Általános Információk

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2018. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

A 2018/2019. tanévre kiírt Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj (a továbbiakban: Bolyai+ Ösztöndíj, ösztöndíjpályázat) célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

 

Fontos információk:

A pályázatokat 2018. április 10. - 2018. május 10. között lehet benyújtani.

A pályázattal kapcsolatos további információkat az unkp@uni-nke.hu e-mail címen kaphatnak.

A pályázati kiírást, valamint a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat az alábbi linken érheti el: link