NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A katolikus egyház és a holokauszt Magyarországon

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont Vallás és Társadalom Kutatóintézete (VTKI) által szervezett november 3-i rendezvény A katolikus egyház és a holokauszt Magyarországon – Mit mondanak a Vatikáni Levéltár anyagai? címet viselte, a kerekasztal-beszélgetésen négy kutató tartott előadást a témában.

A John Lukacs Társalgóban Ujházi Lóránd, a VTKI vezetője nevében Darabos Ádám tudományos munkatárs nyitotta meg a konferenciát. Mint elmondta, 60 millió oldalnyi anyag lehet a vatikáni levéltárban a katolikus egyháznak a holokauszt idején tanúsított tevékenységéről, a téma feldolgozására egyetemek közötti kutatási együttműködés indul, illetve az eredmények bemutatására egy egyetemi konferencia-sorozat indul, a keddi esemény ennek a beharangozója lehet.

Az első előadást Király István Mihály, a VTKI kutatója tartotta, aki a vatikáni levéltári dokumentumok történetét idézte fel. Az intézmény 1611-ben nyílt meg a római Apostoli Palotában, 1881-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt, a holokauszt idejére tehető, az akkori pápa, XII. Piusz tevékenységével kapcsolatos levéltári iratanyag 2020-ban lett kutatható.

Király István Mihály ismertette XII. Piusz életének fontosabb momentumait: Eugenio Pacelli tizenkét évet töltött Németországban a két világháború között pápai nunciusként, utána pedig 1930 és 1939 között a Vatikán államtitkára lett – 1933-ban ő írta alá a hírhedt konkordátumot a Vatikán és a hitleri Németország között. 1939-ben választotta meg a konklávé pápának, 1958-ban bekövetkezett haláláig állt a katolikus egyház élén. Eszméje a „pártatlanság” volt, de kritikusai szerint ez súlyos hiba volt, mert ezzel szemet hunyt a nácizmus és az annak a nevében elkövetett bűnök fölött.

A Vallás és Társadalom Kutatóintézet munkatársa szerint a Vatikán időben értesült a náci rémtettekről, a holokauszt borzalmairól, hiszen például 1942-ben egy König nevű szerzetes írt levelet a megsemmisítés metódusáról a pápa titkárához a Belzec koncentrációs táborból, és fennmaradtak diplomáciai jelentések is, amelyek beszámoltak a római Szentszéknek a különböző országokban a zsidók mentésére zajló akciókról.

Fejérdy András történész emlékeztetett: Angelo Rotta pápai nuncius és más külföldi diplomaták hálózata nagy erőkkel próbálta menteni a magyar zsidókat, tevékenységükről azonban foszlányos tudásunk van, ennek részben az az oka, hogy a budapesti nunciatúra levéltárát 1945-ben megsemmisítették, leginkább azért, mert nem akarták, hogy az iratanyag a közeledő szovjet hadsereg kezébe kerüljön.

Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese közölte: van azonban elegendő egyéb vatikáni forrás is, sok diplomáciai üzenet, például az úgynevezett „Ebrei”-iratok, különböző országok képviselőinek kérelmei a vatikáni segítségnyújtás iránt.

A katolikus mentőhálózatok tehát dolgoztak Magyarországon a holokauszt idején, tevékenységük azonban vegyes gyümölcsöket hozott, a segítség sok esetben későn érkezett. Barcza György vatikáni nagykövet beszámolt vatikáni kapcsolatainak a magyarországi zsidók kirekesztéséről, elsősorban a kikeresztelkedett zsidó honfitársai sorsáról, a Vatikán döntéshozóihoz azonban későn ért el a hír, s mire reagáltak, már megtörtént Magyarországon a nyilas hatalomátvétel, így a vidéki zsidók deportálása után megpecsételődött a fővárosi zsidók sorsa is.

