A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézete (KFI) – és általa Magyarország – olyan lehetőséget kapott, amire – világszinten is – nagyon kevés intézménynek van esélye: egy kínai vezetéssel induló, globális Digitális Fenntartható Fejlődési Célok „szuperprojektben” (DSP) lett kulcsszereplő. A háttérben a szakemberek mesterséges intelligenciával, műholdas megfigyelésekkel és óriási adatmennyiségekkel, modellezésekkel dolgoznak azon, hogy újraírják a vízgazdálkodást, az élelmezésbiztonságot – és ezáltal elősegítsék akár egész régiók felszíni és felszín alatti vizektől függő fenntartható fejlődését. A KFI szakértőivel, Bíró Tibor intézetvezetővel, Czippán Katalin fenntarthatósági tanácsadóval és Szőcs Teodóra tudományos főmunkatárssal beszélgettünk arról, hogyan indult a kezdeményezés, és mi következik most.
Egy találkozás, amely pályára állított egy új együttműködést
„A történet 2024 novemberében kezdődött, amikor a kínai fél, Guo Huadong, a Kínai Tudományos Akadémia Nagy Adatfeldolgozó Fenntarthatósági Központjának (CBAS) főigazgatója, Liang Dong, a CBAS főigazgató-helyettese és Gretchen Kalonji, a CBAS Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány meghívására részt vett a World Science Forum eseményen Budapesten, amely alkalmával – Kőrösi Csaba, az NKE VTK díszdoktorának közreműködésével – találkoztak Deli Gergellyel, az NKE rektorával” – kezdi Bíró Tibor.
Guo Huadong professzor és kollégái világos vízióval érkeztek: egy globális léptékű, államilag finanszírozott kutatási és monitoringrendszer kiépítésén dolgoznak, amely a fenntartható fejlődési (SDG) célok támogatását szolgálja. Ami igazán figyelemre méltó volt – mutat rá Bíró Tibor –, hogy ők nem egy-egy kutatócsoportot vagy intézményt kerestek, hanem egy olyan partnert, aki képes regionálisan gondolkodni. „Amikor felvetették, hogy az NKE lehetne ennek az európai hálózatépítésnek az egyik motorja, akkor számunkra is világossá vált, hogy egy stratégiai lehetőség kapujában állunk” – hangsúlyozza. Mivel Európából viszonylag kevés intézmény kap ilyen lehetőséget, igent mondtak a felkérésre.
A kezdetektől a pekingi aláírásig
A kezdeti egyeztetéseket gyors és intenzív szakmai munka követte, amelynek eredménye egy jól lehatárolt együttműködési struktúra lett; miután megszületett az elvi megállapodás, a KFI csapata azonnal konkrét feladatot kapott: dolgozza ki, hogy milyen tartalommal tud belépni ebbe a rendszerbe. Bíró Tibor szerint ez nem volt egyszerű, mert úgy kellett gondolkodniuk, hogy az illeszkedjen a kínai fél elképzeléseihez, ugyanakkor építsen a saját erősségeikre is.
„A pilotprojektek kidolgozása során kifejezetten arra törekedtünk, hogy olyan témákat válasszunk, ahol Magyarország nemzetközi szinten is releváns tudást tud felmutatni. Amikor ezt bemutattuk, nagyon erős visszajelzés volt, hogy a kínai fél, gyakorlatilag változtatás nélkül, elfogadta: azt jelezte, hogy komoly partnerként tekintenek ránk” – mondja a KFI vezetője.
Ezután következett a pekingi aláírás, amely már inkább szimbolikus, de mégis fontos mérföldkő volt. A memorandumot Deli Gergely rektor és Guo Huadong, a központ főigazgatója látta el kézjegyével; ekkor állapodtak meg abban is, hogy 2026 márciusában szerveznek egy közös workshopot a Ludovikán. A ceremóniát követően az NKE két professzora, Szöllősi-Nagy András, az NKE Vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó UNESCO Tanszékének vezetője és Bíró Tibor is tartott előadást a CBAS által szervezett – International Forum on Big Data for Sustainable Development Goals – nagyszabású konferencián.
Több mint projekt: hálózatépítés európai ambíciókkal
Az együttműködés egyik legfontosabb eleme a tudatos hálózatépítés, amely messze túlmutat a kutatási projekteken. A KFI vezetője szerint a kínai fél nagyon világosan fogalmazott: nem egy zárt rendszert szeretnének, hanem egy dinamikusan bővülő hálózatot, amelyben nemcsak tudományos intézményeknek van helye, hanem a szakmai szervezeteknek és a vállalatoknak is.
