NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Rekordszámú érdeklődés a HHK budapesti nyílt napján

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara november 6-án tartotta nyílt napját a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson, amelyet soha nem látott, rekordszámú érdeklődés övezett. A felvételi tájékoztatók és az interaktív programok már javában zajlottak az egyetemi épületekben, amikor a campus előtt még hosszú sorokban vártak a leendő hallgatók a bejutásra. A zsúfolásig megtelt előadótermek és a az alakulótér egyértelműen jelzi: a honvédtisztképzés és a katonai hivatás iránti társadalmi nyitottság új szintre lépett.

A rendezvény hivatalos megnyitóján a kar vezetői nem a megszokott toborzó szlogenekkel, hanem mélyreható, őszinte és reális képpel fogadták a jövő tisztjelöltjeit. Lippai Péter dandártábornok, az NKE HHK dékánja köszöntőjében kiemelte, hogy a katonai szakokra való jelentkezés nem egy átlagos egyetemi képzés választását jelenti, hanem egy teljes életmódot meghatározó hivatás iránti elköteleződést. A kar élén álló, több mint negyvenkét éves katonai szolgálati múltra visszatekintő tábornok hangsúlyozta: a hallgatóknak fel kell készülniük a spártai katonai viszonyokra és a szigorú napirendre.

Ahogy Lippai Péter dandártábornok fogalmazott, a honvédtisztjelölteknek képesnek kell lenniük arra, hogy egyéni és családi érdekeiket szükség esetén alárendeljék a Magyar Honvédség és a haza szolgálatának. Winston Churchill szavait idézve rámutatott, hogy a képzés során nem könnyű utat, hanem küzdelmet és felelősségteljes felkészülést ígérhet a hallgatóknak, mindezt a fokozatosság elvét követve, a tiszti szocializáció érdekében.

A képzés során a fiatalok három kritikus követelményrendszerrel találkoznak. Egyrészt kiemelt szerepet kap a magas szintű testnevelés és fizikai állóképesség, hiszen a leendő tiszteknek a legnehezebb harctéri vagy katasztrófahelyzetekben is példát kell mutatniuk beosztottjaik előtt. Másrészt alapvető elvárás a tárgyalási szintű angol nyelvtudás, amellyel a végzett tisztek már a diploma megszerzését követően sikerrel kapcsolódhatnak be a nemzetközi missziókba és a szövetségesi együttműködésbe. Továbbá az analitikus matematika és logikai gondolkodás elsajátítása garancia arra, hogy a tisztjelöltek strukturált, hatékony döntéshozatali képességet alakítsanak ki a komplex harcászati feladatok során.

A dékán külön tisztázta a kar képzési szerkezetét is: míg a katonai alapképzési szakok hallgatói a Hungária körúti campus katonai környezetében töltik mindennapjaikat, addig a katonai repülési szakirányon tanulók felkészítése harmadévtől Szolnokon zajlik, a kar civil képzése, a nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak pedig a Ludovika Campuson történik. A tisztképzés egyedülálló értékét a hallgatók kettős jogállása adja, hiszen a fiatalok tanulmányaik mellett a Magyar Honvédség szerződéses katonái, akik az első évtől kezdve jelentős illetményben és kiszámítható életpályamodellben részesülnek.

A dékáni megnyitót követően Szilágyi László ezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka szólalt fel és intézett inspiráló szavakat a fiatalokhoz. Az ezredes beszédében rávilágított arra a sajátos katonai közösségi élményre és bajtársiasságra, amely a Ludovika Zászlóalj kötelékében formálja a tisztjelölteket. Kiemelte, hogy a tiszti hivatás alapja a kölcsönös bizalom, a fegyelem és a szilárd csapatszellem, amely nemcsak az egyetemi évek alatt, hanem a későbbi katonai pályafutás során is a sikeres feladatvégrehajtás alappillérét jelenti.

A nyílt nap egyik legnépszerűbb helyszíne a campus alakulótere és kiállítóterülete volt, ahol a látogatók kézzelfogható közelségből ismerkedhettek meg a Magyar Honvédség legkorszerűbb haditechnikai eszközeivel. A helyszínen bemutatkozott és megtekinthető volt a szárazföldi erők csapásmérő magját alkotó Leopard 2A7HU nehéz harckocsi, a gépesített lövészek csúcskategóriás Lynx KF41 gyalogsági harcjárműve, a Gidrán páncélozott harcjármű, valamint a Magyar Honvédség H145M típusú többcélú helikoptere is.

A nyílt napon a jövő technológiái iránt is érdeklődő fiatalokra izgalmas, interaktív programok vártak, ahol személyesen is kipróbálhatták a legújabb fejlesztéseket. A látogatók megismerkedhettek a virtuális szimulációkat kínáló VR labor működésével, közelebbről szemügyre vehették, hogy a robotkutya miként tájékozódik és mozog önállóan a campus területén, és kipróbálhatták a dinamikus, modern drónfoci világát is.

A statikus technikai és innovációs bemutatók mellett a látogatók látványos, dinamikus harcászati bemutatókon keresztül nyerhettek betekintést a katonai professzionalizmusba.

A honvédtisztjelöltek egy összetett harcászati helyzetet szemléltettek: a látogatók egy gépesített lövészraj harcjárművel támogatott támadását és az arra adott szakszerű választ követhették nyomom. A fiatalok testközelből tapasztalhatták meg, miként működik együtt a tűz és a mozgás a harcmezőn, és hogyan érvényesül a taktikai döntéshozatal a gyakorlatban.

A harcászati bemutatót követően a Magyar Honvédség Budapesti Helyőrség Dandár díszelgő katonái tartottak bemutatót. A precíz, másodpercre kiszámított alaki mozdulatok és a látványos fegyverforgatási elemek lenyűgöztek minden jelenlévőt. A bemutatók méltó zárásaként megérkezett a Magyar Honvédség H145M helikoptere is, amely látványos manővereket követően landolt a Campus területén, egyértelművé téve a katonai repülés és a légi támogatás iránt érdeklődő fiatalok számára a pálya vonzerejét.

Az NKE HHK nyílt napja a katonai alapképzések mellett a védelmi szféra civil és nemzetközi területeire is kiterjedt. A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak iránt érdeklődő fiatalok részletes tájékoztatást kaptak a képzés struktúrájáról, a geopolitikai és biztonsági elemzői pályalehetőségekről, valamint az egyetemi nemzetközi kapcsolatairól.

A katonai szakok iránt érdeklődők a tisztjelöltek által megmutatott kollégiumi körletekben személyesen tapasztalhatták meg a katonai rendet és a felszerelések elhelyezésének szigorú szabályait, miközben első kézből kaphattak választ a hallgatói élet gyakorlati kérdéseire.

Azok a fiatalok, akik elkötelezik magukat az NKE képzései mellett, nem csupán korszerű tudást és biztos megélhetést nyernek, hanem egy bajtársi közösség tagjaként a haza védelmének nemes feladatát vállalják magukra.

 

Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: HHK nyílt nap

Elnyert pályázatok