Egy konkrét példa Balogh József ügye: 1944-ben a budapesti nunciatúra a pápa beavatkozását kérte a magyar újságíró kiszabadítására, de a Vatikán csak napokkal később reagált, és ezzel elkésett, az újságírót a németek addigra már deportálták – magyarázta Fejérdy András.

A katolikus segítségnyújtásnak voltak anyagi forrásai: a Vatikán 50 ezer pengőt küldött a budapesti nunciatúra zsidómentő tevékenységének finanszírozására, de a nunciatúra költségvetésében ezt az összeget később nem tüntették fel. Magyarázat lehet erre, hogy a támogatás esetleg Serédi Jusztinián bíboros köréhez került, és a vatikáni csillagos házakban elhelyezett zsidók elszállásolására költhették.

Glässer Norbert, a Holokauszt Emlékközpont tudományos munkatársa ezt követően a magyar zsidóság jogi emancipációjának állomásait, illetve a katolikus egyház zsidósághoz fűződő viszonyának átalakulását vázolta fel. Mint mondta, a többségi katolikus vélemény a zsidótörvények idején is az volt, hogy mindenki kereszténynek számít, aki megkeresztelkedett, függetlenül attól, milyen származású.

Jakab Attila, a Holokauszt Emlékközpont történésze előadásában hozzátette: a II. Vatikáni Zsinat 1965-ben meghatározta a katolikus egyház viszonyát a zsidókhoz és a judaizmushoz, leszámolt a zsidóság Jézus halála miatti kollektív bűnösségének vádjával, elítélte az antiszemitizmust, és leszögezte, hogy a judaizmusnak és a kereszténységnek közös bibliai forrásai vannak.

A kutató emlékeztetett, hogy a katolikus egyház mindig is elítélte az antiszemitizmust, és teológiájának része volt, hogy a zsidók számára nyitva áll a megtérés útja a krisztusi hithez, mégis, a zsidók iránti előítélet, az ellenséges viszonyulás több egyházi ember nézete volt. Prohászka Ottokár püspök írásai, beszédei például a numerus clausus eszmei elkészítései voltak.

Az Egyesült Államok arra kérte a Vatikánt, hogy ítélje el a náci Németországot a megszállt lengyel területeken a német hadsereg által végrehajtott zsidóellenes pogromok, kivégzések miatt, de a pápai állam nem akarta feladni sajátos módon értelmezett „pártatlanságát”. XII. Piusz a kommunizmusban látta a fő veszélyt, úgy vélte, a náci Németországot integrálni lehet a keresztény Európába – ezért lehet, hogy papként szent volt, de vatikáni politikusként egy hibázó ember – tette hozzá Jakab Attila.

Az előadók kérdésekre adott válaszaiból kiderült még, hogy a magyar zsidótörvények alapján a katolikus egyház „nem-árja keresztényeknek” nevezte a magyar kikeresztelkedett zsidókat, a kikeresztelkedésnek pedig volt egy szigorú egyházi menetrendje, a kérelem, a megkeresztelkedés időt vett igénybe, de voltak papok, akik irgalomból ezt nem tartották be, kiadták a keresztleveleket, hogy gyorsan segítsenek a zsidóknak – éppen ezért a hatóságok számára a zsidótörvények hatályba lépése utáni megkeresztelkedések eleve gyanúsak voltak már.

A vatikáni segítségnyújtással kapcsolatban az előadók egyetértettek abban, hogy a levéltári iratok a vatikáni döntéshozatali mechanizmus bürokratikus működésébe adnak inkább bepillantást, XII. Piusz pápa gondolkodásmódjába kevésbé, ahhoz a beszédeit kell elolvasni. A vatikáni államtitkárságra pedig bizonyítottan beérkeztek anno a különböző országokból intézett segítségkérések, de az ügyek nagy része elakadt a bürokrácia útvesztőjében, ami a későbbi események ismeretében egy sorstragédia.

 

Szöveg: Maráczi Tamás

Fotó: Mészáros Márk Benjámin


Elnyert pályázatok