Ilya Shapiro, az egyesült államokbeli Manhattan Intézet Alkotmányjogi Tanulmányok Központjának igazgatója úgy véli, az Egyesült Államokban a felsőoktatásban a sokszínűség, egyenlőség és befogadás jegyében az identitás és az aktivizmus az igazságkereséssel és az oktatással szemben felértékelődött.
Az amerikai alkotmányjogász Az antiszemitizmus és a szólásszabadság határai címmel tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) április 16-án az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar meghívására. Zachar Péter Krisztián, a kar nemzetközi dékánhelyettese felvezetőjében örömét fejezte ki, hogy a neves szakember egyetemünkön tart előadást e sokakat foglalkoztató témában, amely hozzájárul a hallgatóság látókörének szélesítéséhez.
Ilya Shapiro beszédében úgy fogalmazott: a szólásszabadság az Egyesült Államokban hivatkozási alapként szolgál, ami a fogalom klasszikus meghatározása szerint érvényesül is, hiszen a jogállam működik, a bíróságok működnek, de ha például társadalmi, oktatási vagy kulturális oldalról közelítjük meg, akkor már az ember érez egyfajta nyomást, feszültséget az amerikai életben, ami korábban nem volt. Ennek a változásnak a legkomolyabb kiindulópontjai ma az egyetemek, a különböző szervezeti folyamatok és a tudományos közeg átalakulása miatt. Ezen intézmények messze túllépik a hatáskörüket, nem a felsőoktatás klasszikus küldetésének próbálnak megfelelni. A jogászprofesszor szerint a eltörléskultúra (cancel culture) miatt nem tud érvényesülni a valódi akadémiai szólásszabadság.
Ilya Shapiro példaként említette a Hamász 2023. októberi terrortámadását, hogy még az antiszemitáknak is joguk van a szabad véleménynyilvánításhoz, akik a terrorcselekményt követően teljes mértékben éltek e jogukkal, különösen az egyetemi campusokon. Palesztinbarát csoportok zaklatták, sőt, bántalmazták a zsidó diákokat, a tüntetők megszakították az egyetemi órákat és elfoglalták az épületeket. Egyes professzorok „felemelőnek” és „óriásinak” nevezték a Hamász támadását, a diákok letépték az eltűnt izraeli gyerekek plakátjait – emlékeztetett a terrortámadást követő szélsőséges megnyilvánulásokra a professzor.
Megemlített egy korábban vele történt esetet is, amikor egy amerikai egyetemen tartott előadást, amit félbeszakítottak a diákok. „Az egyetemi kontextusban az elmúlt néhány évben megtanultuk – néhányan közülünk egészen személyesen – , hogy különbség van a tiltakozás és a rendbontás között”. A hallgatói szabályzatok többnyire kimondják, hogy megengedett, ha valaki táblákat tart, pólót visel, szórólapokat osztogat, ellenrendezvényeket szervez, és más módon fejezi ki nemtetszését egy felszólalóval szemben. De a diákok nem zárhatnak le rendezvényeket, nem zavarhatják meg az órákat, és nem zavarhatják meg más módon az egyetemi programokat.
Ilya Shapiro a fent említettekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, azok nagy része valójában nem szabad véleménynyilvánítás, hanem megfélemlítésre irányuló magatartás. Az ilyen viselkedés elleni tiltakozás vagy fellépés semmiképpen sem sérti azt az alapvető alkotmányos elvet, hogy az amerikai kormány nem büntethet meg valakit azért, mert kifejezi a meggyőződését. Hozzátette: más szabályok, törvények vonatkoznak a közéletre, mint az egyetemi szférára, és egy történésnél mindig az adott tényeket kell figyelembe venni. A kérdés az, hogy hol húzzuk meg a határt, és ki húzza meg a határt – hangsúlyozta.
A professzor a tiltakozó tevékenységekre is hozott példákat, amelyeket joggal tekinthetünk magatartásnak, nem pedig beszédnek. Ha valakit megvernek, ahogyan az a Columbia Egyetemen történt, az testi sértésnek minősül. A valakit megijeszteni és zaklatni szándékozó cselekedetek sorozata, mint például a Cooper Union könyvtárába kényszerített zsidó diákok, akik az ajtókon és ablakokon dörömböltek, hogy kijuthassanak, zaklatásnak minősül – sorolta Ilya Shapiro.
Kérdésre válaszolva az alkotmányjogász kitért arra is, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az alkotmány nem védi „azokat a kijelentéseket, ahol a beszélő egy bizonyos személy vagy személyek csoportja ellen elkövetett jogellenes erőszakos cselekmény szándékának komoly kifejezését kívánja közölni”. Az ilyen viselkedésre véleménye szerint a megfelelő válasz – függetlenül attól, hogy valaki mennyire „kifejezőnek” állítja azt – ugyanaz, mint amit a támadásra, zaklatásra, megfélemlítésre és más bűncselekményekre adnánk bármely más helyzetben: felelősségre kell vonni az elkövetőt.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes