Három oktatási kiállítás két országban, összesen több mint 2200 látogatóval. Októberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Azerbajdzsánban és Georgiában mutatta be angol nyelvű képzéseit a leendő hallgatóknak egy olyan régióban, ahol már korábban is jelentős érdeklődés mutatkozott a magyarországi továbbtanulás iránt. A hallgatótoborzó körút túlmutatott az oktatási vásárokon: középiskolai látogatások, oktatási partnerekkel folytatott egyeztetések és egykori hallgatókkal való találkozások is szerepeltek a programban.
A vásárokon több száz érdeklődő kereste fel a Ludovika standjait, ahol közvetlenül a Nemzetközi Iroda munkatársaival beszélgethettek az elérhető szakokról, a felvételi követelményekről és a budapesti diákéletről.
A körút első állomása az Európai Unió azerbajdzsáni delegációja által szervezett Study in Europe oktatási vásár volt. Az eseményen több mint 50 európai egyetem vett részt, a Ludovika pedig külön előadás keretében is bemutatta képzési kínálatát. Magyarország azerbajdzsáni nagykövete is felkereste a Ludovika standját, majd a bakui magyar nagykövetségen a magyar diplomatákkal folytatott egyeztetés során a térségből történő nemzetközi hallgatótoborzás kérdései kerültek napirendre
A Ludovika emellett a Tempus Közalapítvány által koordinált magyar felsőoktatási delegáció tagjaként részt vett a Begin Group oktatási vásárain Bakuban és Tbilisziben. A két ország középiskoláiban tett látogatások során a diákok és a továbbtanulási tanácsadók is részletesebben megismerhették az egyetem képzési lehetőségeit.
A körút során a Nemzetközi Iroda munkatársai a Ludovika két kiemelt intézményi partnerével, a bakui ADA Egyetemmel és a goriban található LEPL – David Aghmashenebeli Georgiai Nemzetvédelmi Akadémiával is találkoztak. Az egyeztetések lehetőséget biztosítottak az intézményi kapcsolatok erősítésére, a folyamatban lévő együttműködések áttekintésére, valamint a további tudományos együttműködések, illetve a hallgatói és munkatársi mobilitási lehetőségek megvitatására. A program részeként az Admitt LLC és a Landau Education Group képviselőivel is egyeztetésekre került sor Azerbajdzsánban az egyetem nemzetközi hallgatótoborzási tevékenységét támogató lehetséges együttműködésekről.
A mindkét fővárosban megrendezett „Study in Hungary” alumnitalálkozók alkalmat teremtettek arra is, hogy az egyetem ismét találkozzon egykori hallgatóival, és tovább ápolja nemzetközi közösségéhez fűződő kapcsolatait.
A körutat követően a Ludovika továbbra is kapcsolatot tart a leendő jelentkezőkkel, és folytatja az intézményi partnerekkel, valamint a hallgatótoborzó ügynökségekkel megkezdett egyeztetéseket annak érdekében, hogy a jövőben egyre több azerbajdzsáni és georgiai hallgatót fogadhasson angol nyelvű képzésein.”
Szerző: Price Eszter Mary