
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több hallgatója nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat az idei tanévben, amelynek átadóját november 5-én tartották az NKE John Lukacs Társalgójában.
Az oktatási és gyermekügyi miniszter az egyetem Szenátusának kezdeményezésére a 2026-2027 tanévre nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományozott a kimagasló teljesítményű hallgatók részére. Az NKE-n idén huszonnyolcan (ÁNTK: 18 fő; HHK: 4 fő, RTK KVI: 1 fő; VTK: 2 fő; NITK: 3 fő) részesültek az elismerésben.
Szegedi László fejlesztési rektorhelyettes köszöntőjében az intézmény vezetése és a kollégák nevében gratulált a kiváló eredményt elért hallgatóknak, és hangsúlyozta, hogy az elismerés különleges helyet foglal el az egyetemi közösség életében. „Olyan hallgatóknak szól, akik már tanulmányaik során bizonyították tehetségüket, szorgalmukat és szakmai elhivatottságukat. Az ösztöndíj egyszerre fejezi ki az eddigi eredmények megbecsülését és az egyetem bizalmát a további munka iránt”.
A rendezvényen elhangzott, hogy a díj mögött összetett teljesítmény áll, amely három fő pillérre – a kitűnő tanulmányi eredményre, a tudományos és szakmai munkára, valamint a közösségi, sport- és kulturális tevékenységre – épül. Szegedi László kiemelte, hogy a díjazott hallgatók irányt mutatnak és ösztönzést jelentenek diáktársaik számára. A rektorhelyettes utalt arra is, hogy az információbőség korában egyre nagyobb szerepe van az önálló gondolkodásnak és „egyre fontosabbá válik, hogy képesek legyünk jó kérdéseket feltenni, felismerni az összefüggéseket, kritikusan mérlegelni a kapott válaszokat és önálló döntéseket hozni” – fogalmazott. Az esemány helyszínéül szolgáló John Lukacs Társalgó kapcsán felidézte, hogy a névadó gondolkodni tanította hallgatóit, és példát mutatott arra, hová lehet eljutni tehetséggel, szorgalommal és alázattal.
A rektorhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az intézményben szerzett ismereteknek tágabb társadalmi felelőssége van: „Az itt megszerzett tudás közvetlenül kapcsolódik a társadalom szolgálatához. Szakmai felkészültségük az emberek életére, biztonságára és közösségünk jövőjére is jelentős hatással van” – emelte ki Szegedi László. John Lukacs történész gondolatára utalva pedig arra emlékeztetett, hogy a jövőt a jelenben tudjuk alakítani. A rektorhelyettes beszédét a zsidó rabbinikus hagyományban az Atyák tanításaiból származó Ben Zoma-idézettel zárta: „Felteszi a kérdést Ben Zoma: ki a bölcs? A válasz meglepően egyszerű – folytatta Szegedi László – az, aki mindenkitől tanul”.
A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra azok a hallgatók pályázhattak, akik államilag támogatott/állami ösztöndíjas, illetve költségtérítéses/önköltséges, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, továbbá osztatlan képzésben vettek részt, a jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditpontot megszereztek. Az ösztöndíj összege havi negyvenezer Forint 10 hónapon keresztül.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes