Élet a West Point-on magyar szemmel

Kilenc hónapot töltött oktatóként és kutatóként a világ leghíresebb katonai akadémiáján, a West Point-on Bakos Csaba Attila alezredes. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tanársegédje szolgálata elismeréseképpen megkapta az Army Commendation Medal kitüntetést, amelyet eddig csak kevesen érdemeltek ki a Magyar Honvédségben.

Tudomásom szerint eddig csak mintegy 10 magyar katona vehette át ezt az elismerést. Miről szól és mit jelent ez Ön számára?

Bakos Csaba Attila: Eléggé szűk az a kör Magyarországon, amelynek tagjai viselhetik az elismeréssel járó szolgálati jelet. Többségük az Afganisztánban tanúsított helytállásuk és az amerikai haderővel való példás együttműködésük miatt kapta meg ezt az elismerést. De nemcsak műveleti területen végzett szolgálatért adható, én páldául a West Point-on töltött kilenchónapnyi oktató-kutató munkámért vehettem át. Már az is nagyszerű érzés volt, amikor kiderült, hogy én vagyok az első magyar aktív állományban lévő főtiszt, aki oktathat a világ leghíresebb katonai akadémiáján. A kitüntetéssel azonban nemcsak engem és a tevékenységemet, hanem a Magyar Honvédséget és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is elismerték.

Mi az igazi jelentősége, értéke ennek a kitüntetésnek itthon?

B. Cs. A. Elsősorban azt jelenti, hogy ezzel a kitüntetéssel gyakorlatilag teljesítettem azt a parancsot, amelyet a kiutazás előtt a Magyar Honvédség vezérkari főnöke megszabott számomra. Ez az elismerés is erősíti azt a közvélekedést, hogy a magyar tisztek jól megállják a helyüket nemzetközi környezetben. Azt mutatja, hogy a képzési rendszerünk jó és a magyar honvédek rendelkeznek azokkal a képességekkel, készségekkel és személyiségjegyekkel, amelyekkel a világ élvonalában is helyt tudnak állni. A most kapott kitüntetést egyébként Magyarországon is viselhetik a tulajdonosaik.

Sokan csak filmekből láthatják a West Point-ot. Milyen ott az élet a mindennapokban?

B. Cs. A. A napirend nem különbözik lényegesen attól, ahogyan mi képezzük a honvéd tisztjelölteket. Ott kadétoknak nevezik őket és egy 4400 fős dandárt alkotnak. Az akadémiát is egy dékán vezeti, mint a HHK-t és van egy parancsnok is, mint a Ludovika Zászlóaljnál. Összesen hat foglalkozást tartanak naponta, négyet délelőtt, kettőt délután. Az oktatási tevékenységek délután négy körül fejeződnek be, ezután úgynevezett klubfoglalkozásokat tartanak a hallgatóknak. Külön lehet jelentkezni többek között ejtőernyőzésre, búvárkodásra, sziklamászásra, céllövészetre vagy például laboratóriumi kutatómunkára. Ezeket a kadétok találják ki és szervezik meg maguknak.

Milyen a képzés szerkezete és tartalma? Mennyiben különbözik a magyarországitól?

B. Cs. A. A kadétok négyéves képzésben vesznek részt, de három „félévre” bontják a tanévet. A kéthetes karácsonyi szünetet követően van egy tavaszi, egy nyári és egy őszi félév. A tisztavatást május végén rendezik meg, a nyári félévben pedig kizárólag gyakorlati képzéseket szerveznek. Ekkor történik meg az alapkiképzés is. Az oktatás teljesen más módszertannal működik, mint nálunk, hiszen itthoni értelemben vett előadás nagyon ritkán van. Akkor is úgy zajlik, hogy az óra témájából a hallgatók előre felkészülnek, írásban benyújtják azt az oktatónak, akinek a feladata az órán az, hogy különböző módszerekkel mélyítse el a kadétok tudását. Az a jellemző, hogy a hallgatók megkeresik az oktatókat, a „mesterüket” és elbeszélgetnek az adott témáról. Lényegében tehát önállóan tanulnak, az oktatók pedig egyfajta mentori szerepet töltenek be. Az akadémia a vezetőképzésről szól, azt várják el a kadétoktól és az oktatóktól is, hogy mindenki vezetői példaképként dolgozzon és éljen. A hallgatók a négyéves képzés alatt sokféle vezetői személyiséggel találkoznak, így könnyebb saját személyiségüket is megfelelően felépíteni. A West Point-on van egy oktatási kiválósági központ is, amely többek között két éves mestertanári kurzust is szervez. Ezt nekem gyorsított programban, közel egy év alatt sikerült elvégeznem.

Ezt a módszert, szemléletet nálunk meg lehetne-e valósítani?

B. Cs. A. Az egyetemi keret, amit az NKE jelent, egy jó lehetőség erre. Majdnem mindegy, hogy milyen módszert választunk az oktatásra, ha az oktató és a hallgató közötti kapcsolat jól működik. A párbeszédre épülő úgynevezett szokratészi módszer nem biztos, hogy egyből nálunk is meg tudna honosodni, bár a projektszemléletre van példa a mi képzési rendszerünkben is. Például a HHK összhaderőnemi tanszéken minden évben ugyanarra a foglalkozásra fűzzük fel a hallgatók gyakorlatát, de minden évben magasabb szinten tesszük ezt, ahol szabad kezet adunk nekik a feladatok megtervezésében. Fontos, hogy önálló tanulásra és munkavégzésre neveljük őket, ahol az oktató lényegében mentorként vesz részt a képzésben. A gyakorlatokról nemcsak az oktatók, hanem a hallgatók is készítenek úgynevezett megfigyeléseket, amelyekből statisztika készül. Ez egy kicsit már hasonlít az amerikai modellhez.

Mivel foglalkozott konkrétan a kilenc hónap alatt?

B. Cs. A. Én kutatóként érkeztem az akadémiára, de minden félévben egy-egy kurzust is le kellett vezetnem. A modern hadviselés kutatóintézetben dolgoztam vendégtanárként. A kiutazásom előtt az NKE megbízott azzal, hogy szélesítsem a transzatlanti kapcsolatokat, így hét katonai akadémiát is meglátogattam az elmúlt hónapokban. Az oktatói és kutatói munka mellett számos más feladatot is végeztem, például sikerült megtekintenem a 19 hetes lövésztiszti és harckocsizó tiszti képzés gyakorlati részeit is.

Hogyan tud ennyire profin és eredményesen működni a West Point? Mitől a legjobb a világon a katonai akadémiák közül?

B. Cs. A. Sok tényezőn múlik ez, nyilván nagyon jó szakmai munka zajlik az oktatás, a képzés és a kiképzés területén is. Magyar viszonylatban szokatlan az intézmény finanszírozása, ugyanis az állam csak mintegy 25 százalékát biztosítja a teljes költségvetésnek. A többit a végzett tisztek ajánlják fel egy alapítványon keresztül. Akik ugyanis itt végeznek, nagy valószínűséggel jól fizető állásokba, magas pozíciókba kerülnek nemcsak katonaként, hanem civilként is. A szárazföldi haderő tisztjeinek mintegy 10, a tábornokok mintegy ötven százaléka a West Pointon végzett. Ahogy ők fogalmaznak, vezetőket képeznek a nemzet és a haderő számára, tehát nem csak a szárazföldi haderő vezetőinek kineveléséről van szó. A tisztek számára olyan erős kapcsolati tőkét jelent az akadémia elvégzése, hogy mindenki megtalálhatja a helyét a társadalomban. De nem könnyű itt jól teljesíteni, hiszen az 1300 első évfolyamos kadétből a végén csak mintegy 900 végzi el a képzést. Tehát mintegy egyharmados lemorzsolódásról beszélhetünk.

Mi az, ami nálunk is meghonosítható és mivel tudunk mi jó példával szolgálni számukra?

B. Cs. A. Az alumnival való előbb említett kapcsolattartás példaszerűnek mondható, hiszen így nem kizárólag az államra hárul az akadémia működtetése, fejlesztése. Tulajdonképpen egy civil kezdeményezés támogat egy állami működésű szervezetet. Ennek a magyarországi megvalósításához gyökeres szemléletváltásra lenne szükség. Amiben mi tudunk jó példával szolgálni, az a közös modulos képzési rendszerünk és maga az a képzési szerkezet, amely egy intézményen belül oktatja, képzi a köz szolgálatára jelentkező fiatalokat. Eziránt az amerikaiak is nagy érdeklődést mutatnak, olyannyira, hogy idén áprilisban néhányan meg is tekintették az akkor zajló közös közszolgálati gyakorlatot. Reményeim szerint a jövőben még közelebb lehet majd hozni a két intézményt, és akár hallgatói csereprogram is beindulhat majd.

Ön is több helyen is járt nemzetközi misszióban. Mit jelentett ez a fejlődése, előmenetele szempontjából?

B. Cs. A. Jártam Afganisztánban, a Balkán és Cipruson is. Utóbbi helyen egy ENSZ-misszió tagjaként szolgáltam két évig. Közvetlen munkatársam egy brit őrnagy volt, ami nagyon hasznosnak bizonyult az idegen nyelvi tudásom fejlesztésében. Én ugyanis relatíve későn, 27 évesen tanultam meg angolul, de a misszióknak is köszönhetően folyamatosan fejleszteni tudtam tudásomat. A most végzettek természetesen már komoly nyelvtudással felvértezve kapják meg a diplomájukat.

Hogyan folytatódik a pályafutása itthon? Tervezi-e, hogy esetleg majd visszatér az USA-ba?

B. Cs. A. Minden szempontból hasznos volt ez a kilenc hónap, amit a West Point-on tölthettem. Külön pozitívum volt számomra, hogy a családom is velem lehetett. Mindehhez szükség volt a Fulbright-ösztöndíjra is, amit annak köszönhetően kaptam meg, hogy a West Pointról konkrét meghívásom volt. Az amerikai katonai akadémia szinte mindent biztosított számunkra, például a gyerekeknek oktatási lehetőséget, egészségügyi ellátást, szállást, egyebeket. Ugyanúgy fogadtak, mintha amerikai tiszt lennék, ugyanazok a privilégiumok illettek meg engem is, mint amerikai társaimat. A feleségem nagyon pozitívan élte meg ezeket a hónapokat, mert érezte azt, hogy az amerikaiak mennyire nagyra tartják a nemzet szolgálatában álló emberek, így a katonák munkáját. És igaz ez a szövetségesekre is, ránk is ugyanolyan megbecsüléssel tekintenek. Nálunk ebből a szempontból most kezd felébredni a társadalom, hogy a honvédség, a haderő értük van és nem ellenük. 25 év katonai szolgálat után döntöttem úgy, hogy a tudományos pályán is kipróbálom magam. Jelenleg a PhD fokozatszerzés vége felé járok, a disszertációmat írom és reményeim szerint jövő tavasszal elkezdődhet a védési folyamat is. Másrészt azt a nagyon sok tapasztalatot szeretném átadni a hallgatóknak, kollegáknak, amit az USA-ban szereztem. Szeretnék majd oktatói munkámba is becsempészni valamit azokból a módszerekből, amiket a tengerentúlon tapasztaltam. Úgy érzem, kötelességem is, hogy visszaadjak valamit abból, amit az egyetemtől, kollegáimtól kaptam. Az ő áldozatvállalásuknak is köszönhető, hogy a West Pointon tölthettem az elmúlt egy évemet.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes