
Kiemelkedő eredményekkel zárták az október 9. és 11. között Bábolnán megrendezett Országos Bajnokságot és nemzetközi versenyt a Ludovika Sportegyesület lovastusa-versenyzői. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem klubjának lovasai a hazai mezőnyben az egyéni és a csapatbajnoki címet is megszerezték és a nemzetközi versenyszámokban is az élvonalban végeztek.
A rangos eseményen nyújtott meghatározó teljesítmény nemcsak a szakosztályban folyó magas szintű szakmai munkát igazolja, hanem komoly lépést jelent az olimpiai kvalifikációért küzdő sportolók fejlődésében és felkészülésében is.
A hazai bajnoki küzdelmeknek otthont adó CCI3-S Felnőtt Magyar Bajnokságban a Ludovika SE lovasai a mezőny élén végeztek: az egyéni versenyben az első, a második és a negyedik helyezést is az egyesület sportolói szerezték meg. Az egyéni sikerek mellett a CCI3-S Felnőtt Országos Csapatbajnokságot is a Ludovika csapata nyerte meg, amelyet Doerfer Noémi Viola (Crystal Barney), Jakli Norina (Jameson) és Müller Nicolas (Mandoble) alkotott.
A nemzetközi versenyszámokban szintén kimagasló teljesítmények születtek. A Ludovika SE lovasai két nemzetközi számban is az első helyen zártak, amelyek közül az egyik már az olimpiai kvótaszerzés szintjének felelt meg, míg egy további nemzetközi kategóriában a második és a harmadik helyezést hozták el.
A versenyzők több kategóriában is összemérték tudásukat. A CCI1 versenyszámban Jakli Norina (Keep Up), Josefine Frauscher (Casu3), Daniel Dunst (GidranXXXV 40 - Flitter), Valentina Benitez Valle (Aristeo Z), Lisa Held-Dunst (Corentin) és Pintér Vanda (Carthage CJE Z) indult. A CCI3 kategóriában Katharina Dannegger (The Irish Factor), Doerfer Noémi Viola (Cristal Barney), Jakli Norina (Jameson), Kaizinger Balázs (Clover-15), Esteban Benitez Valle (Curysler CSH) és Daniel Dunst (Bluerave Isabelle) állt rajthoz. A legmagasabb szintű, CCI4 kategória küzdelmeiben Doerfer Noémi Viola (Piltown Harry), Adéla Cisarova (Baloo The Bear) és Ahaan Kumar (Bolivar Gio Granno) vett részt.
A CCI3-S Felnőtt Magyar Bajnokság egyéni küzdelmeiben a Ludovika Sportegyesület színeiben Doerfer Noémi Viola (Crystal Barney), Jakli Norina (Jameson) és Müller Nicolas (Mandoble) mellett Kaizinger Balázs (Clover-15 – Bábolna Ménesbirtok Lovas Kör), Rády Anna (Cin-Cin Kisegér – BZ Eventing LE) és Panov Maximilián (Connecticut – Cavallino LSE) állt rajthoz.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Bábolna nemzeti Lovasbirtok/Gyönyörű Kíra