Szinte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulása óta látja el az intézmény oktatási rektorhelyettesi feladatait. Egyetemi vezetői munkája mellett nagyon szeret oktatni, szakfelelősként tevékenyen részt vesz a rendészeti vezető mesterképzés gondozásában is, de a nemzetközi kapcsolatok és a tudományos élet sem idegen tőle. A magyar rendőrség dandártábornokaként az állami szervek is számítanak tanácsaira, elsősorban oktatási és képzési témákban. Legutóbb a belügyminisztertől vehetett át rangos elismerést. Az idén 55 éves Kovács Gábor elégedett az életével, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ambíciói.
Az interjúra készülve, önéletrajzát olvasva bukkantam arra, hogy a nálunk is népszerű idegen nyelvek mellett törökül is beszél. Ez Magyarországon kicsit kuriózumnak számít. Hogyan sikerült ezt elsajátítania?
Kovács Gábor: Alapvetően barátságban vagyok az idegen nyelvekkel, hiszen angolul és németül is jól beszélek. 2010-ben jártam Törökországban, ahol egy uniós projektben dolgoztam szakértőként az ottani belügyminisztériumban. Aránylag rövid idő alatt sikerült alapszinten elsajátítanom a török nyelvet, így búcsúzáskor már a saját nyelvükön tudtam szólni a házigazdákhoz. Úgy érzem, hogy mind oktatói, mind rendőri pályafutásomban jól tudtam kamatoztatni a megszerzett idegen nyelvi tudásomat.
Több külföldi szakmai úton is részt vett, így járt Törökország mellett Londonban, Brüsszelben, Skopjében is. Ezekből mit tudott hasznosítani a későbbiekben az idegen nyelvi ismereten kívül?
K. G. Amikor külföldre utazunk, sokszor egy teljesen más világba csöppenünk. Ez Törökország esetében különösen igaz volt, hiszen az itthonitól merőben eltérő nemzeti és szervezeti kultúrával rendelkező országról beszélünk. Mivel már korábban is vezetéselmélettel foglalkoztam, házigazdáim megkérdezték tőlem, hogy milyen megoldást javasolnék a hatékonyabb munkavégzésük érdekében. A számos észrevételem mellett volt egy olyan javaslatom, hogy az ott dolgozó munkatársakat – ha a hét folyamán végig jól látták el a feladatukat – a pénteki 18 órai távozás helyett már délután engedjék haza a munkából. A török partnerek megköszönték és meg is valósították ezt a javaslatot.
Ezt hazai viszonylatban is lehet alkalmazni, például a saját munkatársai körében?
K. G. Szerintem ezzel a vezetői módszerrel, eszközzel itthon is érdemes élni. Természetesen mindig van munkájuk a kollégáimnak, de ha valaki egész héten jól dolgozik, akkor az, hogy kicsivel hamarabb hazamehet a munkahelyéről, egy sajátos jutalmazásként is felfogható.
Nekem úgy tűnik, hogy Önt elég nehéz kihozni a béketűrésből. Jól látom ezt, vagy ez csak a felszín?
K. G. Ez általában így van, nagyon ritkán fordul elő, hogy indulatossá válok, ahhoz elég komoly dolognak kell történnie. Pályafutásom alatt nem sok ilyen eset fordult elő. A munkaszervezés egyik sarokpontja a rendelkezésre álló idővel való megfelelő gazdálkodás és a tervezés. Ha ez helyesen történik, akkor sok konfliktus elkerülhető. Minden terv azért készül, hogy mindenki lássa a helyét és szerepét a folyamatokban, tudja azt, hogy mikor mi fog következni, és mit várnak el tőle a vezetői. A jó terv segítségével már az egyeztetések is könnyebben mennek, hiszen mindenki tudja a helyét és szerepét, a megbeszéléseken már csak pontosításokra és a problémák elhárítására kerül sor. Ilyen vezetői fórum például a hetente tartott oktatási dékánhelyettesi megbeszélés is, ahová már felkészülten tudnak megérkezni a kollégák, hiszen minden háttéranyag jól elő van készítve, így hatékonyabban tudunk dolgozni. Nagyon fontos figyelni a szelektív és differenciált információáramlásra is, alapvető vezetői követelmény az információk megosztása és a munkatársak tájékoztatása.
A hallgatók hogy tekintenek Önre, mint oktatóra, egyetemi vezetőre vagy dandártábornokra?
K. G. Elsősorban egyetemi vezetőként, majd rendőrként tekintenek rám, de a tekintély csak részben adódik az egyenruhából. Azt gondolom, hogy oktatóként is elismernek, hiszen nagyon komolyan veszem ezen feladatok ellátását is. Szerintem az a legfontosabb, hogy az oktató készüljön fel jól az előadásokra, azok legyenek jól tagoltak, érthetőek, sok gyakorlati életből vett példával színesítve. Már a kurzus elején tisztában kell lenniük a hallgatóknak azzal, hogy mit vár el tőlük az oktató. Ennek érdekében felhívom a figyelmüket a tananyagra, az előadáson elhangzottak hasznosságára, de a felkészülési kérdéseket is meg szoktam adni egy-egy számonkérés előtt. Lehet, hogy szigorúnak tartanak, hiszen az én tanóráimon nem lehet enni-inni, és a laptopot is félre kell rakni, valamint figyelniük kell, hiszen a tananyag nagy része már az órán elsajátítható. Mindezek ellenére a hallgatói visszajelzések mindig nagyon kedvezőek velem kapcsolatban.
Pár hetet leszámítva az egyetem megalakulása óta Ön az NKE oktatási rektorhelyettese. Az egyetem egy speciális intézmény olyan tekintetben is, hogy itt több hivatásrend érdekei jelennek meg és ütköznek is egymással. Az oktatás területén hogy sikerült ezeket kezelni?
K. G. 2012 februárjában, az egyetem megalakulását és elindulását követően még nem volt az intézménynek egységes tanulmányi és vizsgaszabályzata. A jogelőd intézmények képviselői próbálták megtartani a saját szabályzatukat, így nem volt könnyű kompromisszumos megoldást találni. De a vezetésemmel addig egyeztettünk, amíg el nem jutottunk eddig a pontig. Azt vallom, hogy mindig a realitás talaján maradva, minél kevesebb érdeket sértve kell jó megoldást találni, eredményes döntést hozni. Az egyetem karai között mindig is volt és lesz is egy egészséges rivalizálás, mint ahogy a karokon belül is van verseny az egyes szakok, szakirányok között, ez egy előremutató versenyszellemet eredményez a szervezeteken belül.
Ön nemcsak egyetemi vezető, hanem rendőr dandártábornok is. A rendőri szervezeten belül milyen szerepe, feladata van?
K. G. Az ORFK rendelkezési állományából vezényeltek az NKE-re. Az egyetemi munkám mellett – részben azzal összefüggésben – a rendőrség felkérésére közreműködök több szakmai feladatban. Például a rendőri vezetők továbbképzéséhez használt tananyag összeállításában én is szerepet kaptam, de részt veszek a Belügyi Tudományos Tanács és a Rendőrségi Tudományos Tanács munkájában is. A pályakezdő tisztek kézikönyvének összeállítását is én vezettem. Ezt a kiadványt – időszakonként aktualizálva – ma is megkapja minden frissen végzett rendőrtiszt.
Néhány hete vehetett át egy komoly elismerést a belügyminisztertől. Mit jelent ez az Ön számára?
K. G. Nagy megtiszteltetés és öröm ez számomra, hiszen elsősorban a rendészeti képzésben kifejtett tevékenységemért ismert el a tárcavezető. Tudom, hogy a teljesítményem mögött a munkatársaim is ott állnak, általam ők is elismerésben részesültek. A közös munka eddig többnyire közös sikereket eredményezett. A rendőrség és a Belügyminisztérium is kikéri a véleményemet különböző oktatási, képzési témákkal kapcsolatban. Büszke vagyok arra, hogy adnak az észrevételeimre, ezáltal egyfajta szakmai tanácsadó szerepkört is ellátok.
Már hatodik éve ön az oktatási rektorhelyettes. Mi a titka, hogy ilyen hosszú időn keresztül ebben a felelősségteljes beosztásban tudott maradni?
K. G. Mindig is kiváltságnak tartottam, hogy itt dolgozhatok, hogy egy óriási fejlődést felmutató egyetem egyik felsővezetője lehetek. Azt vallom, hogy a kitartás, a szorgalom, a szakértelem, a lelkiismeretes munkavégzés hosszú távon mindig meghozza a gyümölcsét. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy egy nagyon összetett szakmai terület vezetéséről van szó. Az egyetem ugyanis nagyrészt mégis az oktatásról szól, amelynek számos kapcsolódó területe van, így át kell látni az intézmény egészét, és mindenkivel együtt kell működni. Szerencsére nagyszerű munkatársaim vannak, akikkel több éve dolgozunk együtt. Én mindig meghallgatom a véleményüket, javaslatukat, de végül nekem kell döntenem, hiszen a felelősség is az enyém.
Sokan azt gondolják, hogy az NKE-nek sokkal könnyebb a helyzete a beiskolázásnál, mint a többi felsőoktatási intézménynek.
