NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Fénylik-e az aranyháromszög?

Milyen fejlődési pályát járt be Budaörs, Törökbálint és Biatorbágy a rendszerváltás előtt és azóta, és mit hozhat a jövő? Ilyen kérdések körül forgott az október 25-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézete szervezésében tartott online kerekasztal-beszélgetés, melynek apropóját A budapesti agglomeráció nyugati kapuja című tanulmánykötet adta.

A részt vevő szakemberek – Beluszky Pál (MTA RKK), Tiner Tibor (MTA CSFK), Kovács András (BGE) – sorra vették az úgynevezett „aranyháromszög” jellemzőit, kihívásait és jövőbeni kilátásait. A beszélgetést Sikos T. Tamás (Miskolci Egyetem) vezette.

A résztvevők rámutattak arra, hogy a beszélgetés tárgyát képező három város esetében már nem csupán és nem elsősorban agglomerálódásról, hanem szuburbanizációról beszélhetünk – többek között azért, mert e települések lakosságát elsősorban nem a fővároshoz közelebb költözők, hanem a fővárosból kiköltözők növelik.

Megemlítették azt is, hogy a közlekedési és technológiai fejlődés, a dezurbanizáció folyamata, az ipar és a nagy kereskedelmi objektumok kitelepülése nyomán napjainkra már egy nagyjából 80 kilométeres „ingázó öv” alakult ki Budapest körül. Ugyanakkor kiemelték, hogy ez az ingázás már nem kizárólag a főváros felé irányul: az itteni kereskedelmi és logisztikai létesítmények munkaerőigényét nem kis mértékben a fővárosból elégítik ki.

Elhangzott továbbá, hogy az e létesítmények által kiszolgált fogyasztói körnek is csupán egy kis szeletét teszi ki a helyi lakosság, hiszen például az outletek vonzáskörzete eléri a 100 kilométert, és Szlovákiába is átnyúlik.

Az „aranyháromszög” fejlődését szemléltetve a szakemberek egyetértettek abban, hogy a települések kedvező természeti adottságai és elhelyezkedése nyomán megtörtént egy vagyoni helyzet, munkahely, iskolázottság stb. szempontjából magas presztízsű népesség átkoncentrálódása a budai kerületekből.

A térség fejlődése ugyanakkor számos kihívással is járt, amelyek közül a résztvevők a közlekedési nehézségeket és az egységes igazgatás hiányát emelték ki. Az agglomeráción áthaladó tranzitforgalom, a kereskedelmi és logisztikai létesítmények okozta forgalom, a munkavállalók fővárosba és fővárosból történő ingázása továbbra is megoldatlan gondokat okoz. Bár az M0-ás bővítésével szemben gyakran hangzanak el környezetvédelmi ellenérvek, a jelenlegi helyzetben sem hagyható figyelmen kívül az a szennyezés, illetve a forgalom okozta egyéb problémák, amelyek elkerülő útvonalak híján az agglomeráció egyes településeit terhelik.

A szakemberek rámutattak arra, hogy ez az agglomeráció földrajzi értelemben tulajdonképpen egyetlen településnek tekinthető, amelyet közigazgatási határok szabdalnak szét, miközben úgy a fejlesztés, mint az igazgatás terén sok tekintetben szerencsésebb lenne egy egységként, összefüggően kezelni azt, ami összetartozik.

Konszenzus mutatkozott felek között abban is, hogy bár vannak dinamikusan fejlődő települések az M3-as kivezető vonalán, ahogy az M5-ös vonalában is, ugyanakkor egyik térség sem rendelkezik olyan komplex versenyelőnnyel, amely a „nyugati kapu” helyzetéhez fogható. Amellett, hogy egy „keleti kapu” mindössze a repülőtér közelségét tudná kihasználni, annyi új szereplő megjelenése sem várható, aminek a nyomán máshol is hasonló térség épülhetne ki.

Bár az „aranyháromszög” is gazdasági hullámvasútra került a 2008–2009-es válság, illetve a koronavírus-járvány alatt, de hosszú távon továbbra is őrzi a pozícióját.

 

Szöveg: Békefi Miklós