„Ez számunkra is új gondolkodásmódot igényelt. Amikor elkezdtük felkeresni a workshop résztvevőit, akkor tudatosan vontunk be például olyan céget, amely a mezőgazdasági integráció és a precíziós gazdálkodás területén kulcsszereplő hazánkban, nemcsak felhasználója, hanem fejlesztője is ezeknek a rendszereknek, ami óriási hozzáadott érték” – mondja Bíró Tibor.
Ebben a projektben – ahogy magán a workshopon is – a KFI kapcsolati hálója jelenik meg. A résztvevőket a tématerületek legjobbjai közül választották az intézet munkatársai: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértői kiválóak az árvíz kérdéskörében, lefolyásmodellezésben és a párolgásbecslésben; a Debreceni Egyetem geoinformatikus szakemberei kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a drónos talajnedvesség-térképezésben, növényivízstressz-térképezésben, de műholdas adatfeldolgozásban és domborzatmodellezésben is; a Szegedi Tudományegyetem kollégái az aszálymonitoring-hálózat tudományos megalapozásában szereztek elévülhetetlen érdemeket, ugyanakkor kiemelkedő munkát végeznek műholdas adatfeldolgozásban is, nem mellékesen pedig általuk találtak rá a szegedi vízügyes szakemberekre, akik a magyar aszálymonitoring-hálózat telepítésében és működtetésében vannak otthon. A workshop résztvevői között ott voltak a Talajtani Kutatóintézet munkatársai is, akik a hazai talajtérképezés legjobbjai, illetve a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai is, hiszen a vízminőségi kérdéseknél az algavirágzás van a fókuszban. A fentieken túl bevonták a Miskolci Egyetem talajtanos szakértőit, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az ELTE Természettudományi Karának szakembereit, illetve a KITE Zrt. munkatársait is.
A hosszabb távú cél egyértelmű: ha Magyarországon működőképes ez a modell, akkor ki kell lépni a nemzetközi térbe. Először a közép-európai régióba, ahol már most is erős kapcsolatokkal rendelkeznek a KFI munkatársai, majd ennél is szélesebb körben.
A hálózatépítés azért is kulcsfontosságú – mondja Czippán Katalin –, mert a fenntarthatósági problémák nem állnak meg az országhatároknál. A vízgazdálkodás tipikusan ilyen terület: a vízgyűjtők, a klímaváltozás hatásai mind regionális vagy globális léptékben értelmezhetők. „Ha sikerül egy olyan hálózatot létrehoznunk, amelyben különböző országok kutatói, intézményei és vállalatai együtt dolgoznak, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudunk valódi, alkalmazható megoldásokat létrehozni. És ez az, ami igazán értékes ebben a projektben” – véli a KFI szakértője.
Egy workshop, amely valódi együttműködést hozott
A közös gondolkodás egyik első terepe az NKE-n rendezett workshop volt márciusban, amely módszertanában is újat hozott. „Tudatos döntés volt részünkről, hogy ne hagyományos műhelymunkát végezzünk. A célunk nem az volt, hogy mindenki bemutassa saját kutatását, hanem az, hogy közösen gondolkodjunk egy-egy problémáról és azok megoldásairól” – folytatja Czippán Katalin.
„Ezért alakítottuk ki azt a struktúrát, ahol minden résztvevő aktív szerepet kapott” – mondja Szőcs Teodóra hidrogeológus, a Környezeti Fenntarthatósági Intézet tudományos főmunkatársa. „Nem volt passzív hallgatóság; chair, co-chair, facilitátor, moderátor, rapportőr szerepeket osztottunk a résztvevőkre. Mindenkinek hozzá kellett járulnia a közös munkához, és ez alapvetően meghatározta a műhely dinamikáját. Mindenki részese lett az eredményeknek.”
Az előkészítésbe rengeteg munkát fektetett az intézet, a workshop struktúrája pedig hosszú evolúciós folyamat eredményeként alakult ki. A KFI munkatársai több verziót is kidolgoztak, finomítottak rajtuk és újragondolták őket. „Amikor a kínai partnerek megérkeztek, még bennük is volt egyfajta bizonytalanság: Hogyan fog ez működni? Mi történik egy másfél órás brainstorming során, ha nem lesznek aktívak a résztvevők? – kérdezték. Végül rendkívül intenzív, produktív műhelymunkát végeztünk. A végére kifejezetten értékelték ezt a megközelítést” – emlékezik vissza Szőcs Teodóra.
A workshop végeztével jelentés készült az eseményről, amely alapján felkeresik a munkacsoportokban lévő partnereket, hogy kezdetét vegye az egyes platformok kiépítése. „Felmerült az is, hogy a CBAS által Kínában szervezett éves konferencián (International Forum on Big Data for Sustainable Development Goals) szervezünk egy CBAS–NKE-együttműködés által inspirált nemzetközi szekciót, ahol ismertetjük a tervezett közös kutatásainkat, eredményeinket, több szakértőnk részvételével” – mondja a hidrogeológus.
Összeáll a kutatás-fejlesztési „nagy kép”
A workshoppal párhuzamosan egy másik szálon is megindult a munka: a KFI munkatársai gyorsan reagáltak pályázati lehetőségekre; a kínai–magyar kooperáció nagyon fontos pillére, hogy nem csupán a távol-keleti fél SDG-monitoring tudományos-szakmai hálózatát építik, hanem ezzel párhuzamosan ugyanezekben a témákban közös kutatási projektekben indulnak, kutatás-fejlesztés (K+F) megvalósítása érdekében.
„Egy ilyen nagy volumenű együttműködés akkor válik igazán élővé, ha konkrét projektek és finanszírozás kerül mögé” – mondja a KFI tudományos főmunkatársa. Erre most lehetőség is nyílt, sőt nem is egy, hanem rögtön kettő. Az egyik ilyen a Kínai Nemzeti Természettudományi Alap (National Natural Science Foundation of China) által finanszírozott, és kapcsolódik a márciusi workshop három témájához, az árvízhez, az aszályhoz és a felszíni vízminőséghez. „Ebben a pályázatban megfogalmaztuk, hogy milyen tudással, adatokkal és infrastruktúrával tudunk hozzájárulni a kínai fél tevékenységéhez. Ha a partnerünk elnyeri a támogatást, azt jelenti, hogy a magyar kutatók ténylegesen bekapcsolódhatnak a kínai terepi munkába, közös adatgyűjtésbe, műhelytalálkozók munkájába, mindezt a projekt teljes életciklusában. Ez teljesen más dimenzió, mint egy finanszírozás nélküli nemzetközi együttműködés, ahol sokszor csupán publikációk szintjén történik együttműködés” – hangsúlyozza a pályázat jelentőségét Szőcs Teodóra.
Napjainkban a világban egyre szorosabban kapcsolódik össze a tudományos kutatás és a döntéshozatal, különösen a fenntarthatóság területén – vezeti fel a második projektlehetőséget Czippán Katalin, emlékeztetve, hogy ennek már régóta keretet adnak az ENSZ fenntartható fejlődési céljai. Most azonban új szintre léptek: az ENSZ közgyűlése által 2025-ben elfogadott Paktum a jövőért és az UNESCO által meghirdetett tudomány a fenntarthatóságért évtized – 2025 és 2035 között – azt jelzi, hogy a tudomány szerepe felértékelődött.
„A kínai program – amelyet az UNESCO befogadott – ennek a nagyon erős, jól finanszírozott és szervezett megvalósulása. Amikor ehhez csatlakozunk, akkor nem csupán egy projekthez kapcsolódunk, hanem egy globális tudományos és szakpolitikai térbe lépünk be. Ez pedig hosszú távon meghatározhatja azt is, hogy Magyarország milyen szerepet tölthet be ezekben a nemzetközi folyamatokban” – mutat rá a pályázathoz való csatlakozás jelentőségére Czippán Katalin.
A jövő: adatok, döntések és globális hatás
A projekt egyik legnagyobb ígérete, hogy a tudományos eredmények közvetlenül beépülhetnek a gyakorlati döntéshozatalba. Bíró Tibor intő jelként említi, hogy bár a sok vízgazdálkodási probléma közül csupán hármat dolgoztak fel, a workshop résztevői közül mégis a legtöbben az aszályt választották. „Kínában hatalmas nagy probléma a vízminőség és nagyon szennyezettek a felszíni vizek is, azonban az utóbbi években ott is az aszály problematikája került előtérbe. A vízkészletek szétosztása jól láthatóan térségi szinten csak úgy működik, ha képesek vagyunk az aszály mértékét hosszú távon előre jelezni” – mondja.
Czippán Katalin – ehhez kapcsolódva – rámutat az együttműködés egyik feladatára, az aszálymonitoring-mérőhálózat térbeli kiterjesztésére: arra, hogy hogyan lehet az űrből, műholdak segítségével, naponta talajnedvesség-térképeket készíteni, és ezek dinamikáját vizsgálni. „A kiszáradás dinamikájának és mélységi profiljának meghatározásához olyan talajba telepített szondák adataira van szükség, amelyek több mélységben mérik a talajnedvességet. Ezeket az adatokat összepárosítják a talajtani adatbázisokkal, ezekkel pedig »taníthatják« a műholdas érzékeléseket, azaz az adatokat felhasználják a műholdas megfigyelések kalibrálására és validálására. A műholdak többsége elsősorban a felszínt látja, ezért a növénnyel fedett területeken a talajnedvesség érzékelése nehézségekbe ütközhet. Ezért olyan módszereket kell kialakítani, amelyek a növények vízstresszét képesek térképezni. A növényzet jó indikátora a vízhiánynak, így a vízstressz alapján meghatározható az aszály kialakulásának mértéke, illetve az, hogy szükség van-e vízgazdálkodási vagy aszálykészültségi beavatkozásokra.”
