A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Széchenyi Dísztermében szeptember 10-én megtartották a Ludovika Zeneszalon legújabb eseményét. Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Horváth Attila alkotmánybíró, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője által hagyományteremtő szándékkal létrehozott est a Magyar menyegző című film kapcsán a Ceaușescu-korszak erdélyi világát, a kalotaszegi hagyományokat és a néptánc szerepét járta körül. A vendégek Kovács Tamás színművész, a film főszereplője és Berecz István örökös Aranysarkantyús táncos, koreográfus, táncoktató voltak.
Horváth Attila bevezetésként a Ceaușescu-féle Románia nyomasztó, diktatórikus légkörének bemutatására kérte a vendégeket. A résztvevők felidézték, hogy a korszakban a Securitate fenyegetése, az állandó hiány a mindennapi élet része volt, sőt, az erdélyi magyarok akár a szabadságukat és egzisztenciájukat is kockára tették azért, hogy segítsék a Magyarországról érkezőket. Hangsúlyozták, hogy a nehéz körülmények között is erős maradt az erdélyi magyarok életereje, leleményessége és humora.
A résztvevők kitértek a kalotaszegi hagyományokra, táncra és népviseletre is. Berecz István kiemelte, hogy a rendkívül gazdagon díszített ruhák a házasság, a családi státusz és az igényesség kifejezői voltak: egy-egy különleges darab elkészítése akár egy év munkát is igényelt, ezért ma már rendkívül nagy értéket képviselne. A hagyomány azonban nemcsak pozitív következményekkel járt, ugyanis a hozomány túlzott jelentősége miatt Kalotaszegen kialakult az „egykézés”, vagyis a családok egyetlen gyermek vállalására törekedtek, mert több gyermek felnevelése és kiházasítása túl nagy anyagi terhet jelentett. Kovács Tamás a film forgatása kapcsán elmondta, hogy korábban egyáltalán nem táncolt, ezért a film egyik legnagyobb kihívása számára a kalotaszegi legényes elsajátítása volt. A szerep elnyerése után két-három hónapon keresztül intenzíven készül. Berecz István szerint Tamásban megvolt az ehhez szükséges „virtus”, vagyis az a belső erő és temperamentum, amely a legényeshez szükséges.
Szilasi Alex kiemelte, hogy a legényes különleges helyet foglal el a magyar tánckultúrában: a férfi- és női táncok mozgásvilága alapvetően eltér egymástól, a férfitáncokat pedig erőteljes karakter és sajátos ritmus jellemzi. „A legényes, mint táncforma különösen jól mutatja az egyéni táncosi szabadságot” – hangsúlyozta Szilasi Alex. Berecz István részletezte, hogy a Kárpát-medence tánchagyománya azért különösen gazdag, mert különböző történelmi korszakok táncformái maradtak fenn benne, például a középkori fegyveres, körtáncos és füzértáncos hagyományok mellett később kialakultak a páros és szóló táncok is. Mint fogalmazott: „Nálunk az improvizáció, az egyéni szabadság formálta a maga képére a táncunkat, ennek köszönhető a motívumok rendkívüli gazdagsága is.”
Szilasi Alex elmondta, hogy a 20. században Bartók Béla és Kodály Zoltán szemlélete hozott fordulatot: a népzenét önálló kulturális értékként kezelték, amelyhez nem feltétlenül kell hozzátenni vagy abból elvenni. A „tiszta forrás” gondolata ebben az esetben azt jelenti, hogy a népi kultúrát a maga eredeti formájában érdemes megőrizni és megérteni. A táncházmozgalom később tovább erősítette ezt a szemléletet. Hozzátette: ezért fontos a Bartók–Kodály–Lajtha-féle rendszerezés is, amelynek segítségével a különböző tájegységek zenei anyaga nem egyetlen homogén népzeneként, hanem különböző stílusok és dialektusok rendszerében válik értelmezhetővé. Az előadó szerint Bartók munkásságának jelentősége éppen abban állt, hogy rámutatott ennek a tiszta forrásnak az értékére. A rendezvény végül improvizációs feladattal zárult: a közönség és a szereplők egyre nehezebb kihívásokat találtak ki a zenész számára, például azt, hogy Szilasi Alex Liszt Ferenc stílusában zongorázzon.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes
