.jpg)
.jpg)
.jpg)
Az Orczy-kertben található Ludovika-szobor Mária Ludovika királyné megmintázásával nemcsak a Ludovika Akadémia megalapítását idézi, de azt a történelmi alakot is, aki a napóleoni háború idején meghatározta a magyar politika irányát. A csinos, művelt, éles eszű és jó humorú asszony a korabeli művészeti elit köreiben is feltűnést keltett.
A szoborcsoport központi alakja, Mária Ludovika a magyarok iránti elkötelezettségéről volt híres. Brigitte Hamann német–osztrák történész szerint az Itáliában született és fiatalon, 1816-ban elhunyt Mária Ludovika királyné „Lelkesült a magyarokért és viszont!”. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a 19 éves királyné saját kezűleg írta alá az akadémia alapítására szánt adományát a következő szavakkal: „Hogy a nemzet iránti vonzalmamnak emlékezetét fenntartsam, neveztessék Ludovika Akadémiának.”
A Habsburg–Estei-házból származó, Ferdinánd Károly Antal osztrák főherceg és Estei Mária Beatrix tizedik gyermekeként született Habsburg–Estei Mária Ludovika (1787–1816) osztrák főhercegnő I. Ferenc császár és királlyal kötött házassága révén lett osztrák császárné, magyar és cseh királyné.
A frigy az akkor 19 éves főhercegnő és a nálánál 20 évvel idősebb, másodjára megözvegyült I. Ferenc császár között 1808-ban köttetett. Az új császárnét 1808. szeptember 7-én Pozsonyban magyar királynévá is koronázták. A napóleoni háborúk korában vagyunk, az Európa jelentős részére, illetve Észak-Afrika, Ázsia és az Atlanti-óceán bizonyos területeire kiterjedő, az 1799 és 1815 között tartó, a korszak „világháborújának” nevezett konfliktussorozat idején. Napóleon sorra verte le az ellene alakuló európai katonai koalíciók hadseregeit. Elfoglalta Rómát (1809), Bécset (1805, 1809), Berlint (1806), Madridot (1808), Lisszabont (1807) és Moszkvát (1812).
Magyarország – a Habsburg Monarchia részeként – 1792 óta pénzzel és katonákkal vett részt a francia forradalom és a Napóleon elleni háborúban. Az ország rengeteg vért áldozott az egymást váltó franciaellenes koalíciók győzelméért, a régi rend helyreállításáért, többek között éppen Mária Ludovika közreműködésének köszönhetően.
A királyné ugyanis esküdt ellensége volt Napóleonnak, a franciákkal való megbékélésnek. Alig két évvel az 1806-os harctéri vereségek és az Ausztriára nézve igen hátrányos békekötés után Mária Ludovika a békepárti politikusokkal és a békét kedvelő férjével, I. Ferenccel szemben elszántan törekedett a Napóleon elleni keményebb fellépésre. Bár sem a Rajnai Szövetség államait, sem a Porosz Királyságot nem sikerült szövetségesül megnyernie, Ausztriában sikeresen népszerűsítette a háborút, amikor a bécsi Stephansdom előtt felállított hadi lobogókat saját kezűleg készített szalagokkal díszítette fel. Metternich gróf külügyminiszter, aki 1808 végén tért vissza párizsi állomáshelyéről, felháborodással fogadta a háborús uszítást, mivel jól látta annak kockázatait. A császár azonban a császárné befolyása alatt állt, aki elkerülhetetlennek vélte a háborút, és annak kirobbantását igyekezett minél előbbre hozni. Az így kialakult ötödik koalíciós háború során 1809-ben Ausztria újabb súlyos vereségeket szenvedett. Az 1809-es schönbrunni békeszerződés feltételeit Napóleon diktálta.
A schönbrunni békekötés után Mária Ludovika Oroszországot próbálta Ausztria szövetségesévé tenni, de Metternich külügyminiszter sorra meghiúsította Ludovika terveit. Napóleon oroszországi veresége után azonban már Metternich is szorgalmazta a szövetséget Oroszországgal és Poroszországgal. A szövetség és a háborús készülődés, amelyet Mária Ludovika 1808 óta állandóan szorgalmazott, 1814-ben végül a Francia Császárság megdöntéséhez vezetett.
Testről és lélekről
Ludovika kicsiny kora óta tüdőbetegségben szenvedett, így egészségének helyreállítása miatt többször töltött rövidebb-hosszabb időt a korabeli, népszerű fürdőhelyeken. Egyik alkalommal Karlsbadba utazott, ahol megismerkedett a költőfejedelem Johann Wolfgang Goethével. A költő így jellemezte Mária Ludovikát a Károly Ágostonnak, Szászország–Weimar fejedelmének írt beszámolójában: „A császárné ránézésre törékeny, de azért nem kelti beteg ember benyomását, pedig mind a közönség, mind az orvosok erre a következtetésre jutottak a császárné egészségi állapotát illetően. Szamártejet iszik, és sokat tréfálkozik »tejtestvéreit« emlegetve. Igen kellemes, derűs, barátságos teremtés. Homloka és orra családi kötődéseit idézi, tekintete élénk-eleven, szája kicsi, beszéde gyors, de érthető. Egész megjelenésében van valami eredeti. A legkülönfélébb témákról, emberi viszonyokról, országokról, városokról, vidékekről, könyvekről és tárgyakról társalog, és megfogalmazza a szóban forgó tárgyhoz való saját viszonyát. Egyéni nézetek ezek, ám korántsem különcködő, hanem összefüggő és álláspontját tükröző vélemények.”
Az idősödő Goethe is nagy hatással volt a királynéra. Mária Ludovika, aki addig elsősorban a francia és az olasz irodalmat kedvelte, elkezdett a német líra és epika iránt érdeklődni. A fürdővárosban nyílt titok volt az idős német mester, aki akkor már hatvan is elmúlt, és a fiatal, mindössze 23 éves királyné plátói szerelme. A feltűnően szép és okos fiatalasszony meghódította Goethét, aki így írt erről a vonzalomról: „Amikor az ember napjai végén egy ilyen jelenséggel találkozik, az olyan kellemes érzéssel tölti el, mintha napkeltekor halna meg, de még idejében meggyőződne róla, hogy a természet örök aktivitása nem csökken. Legbelsejéig isteni, eleven, hű a teremtményeihez, és nincs alávetve az öregedésnek.”
A hirtelen jött és viszonzott szerelem-szeretet két év múlva folytatódott a másik divatos fürdőhelyen, Teplitzben. Ludovika és Goethe szinte naponta találkoztak, a királyné gyakran látta vendégül a költőt, aki hálából – szűk körű társaságban – neki olvasta fel legújabb műveit.
Ludovika nem élte meg 29. születésnapját, 1816 áprilisában halt meg. Emléke és hatása nevelt gyerekei által is sokáig élt tovább. Saját gyereke ugyan betegsége miatt nem születhetett, férje előző házasságából született szép számú gyermekét azonban féltő gonddal nevelte, köztük az édesapját a trónon követő Ferdinándot. Az ő kitartása, odaadó szeretete, hozzáértő gondoskodása is kellett ahhoz, hogy a gyenge testi és szellemi fizikumú Ferdinánd uralkodó legyen. Egy másik nevelt gyermeke Ferenc Károly volt, akinek fia Ferenc Józsefként lett a Habsburg Birodalom nagy hatású uralkodója.
A hármas Ludovika-szobor története
Az Orczy-parkban található több köztéri szobor közül minden kétséget kizáróan a legpatinásabb a Mária Ludovika-szobor, amelynek nemcsak a legrégebbre nyúlik vissza a története, de a legszorosabban kötődik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, illetve elődjének, a Ludovika Akadémiának a történetéhez.
A már 1903 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal ezen a helyen álló háromalakos szoborcsoport a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia alapításának állít emléket. A középső szobor Mária Ludovika királynét ábrázolja, aki, mint köztudott, ötvenezer forintos koronázási tiszteletdíjának felajánlásával megalapította a katonai intézményt. A Ludovika Akadémia eredetileg a hadköteles kort még el nem ért (14–17 éves), önkéntesen jelentkező ifjakat képezte tényleges állományú tisztekké, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek tette lehetővé a hadtudományok terén felsőfokú tanulmányok végzését. A szobor azt a képzeletbeli mozzanatot örökíti meg, amikor a királyné átnyújtja az akadémia alapítólevelét a tőle balra álló József nádornak, az akadémia megvalósítójának. József nádort nem véletlenül nevezték a történetírók „a legmagyarabb Habsburgnak”: a katonai akadémián kívül neki köszönhető Pest-Buda modernizációja, egy a Habsburg Monarchián belüli ragyogó magyar országközpont kialakítása, számos fővárosi intézmény létrehozása, megépíttetése. A királyné jobbján Buttler János grófot mintázta meg a szobrász, aki a szintén Mária Ludovika kezdeményezésére megalakult, a Ludovika Akadémia létrejöttét szolgáló alapítvány legbőkezűbb adakozója volt. A szobrok alatt a talapzaton a következő felirat áll: „A Ludovika név hirdesse nemzethez való vonzalmunk emlékét.”
A hármas szoborcsoport tervét Deseő Lajos százados, rajztanár készítette, ez alapján alkotta meg Bászler Alfréd szobrász az eredetileg gipszből készült szobrot. A szoborcsoportot – a monarchia jelképét látva benne – 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején lerombolták. Csak tíz évre rá, az akkori honvédelmi miniszter és az akadémia kérésére állították vissza bronzból újramintázott változatát, Vass Viktor szobrászművész alkotását. A hármas szobor így 1929-től egészen a második világháború utánig állt itt, majd ismét eltávolították. A rendszerváltás után egy volt ludovikás tiszt kutatta fel és találta meg a szétszedett, elhanyagolt állapotú Ludovika-szoborcsoportot egy vidéki szoborraktárban. A sérült alkotást rendbe hozták, és 1992-ben ismét visszaállították az eredeti helyére.
Érdekesség, hogy a Ludovika királyné szavait őrző szobortalapzat az alatt a négy évtized alatt is állt, amíg maga a szobor a raktárban porosodott. A nemzet eszményét hirdető talapzat ludovikás körökben kultikus hellyé vált. Itt tartották például titokban a Ludovikán 1938-ban végzettek az osztálytalálkozójukat, de számos medál és emlékérem ábrázolja ugyanezt a jelképessé vált szoborcsoportot. Az 1992-es augusztus 18-i ludovikás világtalálkozó alkalmával pedig a szoborcsoportot négy évtizednyi száműzetés után – ezúttal az akadémia elesett fiainak emlékére – ünnepélyesen meg is koszorúzták.
Szöveg: Horváth Mónika
Fotó: Szilágyi Dénes, HM HIM
A cikk a Bonum Publicum júliusi számában jelent meg.