K. G. Ez nem felel meg a valóságnak, hiszen nekünk is meg kell küzdenünk a hallgatókért, ugyanúgy, mint másoknak. Van ugyan egy hallgatói kör, akik kifejezetten itt szeretnének továbbtanulni, de ez csak a jelentkezők egyharmada. A másik kétharmadot nekünk kell „becsábítani az egyetemre”. Ez az egyenruhás képzéseknél még valamivel könnyebb, a civilek esetében viszont sokkal nehezebb. Azt tapasztaljuk, hogy sajnos évről évre egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak a felvételizők. Például a rendészeti képzések esetében idén a jelentkezőknek csak valamivel több mint 50 százaléka felelt meg a fizikai alkalmassági felmérésen. Ez mintegy 20 százalékos romlást jelent a tavalyi évhez képest. Ráadásul azt is tapasztaljuk, hogy többen már az alapkiképzésen leszerelnek, feladják álmaikat, és itthagyják az egyetemet. Nagyon sok közös feladatunk van még, amelyek részeként a toborzó tevekénységünket is érdemes erősíteni. Ezért is rendezünk nyílt napokat, már hónapokkal a felvételi jelentkezési határidő előtt.
A hallgatók jó teljesítményéhez képzett, felkészült oktatók is kellenek. Ezen a területen hogyan áll az egyetem?
K. G. Azt gondolom, hogy nagyon sokat fejlődtünk 2012 óta. Ennek ellenére az oktatók módszertani felkészítését mindenképpen tovább kell erősíteni. Számos olyan oktató van nálunk is, akik kiváló szakemberek, de néhányan még nem rendelkeznek azokkal az oktatási, módszertani fogásokkal, készségekkel, amelyek alkalmazásával megfelelően át tudnák adni a tudást a hallgatóknak. Ennek a megoldásán dolgozunk.
Idén töltötte be az 55. életévét, a közelmúltban egy újabb sikeres közös közszolgálati gyakorlat levezetésén is túl van. Mennyire elégedett ilyenkor az ember?
K. G. Ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben elégedett vagyok az életemmel. Egy szép pályaívet futottam be eddig, reméljük, hogy ez ezután is folytatódik. Szeretem a munkám, és valóban a hivatásomnak tekintem azt. Ha szükséges, bármikor feláldozom a szabadidőmet is a jó ügy érdekében, de nem tartom magam munkamániásnak, képes vagyok teljesen kikapcsolni is. Gyakran járok át lakhelyemről, Pomázról kerékpárral Szentendrére, ahol úszom, szaunázom, de sokszor megyek túrázni a Pilisbe is. Kikapcsolódásként szeretek úgynevezett túlélős dokumentumfilmeket nézni, mint például Bear Grylls A sziget című sorozatát, amely kiváló vezetéselméleti háttéranyag is. Ezt a sorozatot sokszor hozom fel példaként az óráimon is.
Azt mondta, hogy teljesen elégedett eddigi életével, szakmai pályafutásával. Felmerül a kérdés, hogy vannak-e még ambíciói?
K. G. Mindenképpen vannak, hiszen a tudományos pályámon feltétlenül szeretnék előrébb lépni. Jelenlegi munkám és leterheltségem miatt erre kevesebb lehetőségem volt az elmúlt években, de azt gondolom, hogy hamarosan megfelelek az egyetemi tanári követelményeknek. Emellett persze tovább szeretném folytatni az oktatási rektorhelyettesi munkámat is. Távlati terveim között szerepel, hogy újra szívesen dolgoznék külföldön szakértőként vezetéselméleti vagy határrendészeti szakterületen, vagy esetleg elvállalnám projektek vezetését is.
Ön a magyar rendőrség tábornoka. A váll-lapon lévő csillagok számát lehet még növelni?
K. G. Természetesen lehet növelni, de ez mindig az elöljárótól függ. Azonban az ember realista, és látja a határait is. Még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen ambícióim is legyenek. A hivatásos szolgálati karrier ívét fel kell építeni, és türelmesen ki kell várni az időt a megfelelő pillanatra.
A magas pozíciók miatt vannak-e irigyei?
K. G. Biztosan vannak, de én nekik csak annyit üzenek, hogy lépjenek a helyembe, és próbálják utánam csinálni. Sok energiát fektetek ebbe a munkába, ezt leginkább a családom tudja igazolni, ők látják, hogy nekem az életben mindenért meg kell küzdeni, semmit sem adnak ingyen. Esetenként előfordul, hogy hétvégén is beülök a számítógép elé dolgozni, akár órákon át, ahelyett hogy velük beszélgetnék.
Az interjú a Bonum Publicum májusi számában olvasható, amely ide kattintva elérhető.
Szöveg: Szöőr Ádám
Fotó: Szilágyi Dénes