Október 28-án délelőtt a Ludovika Széchenyi Díszterme adott otthont a Szükség van-e filozófiára? című rendezvénysorozat harmadik konferenciájára, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzeti Filozófiai Kutatóközpontja (NFK) szervez a filozófia szerepének és társadalmi szükségességének elemzésére.
A harmadik rendezvény a demokrácia és jogállam filozófiai összefüggéseit, különbözőségeit és egymásra való hatásait vizsgálta, mintegy tucat vendégelőadó egyenként 20-30 perces előadással járult hozzá a nagy képhez.
A rendező kutatóközpont nevében Boros János egyetemi tanár, az NKE NFK vezetője köszöntötte az érdeklődő hallgatóságot, majd bele is kezdett a nyitóelőadásába, amely a téma szorosabb értelmezésére vállalkozott.
„Minden valódi demokrácia jogállam, de nem minden jogállam demokrácia” – szögezte le az elején Boros János, majd az amerikai alkotmányból idézett. A részletből kiderült, mit akartak biztosítani az állami alapokmányban az alapító atyák (és mi fontos számunkra, a jelenkor emberei számára): társadalmi igazságosságot, nyugalmat, biztonságot (védelmet), jólétet és szabadságot.
A demokrácia elsődleges definíciója a „nép uralma” – folytatta a professzor, hozzátéve, hogy „a nép uralkodik a saját politikai világa fölött, és ennek érdekében létrehozza a hatalmat”. Mint mondta, a demokrácia csak akkor működik, ha a lefektetett közös szabályok érvényesülnek, az állam pedig a közjó érdekében szükségszerűen korlátot szab az egyéni akaratoknak és szabadságoknak, az állam létrehozásához ezek egy részéről az egyéneknek le kell mondaniuk.
Boros János Jürgen Habermas 1992-es Faktizität und Geltung című könyvére hívta fel a figyelmet, amely leírja: a demokrácia törékeny, a törékenységnek pedig a saját elvei teszik ki a demokráciát, ezért „működéséért minden nap meg kell dolgozni”. Habermas egyébként elhatárolta demokrácia-elméletét a Luhmann-i tudományos és a Derrida-i esztétikai megközelítésektől – tette hozzá az előadó.
A filozófiaprofesszor szerint a politika közös akaratképzés, a demokrácia egyik jellemzője pedig a pártosodás, tehát sokféle vélemény ütköztetéséből alakul ki a demokrácia, amely elméletileg azért megdönthetetlen, mert a démosz emberekből áll, őket pedig nem lehet megdönteni. „A demokrácia nemcsak szavazati jog és törvény előtti egyenlőség, hanem vitákban formálódó jogszabályalkotás” – zárta gondolatait Boros János.
Ezt követően Jacques Derrida tudományos küzdelmeiről beszélt A jogtól a filozófiáig és a filozófiához való jog című előadásában Orbán Jolán irodalmár. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyetemi tanára emlékeztetett, hogy Derrida az 1968-as francia fordulat egyik eszmei előkészítője volt, az eseményekben a népuralom megnyilvánulását látta, az utcai erőszakot látva mégis elhatárolódott a folyamattól.
A francia filozófus – akinek később Párizsban tanítványa lett Orbán Jolán – azt vizsgálta, hogy hol van a helye a humán tudományoknak az oktatási rendszerben, fellépett a filozófia középiskolai tanítása ellen a dekonstrukció jegyében, amelyet az igazságosság, egy etikai fordulat módszerének tartott.
Harmadikként Herke Csongor jogtudós lépett a pulpitushoz, ő a mesterséges intelligencia (MI) büntető igazságszolgáltatásra gyakorolt hatásairól tartotta meg előadását. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének vezetője szerint a bíróknak az eljárások során temérdek adatot, iratot kell átnézniük, ami szinte lehetetlen, ezért a MI már része a napi működésnek. Mint mondta, Kínában intelligens bíróságok rendszere működik, Brazíliában pedig generatív MI vesz részt a döntések előkészítésében. A pécsi egyetemi tanár emlékeztetett, a bírósági működés hatékonyságát jelentősen növelheti a MI, de alkalmazása felvet egy sor jogi és morális kérdést.
Például az Egyesült Államokban egyes jogi tényállásokat már algoritmusok mérlegelnek, a gyorsaság, az időnyerés mellett azonban látható egy negatív tendencia is: a MI az internetről összegereblyézett jogesetekből a többségi döntés felé mozdul, vagyis, ha egy kérdésben az addigi esetek 87 százalékában a bírók egyképpen döntöttek, egy új ügyben a MI ugyanerre a megítélésre fog hajlani, pedig lehet, hogy az adott ügyben éppen egy kisebbségi ítélet lenne az igazságos. Másrészt, az algoritmus tovább erősíti az előítéleteket, például az afroamerikaiak bűnelkövetői visszaesését magas arányra taksálja, miközben a valós statisztika alapján nem olyan éles a különbség a visszaeső fehérek és afroamerikaiak tábora között. Ez az algoritmikus diszkrimináció jelensége.
A másik megoldatlan ügy a „fekete doboz” problémája, vagyis, hogy nem lehet tudni, hogy a MI milyen elvek, adatok alapján jut bizonyos következtetésekre. Emiatt pedig sérülhet a tisztességes eljáráshoz való jog, hiszen végeredményben megkérdőjeleződik a bírói függetlenség, nem pontosan behatárolható, hogy ki hozza meg valójában a döntést.
„Polányi Mihály a szabad társadalomról” címmel folytatta az előadások sorát Nagy Endre egyetemi tanár, aki a nagy hatású, nemzetközi tekintélyű magyar kémikus, közgazdász Polányi tudománytörténeti hatásáról beszélt.
A SOTE professor emeritusa szerint öt magyar forradalom volt: 1848, 1918, 1944, 1956, 1989 – közös jellemzőjük, hogy mindegyik átment egy radikálisabb fázisba, illetve mindegyiket megelőzte egy reformkor. Polányi az 1918-as változás előtti reformkor (a „második reformkor”) egyik emblematikus alakja volt, de zsidó származása ellenére nem a kortárs zsidó értelmiségiek köreit kereste, nem a szabadkőműves páholyok vagy a Galilei kör társaságát, hanem felnőtt fejjel megtalált keresztény hite mentén antimaterialista, antiszkeptikus nézeteket képviselt, kora fő kérdését a nemzeteknek a saját szuverenitásukhoz való ragaszkodásukban látta.
Nagy Endre azzal folytatta, hogy Polányi a Tanácsköztársaság tapasztalatai miatt lett az ellensége a nyitott társadalom eszméjének, úgy vélte, „a szabad társadalom nem a szabad egyéneken, hanem bizonyos elvek szabad érvényesülésén nyugszik”, például az igazságosságon, amelynek a jogszolgáltatásban ideális esetben ugyanúgy érvényesülnie kell, mint például a tudományban. „Az ideális társadalom „odaadó” társadalom, amely a szabadság fenntartásáért anyagi és morális áldozatokat is hajlandó hozni” – zárta gondolatait a professzor.
„Európa elsősorban egy érzés, jelenleg pedig leginkább a foci fejezi ki ezt a legjobban” – szögezte le felszólalása elején Metzinger Péter ügyvéd, aki a jogállam esztétikája témakörben emelkedett szólásra. Mint mondta, a demokrácia és a jogállam között feszültség van, és ez jól is van így – a demokrácia plurális, a jogállam hierarchikus, és így tovább.
A Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense szerint többféle célt követhet a jogállam: a minimalista modell az, ha a közhatalom számon kérhető, a klasszikus az, ha a jogállamnak tartalmi követelményei is vannak, és végül a jogállam eljuthat a jogszuverenitás fázisába is, amikor a demokrácia és az emberi jogok is a jog uralma alá rendelődnek.
A jogállamnak van stílusa is: az első az, amikor a bíró csak végrehajtja a jogszabályokat, a második típus az, amikor a bírói egyenrangú a kormányzati hatalommal, a harmadik fokozat pedig az, amikor a bíró a törvényhozó hatalom felett áll, és a jogállami értékek a demokratikus akarattal szemben is kikényszeríthetőek.
A jogállam nem abszolút érték, vissza is lehet vele élni, vannak antidemokratikus jogállami gyakorlatok, ilyen például a jurisztokrácia, amikor a társadalmi kérdéseket bírók döntik el, nem megválasztott politikusok – hangsúlyozta az előadó. Metzinger Péter szerint szélsőséges esetben a jogállam lehet élethazugság is: hiszen az EU gyakorlata is bizonyítja, hogy minden jogállami esetre van példa és ellenpélda is, vagyis nem objektív a mérce, pedig a jogintézmény az objektivitásra tör.
A demokrácia születéséről és haláláról beszélt Halász László vegyészmérnök, filozófus, aki szerint a demokrácia definíciói közül szinte mindegyik politológiai megközelítésű, egyedül Boros János megközelítése filozófiai, antropológiai jellegű (szerinte a demokrácia „az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból”).
Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a demokráciának nincs jelzője, az egy önmagában álló jelenség – ha nincs demokrácia, akkor diktatúra van, azt pedig, hogy melyik van, a szabad választások léte vagy nem léte dönti el. Halász szerint a diktatúra átmenetileg lehet sikeres, és lehetővé teheti a hatékonyságot, de végeredményben „a diktatúra kiskorúságban tartja a társadalmat”.
Mint fogalmazott, a demokrácia általában politikai konfliktusok közepette jön létre, elhalása a legtöbb esetben viszont folyamatosan, az intézmények leépülésével valósul meg, a demokratikus jogállam ugyanis leépíthető, az intézmények és a választások kiüresíthetőek.
A filozófiai konferencián felszólaltak még Erdősi Boda Katinka és Garai Zsolt, az NKE tudományos munkatársai, Miklovicz Attila és Tóth Judit Lenke, a PTE doktori hallgatói is.
Szöveg: Maráczi Tamás
Fotó: Szilágyi Dénes
