NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Történelmi családok előtt tisztelgett az NKE

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) adott otthont a Magyar Nemesi Családok Emléknapjának szeptember 25-én, az egyetem Széchenyi Dísztermében. A helyszínválasztás magában hordozza a történelmi folytonosságot, hiszen az intézmény és a tradíciót őrző családok kapcsolata egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza.

A jogelőd Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1808. évi alapításakor nagyszabású országos összefogás indult: a nemes ügyért 237 adományozó – köztük számos nemesi család, vármegye és egyházi közösség – összesen közel egymillió forintot ajánlott fel az akadémia céljaira. A nagylelkű patronálók sorában ott találjuk gróf Batthyány Károlyt, gróf Buttler Jánost, gróf Zichy Ferencet, gróf Festetics Györgyöt, továbbá herceg Grassalkovich Antalt és herceg Koháry Ferencet. Mivel a támogatást annak idején törvénybe iktatva örökítették meg, aligha létezik méltóbb helyszín a nemesi örökség megidézésére, mint a Ludovika.

Deli Gergely, az NKE rektora megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a „legnagyobb magyar” nevét viselő terem méltó keretet ad az eseménynek. Felidézte Széchenyi István gondolatát, amely szerint „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. Ennek kapcsán a rektor kiemelte: a közszolgálati küldetésű egyetem számára e megközelítés ma is alapvető, hiszen a megszerzett tudás akkor válik igazán értékesé, ha a közjót szolgálja. Széchenyi István születésének 235. évfordulóját említve hozzátette: életműve arra tanít, hogy a nemzeti örökséget nemcsak őrizni, hanem gyarapítani is kell.

Deli Gergely szólt arról is, hogy gróf Széchényi Ferenc a jogelőd Ludovika Akadémia bőkezű támogatója volt, akinek portréja ma is a díszterem falát ékesíti. Az egyetem legújabb képzési központja pedig gróf Széchenyi Ödön nevét viseli. A „tűzpasaként” is ismert reformer, aki a magyar önkéntes és hivatásos tűzoltóság megszervezése mellett a török tűzoltóság modernizálásában is kulcsszerepet vállalt, életútjával ma is példát mutat a közjó iránti elhivatottságra – fogalmazott a rektor.

A történelmi kapcsolatok ápolásának a jelenben való folytatására utalva a rektor kitért a Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvánnyal a közelmúltban kötött együttműködési megállapodásra, amely szerint a felek közös célja a nemzeti és családi értékek megőrzése, a tűzvédelmi és polgári védelmi oktatás fejlesztése, a tudományos együttműködés elmélyítése, valamint a társadalmi felelősségvállalás erősítése.

Deli Gergely az NKE „A haza szolgálatában” jelmondatára hivatkozva rámutatott: a kultúra ápolása, a múlt ismerete és a hagyományok őrzése a haza szolgálatának szerves része. A történelmi magyar családok örökségének gondozása így nem csupán a múlt előtti tiszteletadás, hanem felelősségvállalás is a jövő iránt.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke köszöntőjében felidézte a tíz évvel ezelőtti első találkozót, amikor megszületett az a kezdeményezés, hogy fórumot és összefogást teremtsenek a történelmi magyar nemesi és arisztokrata családok számára. A kezdeti lépésekre emlékezve elmondta, hogy akkor még komoly bizonytalansággal várták a rendezvényt, attól tartva, hogy nem lesz iránta érdeklődés. A Magyar Nemzeti Múzeum díszterméből kitekintve azonban már hosszan várakozó sorokat láttak, ami azonnal igazolta a kezdeményezés fontosságát.

Az eltelt egy évtized során az esemény hagyománnyá vált, ahol az évek óta visszatérő résztvevők mellett évről évre újabb családok kapcsolódnak be a közösségbe. Széchenyi Tímea hangsúlyozta, hogy az esemény lehetőséget teremtet arra, hogy közösen hajtsanak fejet a magyar arisztokrácia, a nemzeti történelem, valamint az épített és szellemi örökség előtt. Rámutatott, hogy a mai világban az egyik legfontosabb feladat magyarnak megmaradni, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén él az ember. Szavai szerint a történelmi gyökerekből, valamint a szellemi és épített örökségből merítkező erő még soha nem volt ennyire meghatározóan fontos, mint napjainkban.

Széchenyi Tímea arra hívta fel a figyelmet, hogy vigyázni kell a történelmünkre és a nemzeti örökségünkre, azt át kell adni a jövő nemzedékeknek, és egy olyan Magyarország közös építésére buzdított, amelyben méltó helye van a magyar arisztokráciának, a történelmi családoknak, valamint az ősi szellemi és épített értékeknek.

A megnyitóbeszédet követően Tisza Attila lelkész, szociálpolitikus, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány titkára, Szűcs Balázs református lelkész, Erzsébetváros alpolgármestere, valamint Woditsch Péter hadnagy, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj tábori lelkésze tartottak áhítatot.

Batthyány-Schmidt Margit a két generáció együttes jelenlétének és a fiatalok bevonásának kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta. Beszédében emlékeztetett arra, hogy szeptember 25-e különleges mérföldkő a családi emlékezetben, hiszen 138 évvel ezelőtt, 1888-ban ezen a napon hunyt el gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia, a nemzeti önfeláldozás és hazaszeretet szimbóluma. Az ő halálának évfordulóján veszi kezdetét évről évre a Batthyány Ősz rendezvénysorozat, amelynek meghatározó időpontját az október 6-i nemzeti gyásznap jelenti.  

Batthyány-Schmidt Margit felidézte, hogy a Magyar Batthyány Alapítványt 2015-ben azzal a céllal hozták létre, hogy a tudomány, a művészet és az oktatás eszközeivel gyűjtse össze, dolgozza fel és adja át a család gazdag történelmi örökségét a jövő nemzedékeknek. Kiemelete, hogy a történelmi név viselése számára nem kiváltságot, hanem elsősorban felelősséget jelent, amellyel a közösséget és a hazát kell szolgálni. Előadásában részletesen szólt a Batthyány család és a Ludovika Akadémia évszázados kapcsolatáról is. Beszédét azzal zárta, hogy az örökség csak akkor él tovább, ha átadjuk a fiataloknak. Éppen ezért vonta be az előadás további részének megtartásába fiát, Batthyány Boldizsárt, a család fiatalabb generációjának képviselőjét.

Batthyány Boldizsár – aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonságpolitikai mesterszakos hallgatója – örömét fejezte ki, hogy a fiatalabb nemzedék szemszögéből mutathatja be családja múltját. Előadásában felidézte, hogy a Batthyány család gyökerei egészen az 1200-as évekig, a Kővágóörs nemzetségből származó Miske ősig nyúlnak vissza. Rámutatott, hogy a nemzetség évszázadokon átívelő történetét két fő erény, a hűség és a bátorság határozta meg, amely a család címerében és szellemiségében is központi helyet foglal el.

A történelem nehéz időszakaiban a család tagjai katonai, politikai és kulturális téren egyaránt a haza szolgálatába állították tudásukat és vagyonukat. Batthyány Boldizsár részletesen ismertette a nemzetség legmeghatározóbb alakjainak életútját. Szólt mások mellett Batthyány I. Ferenc horvát és szlavón bánról, aki II. Lajos király közeli barátjaként 1526 júliusában levélben figyelmeztetett a török veszélyre, majd a mohácsi csatában négyezer katonájával vett részt az ország védelmében, később pedig a nemzeti kincsek megmentésében vállalt kulcsszerepet. Megemlítette Batthyány II. Ádámot is, a művelt, több nyelven beszélő hadvezért, aki a török elleni harcok és a kultúrapártolás kiemelkedő alakja volt, németújvári várában szellemi központot hozott létre, majd 1686-ban részt vett Buda visszafoglalásában. A 18. század alakjai közül Batthyány Károly tábornagyot emelte ki, aki európai csatákban szolgált, II. József nevelője volt, és 1764-ben hercegi rangot nyert a család számára. Végül gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független miniszterelnökére emlékezett, aki megteremtette a modern független magyar állam és az önálló nemzeti honvédség alapjait.

Elter Tamás Ferenc a magyar arisztokrácia két világháború közötti helyzetéről, a 20. század közepének megpróbáltatásairól, valamint a rendszerváltoztatás utáni újjáéledésérő beszélt. Rámutatott, hogy a magyar főnemesség társadalmi szerkezete és rangrendszere sajátos mintázatot követett a történelem során. Az első világégést követő 1918. novemberi összeomlás és a trianoni békediktátum óriási töréspontot jelentett a családok életében. Ennek ellenére a két világháború közötti időszakban is a tradicionális főnemesi famíliák maradtak a társadalmi élet meghatározó szereplői – emelte ki Elter Tamás Ferenc. A birtokvesztések hatására sok családban elindult az elpolgárosodás és a hivatásos politikai szerepvállalás, aminek köszönhetően ebből a körből került ki a korszak három meghatározó miniszterelnöke, Teleki Pál, Bethlen István és Károlyi Gyula. A két világháború közötti időszakban a társadalmi felelősségvállalás kiemelt szerepet kapott – fogalmazott Elter Tamás, az arisztokrata családok orvosi ellátást biztosítottak a birtokaikhoz tartozó falvakban, iskolákat építettek, támogatták a tehetséges rászoruló fiatalok taníttatását és kiterjedt karitatív tevékenységet folytattak, ami élesen rácáfolt a későbbi kommunista propaganda által terjesztett negatív sztereotípiákra.

Politikai téren a konzervatív-liberális és royalista szemlélet volt a meghatározó, emiatt Horthy Miklós kormányzóságát is sokan nehezen fogadták el. A 1930-as években az arisztokrácia határozottan szembeszállt a beáramló náci eszmékkel, ellenezte a zsidótörvényeket és a Németországgal való szövetséget, a német megszállás idején pedig sokan részt vettek az ellenállásban.

A legnagyobb tragédiát az 1945 utáni szovjet megszállás és a kiépülő kommunista diktatúra hozta el. Az 1947. évi IV. törvénnyel eltörölték a nemesi címeket, elvették a birtokokat és kastélyokat, a Rákosi-korszakban pedig kitelepítésekkel, börtönbüntetésekkel – mint az Andrássy család leszármazottai esetében – és az egyetemi oktatásból való kizárással próbálták fizikai és erkölcsi értelemben is megsemmisíteni őket. Az elnyomás éveiben a családok mindvégig megőrizték belső tartásukat és méltóságukat – mutatott rá Elter Tamás Ferenc.

A rendszerváltoztatás hozta el a harmadik nagy fordulópontot, amikor az elszármazott családok tagjai visszatértek Magyarországra. 1994-ben megalakult a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, amely azon dolgozik, hogy megszólítsa a fiatal generációkat, és visszahozza a köztudatba a történelmi családok évszázados szolgálati és felelősségvállalási kultúráját

Pallavicini Zita előadásában felelevenítette felmenője, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök és külügyminiszter életútját, akit kimagasló diplomáciai és retorikai képességei mellett igazi katonaként jellemezett, felidézve a pákozdi és a schwechati csatában való részvételét, valamint 1848 előtti isztambuli diplomáciai küldetését. Megemlítette gróf Széchenyi István korabeli jövendőlését is, aki az ifjú Andrássy tehetségét látva előrejelezte, hogy belőle még nagy ember lesz.

Magyarország miniszterelnökeként, majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztereként elnyerte Ferenc József bizalmát, és kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés megkötésében, amely elhozta a „boldog békeidők” néven ismert gyarapodó korszakot. Rövid ideig a pénzügyminiszteri tárcát is vezette, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Állami Kincstár létrehozásában. Pallavicini Zita hangsúlyozta, hogy Andrássy Gyula eredményekre vezető diplomáciai és retorikai szellemisége a mai geopolitikai kihívások között is követendő példát jelent.

A családok összefonódását szemléltetve elmondta, hogy Andrássy Klára Pallavicini Györgyhöz ment feleségül, ám a 20. század diktatúrái súlyos tragédiákat hoztak számukra. Legidősebb fiukat a szovjetek hurcolták el, majd egy csehszlovákiai táborban tűnt el nyomtalanul. Pallavicini Zita nagyapja, őrgróf Pallavicini Antal 1941-ben lépett a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe, és tiszti pályát futott be. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején őrgróf Pallavicini Antal vezette azt a katonai egységet, amely Felsőpetényből Budapestre kísérte és kiszabadította a házi őrizetben lévő Mindszenty József bíborost. Bár a bíboros felajánlotta neki a külföldre menekülés lehetőségét, Pallavicini Antal a szülőföldjén maradt, aminek következtében a kommunista megtorlás során letartóztatták, és 1957 decemberében kivégezték.