Hogyan lehet ezzel a módszerrel támogatni a hazai vízügyi ágazatot? A vízügy jelentős eszközrendszerrel rendelkezik, és létezik egy hazai protokoll, amely alapján az egyes készültségi fokozatok előírják, hogy milyen intézkedések hozhatók, szélsőséges esetben milyen sorrendben kell az érdekeltek vízigényét kielégíteni, illetve hogyan tudják a vízszolgáltatásokat korlátozni.
Bíró Tibor rámutatott, a vízgazdálkodás napjainkra egy rendkívül komplex rendszerré vált, amelyben olyan nagy mennyiségű adat (big data) áll rendelkezésre, hogy azt már csak fejlett algoritmusokkal lehet feldolgozni. „A cél, hogy ebből a rengeteg adatból konkrét döntési támogatás születhessen: mikor, hova, mennyi vizet kell juttatni; ez nem csupán gazdasági kérdés, hanem ökológiai és társadalmi is” – hangsúlyozza.
A KFI vezetője konkrét példaként hozza Magyarország és a Kárpát-medence vízkészletének csökkenését, amelynél segítséget jelenthet a precíziós vízgazdálkodás. „Hazánkba az elmúlt öt év átlaga alapján 98 köbkilométernyi víz érkezik évente, a korábbi hosszú távú átlag pedig 114 köbkilométernyi volt, ami hatalmas különbséget mutat. Ez annak köszönhető, hogy a felvízi országoknál is komoly aszályok voltak az elmúlt években, visszatartják és hasznosítják a vizet, és nálunk is egyre nagyobb a területi párolgás, kisebb a lefolyás. Az aszálymonitoring-rendszer jelentősége itt mutatkozik meg: ha az adatokból nyerhető előrejelzések alapján tudunk következtetni a következő 10-12 nap vízmérlegére, akkor a vízkormányzási feladatokat pontosabban lehet tervezni: annyi vizet adnánk le az érintett vízrendszerekre, amennyire feltétlenül szükség van; ehhez kell igazítani az üzemrendeket. A párolgási és szivárgási veszteségek, valamint a szállítási idő figyelembevételével lehet precíziós vízkészlet-gazdálkodást folytatni, ami meghaladja az emberi képességeket. Így kerül előtérbe a big data és a mesterséges intelligencia.”
És itt jön be a globális dimenzió – mondja Czippán Katalin –, hiszen a világ számos pontján nincs olyan vízügyi infrastruktúra, mint hazánkban. „Ha sikerül olyan modelleket és indexeket létrehozni, amelyek kevesebb adatból is megbízhatóan működnek – például műholdas megfigyelések alapján –, akkor ezek a megoldások szinte bárhol alkalmazhatók lesznek a vízkészletek változásának vizsgálatára” – jegyzi meg. „Ez az, ami igazán izgalmassá teszi ezt az együttműködést: nem csupán saját problémáinkra keresünk választ, hanem hozzájárulunk egy globális tudásbázishoz is.”
Adattól a döntésig: egy új korszak születése
A történet tehát messze nem ért véget – valójában most kezdődik igazán. Az együttműködés nem csupán új kutatási projekteket, hanem egy új szemlélet megszületését is jelenti, ahol az adatokból tudás, a tudásból pedig felelős döntés születik. Egy olyan korszakba léptünk, ahol a víz már nem pusztán természeti erőforrás, hanem stratégiai tényező, amelynek kezelése meghatározza gazdaságaink, ökoszisztémáink és társadalmaink jövőjét.
Magyarország pedig most nem sodródik az eseményekkel, hanem alakítja azokat: hidat képez, tudást kapcsol össze technológiával, és aktív formálója lesz annak a globális párbeszédnek, amely a fenntartható jövőről szól. Ha ez az út valóban kiteljesedik, akkor nemcsak egy sikeres nemzetközi együttműködésről beszélhetünk majd, hanem arról is, hogy egy kis ország hogyan válhat egy globális kihívás megoldásának kulcsszereplőjévé.
A cikk a Bonum Publicum 26/4. lapszámában jelent meg.
Szerző: Szilágyi Dénes
Fotó: CBAS