényen elhangzott, hogy Nemzeti Emlékezet Bizottság hamarosan egy dokumentumkötettel jelentkezik majd, amely bemutatja például a Munkásőrség átszervezésére vonatkozó dokumentumokat is.  

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: HHK Könyvbemutató