NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Hídépítés kis államként: osztrák nagykövet a Ludovikán

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi Irodája által rendszeresen megszervezett Ludovika Nagyköveti Fórum legutóbbi rendezvényét október 12-én tartották a Szent László Kápolnában. A vendég ezúttal Ausztria budapesti nagykövete volt.

A közszolgálati feladatok átalakulását vagy a versenyképességet érintő kihívásokat Ausztria és Magyarország együtt éli meg, éppen ezért érdemes megismerni szomszédunk válaszait – emelte ki köszöntőjében Pier Paolo Pigozzi, az NKE nemzetközi rektorhelyettese. Hozzátette: utoljára 2018-ban volt a fórum vendége az akkori osztrák nagykövet. A közös történelemről szólva a rektorhelyettes felidézte, hogy a két ország hosszú ideig élt közös korona alatt, a határon pedig többször is sorsfordító események zajlottak: 1956-ban Ausztria megnyitotta határát a menekülő magyarok előtt, majd 1989-ben, a páneurópai pikniken ismét több száz ember hagyhatta el Magyarországot szabadon.

A Covid óta mindkét országot multikrízisek sújtják, ugyanakkor sok területen azonos kihívásokkal néznek szembe – emelte ki őexcellenciája Astrid Harz, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete Az Ausztria előtt álló jelenlegi és jövőbeli kihívások és a Magyarországgal való együttműködés lehetőségei című előadásában. Ausztria Magyarország második legnagyobb befektetője és negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, a gazdasági kapcsolatok pedig erősödnek. Magyarország két, a bürokráciát csökkentő osztrák kezdeményezést is támogatott, ami az EU versenyképessége szempontjából fontos lépés.

A nagykövet szerint mind Ausztria, mind Magyarország ellen hibrid háború zajlik, ezért kiemelten fontos a FIMI (az angol betűszó jelentése: külföldi információmanipuláció és beavatkozás) elleni fellépés, a médiaműveltség és a kritikai gondolkodás erősítése. A mai fenyegetések egyaránt érintik külső és belső biztonságot, és egyetlen állam sem tud ezeknek egyedül ellenállni. Ehhez együttműködésre, információmegosztásra és bizalomra van szükség.

Példaként az Operation Fox kezdeményezést említette, amely a Budapest–Bécs embercsempész útvonalat felügyeli. A két ország katonai együttműködése, így a közös hadgyakorlatok és a védelmi miniszterek éves tanácskozása, szintén erősíti a partnerséget. A szabotázs és a dezinformáció célja a társadalom megosztása és a döntéshozatal befolyásolása. A védekezés a nagykövet szerint nem cenzúra, hanem éppen az egyéni hangok és vélemények megőrzését szolgálja. A legfontosabb terület az oktatás: Ausztriában Média és demokrácia tantárgyat terveznek a középiskolákba, az Európai Bizottság pedig demokráciapajzsot készül építeni. Bár az eszközök nagyrészt rendelkezésre állnak, ezekkel még nem élünk eléggé. Bécs ezért megbeszélést kezdeményez akadémiai szereplők, civilek, a sajtó képviselői, technológiai cégek és döntéshozók részvételével, ebben számít a magyarokra is.

Ausztria negyedszer pályázott az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2027–28-as tagságára. Az ország számára fontos, hogy nemzetközi színtéren a joguralom érvényesüljön, ne pedig az erősebb joga. Ausztria megbízható partnerként, hídként kíván működni a kis és nagy államok között, semleges országként pedig a multilaterális világban hisz. Az EU bővítését, különösen a Nyugat-Balkánét, támogatja, ehhez persze a joguralom érvényesülése és a korrupció elleni fellépés elengedhetetlenek.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetést Zachar Péter Krisztián, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) nemzetközi dékánhelyettese, az ÁNTK Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének (NKDT) habilitált egyetemi docense moderálta. Beszélgetőpartnerei a nagykövet mellett Fabian Ortner, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatója; Robák Ferenc nyugalmazott nagykövet, az NKDT címzetes egyetemi docense; Csiki Varga Tamás, az NKE Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa; valamint Speck Gyula, az NKDT egyetemi tanársegéde voltak.

A kis államként folytatott diplomáciáról szólva Astrid Harz hangsúlyozta: ha nincs gazdasági vagy katonai erő, a sokféle kapcsolat és a nemzetközi jog tisztelete jelenti az alapot. Ha a nemzetközi jog nyomás alá kerül, az a kis országoknak hátrányt jelent, hiszen éppen ez teszi lehetővé, hogy érdekeiket érvényesítsék. A diplomácia lényege a párbeszéd és a koalícióépítés, hiszen egyedül szinte egyetlen állam sem tud elérni semmit.

Csiki Varga Tamás szerint mára a semlegesség fogalma átalakult: a hidegháború véget ért, Finnország és Svédország pedig az orosz–ukrán háború után feladta semlegességét. A nagykövet hozzátette, hogy az osztrák semlegesség kimondottan katonai, a Nyugathoz való tartozás sosem kérdőjeleződött meg. Speck Gyula szerint Ausztria megbízható partner lehet a kis és közepes államoknak a széttöredezett nemzetközi térben, hiszen képes napirendre tűzni fontos témákat, például az autonóm fegyverek kérdését.

A FIMI elleni küzdelem kapcsán elhangzott: a dezinformáció divatszóvá vált, de alapvetően nem arról van szó, hogy valaki olyat mond, ami nem tetszik nekünk. Csiki Varga Tamás szerint a FIMI a demokratikus intézmények hitelességét érinti, Ausztriától pedig eltanulható az oktatási megközelítés. Robák Ferenc ennek kapcsán a regionális együttműködések és a kulturális találkozások fontosságát emelte ki.

 

Szöveg: Sarnyai Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes


Elnyert pályázatok