NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Tájékoztató az Államtudományi és Közigazgatási Kar, valamint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar egyesüléséről

Tájékoztató az Államtudományi és Közigazgatási Kar, valamint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar egyesüléséről

 

 

Tisztelt Olvasó! Tisztelt Felvételiző! Kedves Érdeklődő!

 

Tisztelettel tájékoztatom Önöket az Államtudományi és Közigazgatási Kart (ÁKK), valamint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kart (NETK) érintő, 2019. augusztus 1-jétől életbe lépő változásról.

A 2019/20-as tanévtől az Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK), valamint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) egyesül és Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) néven folytatja működését. Az egyes szakok változatlan formában maradnak meg, minden hallgató azon a szakon és szakirányon kezdheti meg, vagy folytathatja tanulmányait, amelyre jelentkezett és felvételt nyer, vagy amelyen eddig is tanult, tehát az intézmény életében jelentős változás nem érinti régi és új hallgatóink tanulmányait. A képzések tartalma, helyszíne, oktatói köre, a megszerezhető végzettségek megnevezése sem változik.

A két Kar egyesülésére a versenyképesebb, hatékonyabb és átfogóbb képzés nyújtása érdekében kerül sor, hiszen egyetlen közös cél vezérel minket: hazánk egyik legmodernebb kampuszán a legjobb képzést, a legkorszerűbb módon biztosítani a hallgatóinknak, folyamatos fejlődéssel és megújulással.

Az ÁKK és a NETK a képzések többségében eddig is jelentős karközi átoktatást és áthallgatást valósított meg, a kari profilok jelentős mértékben keresztezik egymást, továbbá a doktori képzést a két kar közösen, egy doktori iskolában végzi, mondhatni azonos infrastruktúrával rendelkeznek. Az egyesült Kar létrehozására tehát a képzéseink még vonzóbbá tétele érdekében kerül sor.

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar 2019. szeptember 1-jétől változatlan képzési portfólióval, ugyanakkor megújult erővel és hatékonyabb erőforrás-felhasználással várja jelenlegi és leendő hallgatóit.

Az egyesülés a Szenátus és az Egyetem Fenntartójának döntéseivel válik hivatalossá.

Az Egyetem vezetése nevében köszönöm figyelmét és érdeklődését. További jó böngészést kívánok honlapunkon!

 

Tisztelettel:

 

Koltay András

rektor


Címkék: nke ákk netk