Pallavicini Zita megjegyezte, hogy az arisztokrácia által felhalmozott tudás, nemzetközi kapcsolatrendszer és erkölcsi tartás révén ma is véleményformáló szerepet kell betölteniük a társadalomban. Ennek szellemében bejelentette, hogy Zachar Péter Krisztiánnal, Dicső Pállal és Kállay Andrással közösen egy új összefogást és mozgalmat indítanak el a történelmi családok képviselőivel, mert a közösség akkor erős, ha összefog, és ez a közös munka a jövő generációk, a gyermekek és unokák számára egy boldogabb, ésszerűbb és jobb jövő megteremtését szolgálja – tette hozzá.

Zichy Gabriella Egy életmű a színház fókuszából címmel Zichy Mihály munkásságát mutatta be. Zichy Gabriella a színház világában eltöltött több mint négy évtizedes tapasztalatairól, művészi törekvéseiről és a magyar kultúra ápolásának küldetéséről beszélt. Pályája kezdetét felidézve elmondta, hogy a szakma rejtelmeit a 130 éves múltra visszatekintő Budapesti Operettszínházban sajátította el, ahol olyan meghatározó művészekkel dolgozhatott együtt, akiknek színházszeretete és embersége mély nyomot hagyott benne. Mint mondta, az általuk alapított Zichy Szín-Műhely elnevezésű színházi vállalkozás és alkotóműhely célja a magyar kulturális értékek közvetítése és hozzáférhetővé tétele a jövő nemzedékei számára olyan innovatív színházi formákkal, amelyek a ma emberéhez szólnak. Munkásságuk elismeréseként a korábbi díjak után 2025-ben a Széchenyi Család Alapítvány Az év vállalkozása díjjal tüntette ki a színházat, amely a közösségi felelősségvállalást és a hazaszeretetet képviseli.

Zichy Gabriella hangsúlyozta, hogy előadásaikkal kifejezetten törekednek eljutni azokra a kistelepülésekre és határon túli iskolákba is, ahol a gyermekeknek nincs színházba járási lehetőségük, így a produkciók révén élik át életük első színházi élményeit. A művészi és pedagógiai munka során kiemelt figyelmet fordítanak a családok történetének bemutatására, valamint a nemzeti irodalom és képzőművészet nagy évfordulóinak feldolgozására. A színház első nagy ívű vállalkozása Zichy Mihály festőművész és Arany János költő szellemi találkozása előtt tisztelgett, létrehozva az Arany-A-Másképp című összművészeti előadást.

Zichy Gabriella elmondta, hogy Arany János balladáinak illusztrálása Zichy Mihály pályájának betetőzését jelentette. Az 1890-es években Arany Lászlóval kötött megállapodás alapján a művész 1892 és 1897 között mintegy 180 rajzot készített, saját kézírásos felirataival és iniciáléival szerves vizuális egységbe foglalva a szöveget és a képet, amelyeket faxográfiai eljárással adtak ki. A két alkotóóriás vízióját ötvözi az Arany-A-Másképp című 21. századi összművészeti előadás is. Az előadásban felidézik a kultúrtörténeti kapcsolódásokat, köztük Johann Strauss A cigánybáró zeneszerzőjének egyetlen nagyoperáját, a Pásmán lovagot, amelynek librettóját Arany János Pázmán lovag című balladájából Ábrányi Kornél írta, és amelynek premierje 1892. január 1-jén volt Bécsben, valamint Arany A walesi bárdok című balladájának történelmi hátterét is.

Zichy Gabriella előadása felhívta a figyelmet a közelgő 2027-es esztendőre, amikor Zichy Mihály születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A jubileum alkalmából az Arany–Zichy előadás mellett egy új zenés színházi produkcióval is készülnek, amelynek bemutatóját a tervek szerint a festőművész születésnapján tartják meg.

Az előadásokat követően Tisza Attila az emléknapot összegző zárszavában rávilágított, hogy a nemesség évszázadokon keresztül hagyományozódó látásmódja, gondolkodása és társadalmi tudata folyamatosan gazdagítja az egyéni identitást és a közösséget, amely értékek őrzése és képviselete különleges kiváltságot jelent. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány titkára beszédében köszönetét fejezte ki az előadóknak, akik betekintést engedtek családi és történelmi múltjukba, pozitív és követendő példát állítva a jelenlévők elé.

Az eseményen közreműködött Kopiás Gabriella fuvolaművész.

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes


Elnyert pályázatok