Területi viták a szovjet befolyási övezetben

A hatvanas évek közepén Magyarországhoz kerülhetett volna Beregszász és környéke, de az akkori magyar politikai vezetés nem fogadta el Hruscsov szovjet pártfőtitkár ez irányú felajánlását – hangzott el a Ludovika Szabadegyetem legutóbbi előadásán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott rendezvényen Kun Miklós történész ezúttal a szovjet befolyási övezet országainak területi vitáiról mondta el gondolatait.

Sztálin már a második világháború alatt is sokat gondolkozott azon, hogyan lehetne majd a háborút követően érdekeinek legmegfelelőbben felosztani Európát. Az 1943-as teheráni csúcstalálkozón kis híján meg is nyerte Roosevelt amerikai elnök támogatását ahhoz, hogy visszaállíthassa a cári Oroszország egykori határait a Balti-tenger térségében. Még az év decemberében Sztálin Moszkvában fogadta Benes cseh elnököt, akivel egész közel kerültek a határmódosítások és a nemzeti kérdés „elrendezése” ügyében. Sztálin álláspontja az volt, hogy a háború után Csehszlovákia a csehek, a szlovákok és a kárpátaljai ukránok országa legyen és a németek oldalán szerepet vállaló szlovákokat nem akarta, Benessel szemben kollektíven megbüntetni. A németeket és a magyarokat annál inkább. Később, 1945-ben szintén Moszkvában járt Fierlinger cseh politikus, aki Molotovval sikeresen tárgyalt a magyarok kitelepítéséről. A Szovjetunió új szövetségesei közül Csehszlovákia mellett Jugoszlávia szeretett volna terjeszkedni a szélrózsa valamennyi irányába. Elsősorban a baranyai magyar területet szerették volna maguknak megszerezni, az ott nagy számban található szénbányák miatt. Emellett a bajai háromszöget is „kinézték maguknak Belgrádban” azzal az indokkal, hogy ott jelentős a szláv lakosság. „Sztálin szerint azonban a jugoszlávok lekéstek a területi követelésről, tehát a szovjet vezető nem adta meg számukra az engedélyt”- fogalmazott Kun Miklós. A történész szerint a szovjetek tartottak az Egyesült Államoktól, valamint Angliától és nem szerették volna, hogy valami „nem túl jelentős” határvita miatt újabb háborúba sodródjanak.

Sztálin halála után Nyikita Hruscsov és a többi szovjet vezető lényegében nem akart tovább terjeszkedni. Olyannyira, hogy még saját területekről is hajlandóak lettek volna nagy ritkán lemondani, igaz praktikus megfontolásokból. Ennek keretében 1964 nyarán Hruscsov felajánlotta Kádár Jánosnak a magyarok lakta kárpátaljai beregszászi járás területét, de a hosszú, hajnalig tartó beszélgetésük végén Kádár visszautasította az ajánlatot. Ez azért is volt meglepő, mert a beszélgetésen jelenlévő szovjet vezető veje, Alekszej Adzsubej visszaemlékezése szerint Hruscsov szabályosan tálcán kínálta fel az akkoriban szinte színmagyar területet Kádárnak. Kun Miklós elmondta, hogy a történet hátterében – bármennyire furcsa is az első hallásra- a szovjet-kínai határviták álltak. Ennek kapcsán hivatkozott ugyanis arra Hruscsov, hogy máshol is léteznek vitás határkérdések, mint például Magyarország és Románia között, Erdély hovatartozása okán. Ekkor vetette fel Hruscsov, hogy a Szovjetunió területén, a Kárpátalján is él mintegy 120 ezer magyar, akinek a problémáját meg lehetne oldani azzal, hogy átadják a területet a magyaroknak. Hruscsov szerint ez a lépés jelentős politikai hasznot jelentett volna számukra. A jegyzőkönyvek szerint Hruscsov még szerződésbe is foglalta volna a területátadást.

A Ludovika Szabadegyetem következő előadására november 13-án, kedden kerül sor, amikor Kun Miklós történész a világ kommunista mozgalmát megrázó válságokról beszél majd.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes