Lényegében minden ponton hibásak Oroszország nemzetközi jogi érvei az Ukrajna elleni háború kapcsán, ugyanakkor ezekhez hasonló érveket már más államok is használtak jogtalanul indított háború igazolására. A konfliktus igazi tétje pedig az, hogy hatására megváltozik-e a fennálló világrend. A Ludovika Szabadegyetemen a világ 110, jelenleg is zajló konfliktusa közül a szomszédunkban dúló összecsapást elemezte nemzetközi jogi szempontból Varga Réka egyetemi docens, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) dékánja.
„Az 1945-ben létrejött világrend szabályait alapjaiban rázta meg a háború” – fogalmazott előadásában Varga Réka. Az ÁNTK dékánja szerint a Krím-félsziget 2014-es elcsatolása, az akkori orosz katonai művelet Kelet-Ukrajnában, az idén február 22-i orosz bevonulás a „független” Luhanszk és Donyeck megyék területére, február 24-én Ukrajna egészének megtámadása vagy a négy ukrajnai megye szeptemberi annektálása mind olyan előzmények, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a fennálló világrendet, vagy ha úgy tetszik a nemzetközi béke és biztonság alapvető jogintézményeit. A második világháború elborzasztó történései után, 1945-ben egy politikai kompromisszum eredményeként létrejött az Egyesült Nemzetek és a mai nemzetközi jogrend. Az ENSZ megszületésével 51 alapító állam egyesítette erejüket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, megegyeztek olyan alapelvekben, „hogy fegyveres erő alkalmazására, ha csak közérdek nem kívánja, sor többé ne kerüljön” – áll a szervezet Alapokmányának preambulumában, amely először a világtörténelemben hirdette ki a fegyveres erő alkalmazásának generális tilalmát. A dokumentumban helyet kapott a szuverenitás elve, a viták békés rendezésének kötelezettsége, valamint egy állam területi épsége és politikai függetlensége ellen irányuló fegyveres erő alkalmazásának tilalma. Ami pedig ez utóbbinak nem felel meg, az az irat szerint agressziónak minősül. Ez alól két kivétel van: az önvédelem és a Biztonsági Tanács felhatalmazása alapján végzett művelet a béke és biztonság helyreállítására. A nemzetközi béke és biztonság fenntartásában az ENSZ Biztonsági Tanácsára (BT) hárul kulcsszerep. Ez az a testület, amely kötelező érvényű határozatot hozhat, szankcionálhat és rendszabályozhat, sőt az alapokmány 42. cikke értelmében „légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásával” akár műveleteket is elrendelhet. Utóbbit önkéntes felajánlásokból, hiszen az ENSZ nem rendelkezik hadsereggel. Az ilyen határozat meghozatalát az 5, vétójoggal is rendelkező állandó tag: Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és, Franciaország bármelyike megvétózhatja. A műveletekhez bárki ajánlhat fel haderőt. A BT-hez képest az ENSZ Közgyűlése az ENSZ tagállamok teljes tagságával rendelkezik. Itt sokszor a fejlődő országok vannak többségben, amelyek adott esetben le is szavazhatnak nyugati törekvéseket, igaz kötelező erejű határozatot nem fogadhatnak el, viszont egyre nagyobb a szerepük a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában.
Oroszország a háború ezen szakaszában idén február 24-én indított felhatalmazás nélküli támadást Ukrajna ellen, jogi érveinek középpontjában az önvédelem, amit a sajtóban is sokszor emlegetett „nácitlanítás” címszavával magyaráznak, illetve a – NATO terjeszkedésétől tartva – „megelőző önvédelem” áll. Az ENSZ Alapokmányában a „megelőző önvédelem” kifejezés nem szerepel, nemzetközi jogi tudósok egy része veti fel, hogy erre kizárólag akkor van lehetőség, ha egy küszöbön álló, előre tudott támadás elhárításáról lenne szó. Az oroszok által szintén sokat emlegetett „különleges katonai művelet” kifejezés szintén nem releváns nemzetközi jogi szempontból – hívta fel a figyelmet Varga Réka, aki szerint nem állja meg a helyét Donyeck és Luhanszk „kollektív önvédelemre” való hivatkozása sem, hiszen ilyen egy államot illet meg, míg az említett két ukrán megye nem tekinthető államnak még akkor sem, ha ezt maguk kikiáltották.
A háború nemzetközi joggal összeegyeztethető kimenetele, ha úgy tetszik befejezése, Oroszország teljes kivonulása lehetne az eddig elfoglalt ukrán területekről, beleértve a Krímet is. Ez jelen pillanatban nem tűnik reálisnak. Elvileg az is lehetőség, hogy Ukrajna feladja majd a területeit vagy egy részüket, ám egy ilyen elhatározásból születő „békepaktumot” nemzetközi jogi értelemben semmisnek kell tekinteni, hiszen az erőszak hatására születne meg. Fontos kérdés, hogy mi történik akkor, ha hipotetikusan ugyan, de a nemzetközi közösség mégis elfogadna egy ilyen „szerződést”. Vagy azért, mert belefáradt a konfliktus hatásainak kivédésébe, vagy azért, mert egyszerűen így hoznák érdekei. Ez a fennálló jogrendre milyen hatást gyakorolna? Ennek épp az agresszió tilalmára ellentétesen ható üzenete lehetne. Ebből viszont az következhetne, hogy egy másik nagyhatalom adott esetben felhatalmazást érezhetne hasonló cselekmények végrehajtására? Mi történne ilyen esetben a nemzetközi jogrenddel? Biztonságban érezhetné-e magát egy kisebb állam egy nagyobbal szemben? Volt már rá példa, hogy nemzetközi joggal ellentétesen fennálló helyzetet fogadtak el, vagy nyugodtak bele nyugati államok is. A korábbi jogsértő helyzetekbe történő belenyugvásnak milyen hatásai vannak ma? Jelenti-e ez a konfliktus azt, hogy a jelenleg fennálló világrendet a nagyhatalmak egy része nem fogadja el és meg szeretné változtatni? Jogilag ez nem lehetséges, de az mégiscsak fontos kérdés, hogy mi ehhez a helyzethez az államok hozzáállása. A végkifejletre ma még csak jogi válaszokat lehet adni, a tényleges válaszokkal egyelőre várni kell.
A témáról további részletek az NKE tudományos-ismeretterjesztő portálján, a ludovika.hu oldalon és a Bonum Publicum következő számában.
A Ludovika Szabadegyetem következő előadásán Salát Gergely egyetemi docens Kína háborúhoz való viszonyáról beszél majd. Az előadás október 25-én, 18 órakor kezdődik az Oktatási Központ II. előadójában.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes