A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Vallás és Társadalom Kutatóintézete (VTKI) kerekasztal-beszélgetést szervezett Zsidó oktatás Magyarországon nem (csak) zsidóknak címmel szeptember 23-án, az egyetem John Lukacs Társalgójában.
A rendezvény megszervezésének alapötletét Király István Mihály, a VTKI kutatója, az esemény szervezője ismertette, rávilágítva arra, hogy Magyarországon több olyan hitközségi, illetve magánfenntartású zsidó oktatási intézmény működik, amely jelen van a közbeszédben, és a zsidó identitás ápolása mellett nyitott a nem zsidó diákok fogadására is. A tanácskozás célja azon vallási és kulturális minimumok, közös működési elvek és képzések feltárása volt, amelyek mentén ezek az iskolák a nem zsidó lakosság és a teljes társadalom számára is értékes tudást nyújtanak. A szakmai beszélgetés meghívott vendégei Balla Bernadett, a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Balázs Gábor, az Országos Rabbi-képző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) rektora, valamint Zeitler Ádám, a Lauder Javne Iskola főigazgatója voltak.
A rendezvényt megnyitó Ujházi Lóránd, a VTKI vezetője felidézte, hogy az intézet mintegy tíz évvel ezelőtt jött létre az NKE-n, a jogelőd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen indult a vallás és a biztonság összefüggéseit vizsgáló kutatásokra építve. Az intézet univerzális horizonton vizsgálja a nagy világvallások társadalmi, intézményi és jogi dimenzióit, kiemelten foglalkozva a vallásszabadsággal, a keresztényüldözéssel, valamint a nyugat-európai és észak-amerikai antiszemitizmus újabb hullámaival. Mivel az NKE-n katonai, rendvédelmi és közigazgatási és vízügyi szakembereket képeznek, e kihívások és a társadalmi kohézió tudományos elemzése az egyetem képzési portfóliójának szerves részét képezi.
Ujházi Lóránd hangsúlyozta, hogy a társadalmi kohézió megőrzésének legfőbb bástyája az oktatás, hivatkozva a fenntartható oktatás koncepcióját feldolgozó kötetükre. Az identitás és a nevelés kapcsolatának megvilágítására az intézetvezető felidézte Louis Wirth szociológus 1943-ban írt tanulmányát, amely szerint a diaszpórában élő zsidóság számára a Tóra és a tanulás jelentette a „hordozható otthont” és a közösségi fennmaradás biztosítékát. Maimonidész 12. századi gondolatát idézve rámutatott arra is, hogy a tanulásnak a lélek mélyebb rétegeit érintő valósága van, hiszen az egész univerzumot az iskolás gyermekek tartják fenn, így a zsidó oktatási intézmények nyitottságuk révén az egész társadalom javát szolgálják.
A kerekasztal-beszélgetés során a résztvevők elsőként azt a kérdést járták körül, hogy milyen motivációval érkeznek a nem zsidó diákok és hallgatók ezekbe az intézményekbe. Balázs Gábor rávilágított, hogy az OR-ZSE angol elnevezése (University of Jewish Studies) pontosan megmutatja profiljukat: a zsidó tanulmányokat ugyanolyan tudományos szakterületként kell kezelni, mint bármely más bölcsészeti vagy társadalomtudományi diszciplínát. Ahogy az arabisztikát vagy a kínai tanulmányokat is tanulhatja bárki – függetlenül attól, hogy arab vagy kínai származású-e –, ugyanígy a zsidó ismeretek elsajátítása sem köthető származáshoz vagy felekezeti hovatartozáshoz.
Balázs Gábor ugyanakkor kiemelte, hogy a felekezeti szempontból elvárt zsidó származást vagy vallásgyakorlást kizárólag a hitéleti képzéseken (rabbi- és kántorképzés) követelik meg, más szakokon ezt nem is kérdezik. Az egyetem különösen büszke arra, hogy a felekezeti szociális munkás szakon komoly szerepet vállal a roma hallgatók társadalmi mobilitásának növelésében, akik rendszeresen beszámolnak arról, hogy ott mentesülnek a diszkrimináció alól.
BBalla Bernadett felidézte, hogy az 1919-ben alapított Scheiber Sándor Iskolában régi hagyománya van a nem zsidó diákok jelenlétének, hiszen már a második világháborút megelőzően is jártak hozzájuk nem zsidó tanulók. Napjainkban több roma család azért választja a Scheiber óvodáját és iskoláját, mert ott gyermekeik védve vannak az iskolai zaklatástól.
Zeitler Ádám kifejtette, hogy a Lauder Javne Iskola a rendszerváltás környékén alakult, világi, alapítványi fenntartású iskolaként, Estée Lauder és fia, Ronald S. Lauder támogatásával. A Lauderbe jelentkező nem zsidó családok elsősorban a magas oktatási minőség, a kiemelkedő érettségi és nyelvvizsga-eredmények miatt választják az intézményt. Zeitler Ádám hangsúlyozta: a beiratkozás előtt őszintén átbeszélik a szülőkkel, hogy készen állnak-e a héber nyelv és judaisztika tanulására, a pénteki korai zárásra, a kóser étkezésre és a zsidó ünnepek miatti leállásokra.
A közös működési elvekkel és vallási minimumokkal kapcsolatban Balázs Gábor tisztázta, hogy a zsidó oktatási tradícióban a diákokat „tanulónak” nevezik, nem pedig „hallgatónak”, mert a zsidó pedagógia alapja a kérdezés, a vita és az önálló gondolkodás. Az intézmények működésében meghatározó a kettős naptár használata: az állami és keresztény ünnepek mellett a zsidó naptár ünnepein is tanítási és munkaszünet van. A fejfedő (kipa) viselése a Scheiberben minden férfi és fiútanuló számára kötelező az épületen belül. A kóser étkezési szabályokat az épületen belül a vallásos diákok és munkatársak iránti tiszteletből tartják fenn.
A nyitottság és az identitásmegőrzés határvonalairól szólva a beszélgetés résztvevői rámutattak, hogy a nyílt antiszemita megnyilvánulásokat, a terrorizmus támogatását, az országok megsemmisítésére való felhívást és a humanista értékek megtagadását semmilyen formában nem tolerálják. A diákok körében megjelenő konfliktusokról – például a Lauderben előforduló „Free Palestine” matricákról vagy palesztin kendőkről – Zeitler Ádám elmondta, hogy ezeket nem bűncselekményként vagy azonnali kizárással büntetendő tettekként kezelik, hanem a természetes kamaszlázadás megnyilvánulásaiként, amelyekre a válasz az érdemi párbeszéd és a tanítás.
Az óvodától az érettségiig tartó hosszantartó oktatási modell kapcsán Zeitler Ádám kifejtette, hogy a Lauderben ez a felépítés mentesíti a gyerekeket a 6 vagy 8 osztályos felvételik stresszétől, lehetővé téve a saját tempójú fejlődést, amellyel a diákok végül 4,9-es érettségi átlagot érnek el.
A beszélgetés zárásaként a vezetők összefoglalták, hogy intézményeikkel kapcsolatban mire büszkék. Balla Bernadett az inkluzív oktatást és a sajátos nevelési igényű diákok felkarolását említette; Balázs Gábor az OR-ZSE tudományos eredményeit és egy új, nyitott, több nyelven beszélő rabbi-generáció kinevelését emelte ki; Zeitler Ádám pedig a diákok által kezdeményezett reggeli imákat, a szülők heti Talmud-Tóra tanfolyamát és azt a nevelési elvet hangsúlyozta, hogy a diákok kötelezzék el magukat egy érték vagy cél mellett.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Mészáros Márk Benjámin