Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Digitális fenyegetések egyetlen kattintásra

A közösségimédia-használat és biztonság című új kötetének szervezett könyvbemutatót a Ludovika Egyetemi Kiadó április 29-én, a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában.

Az új kötet kutatási eredményei arra adnak jövőbe mutató válaszokat, hogy hogyan lehetünk nagyobb biztonságban az online térben, illetőleg hogyan tudjuk biztonságosan használni a közösségi média felületeit – emelte ki köszöntőjében Kovács László vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos rektorhelyettese, az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének intézetvezetője. Hozzátette, bár elsőre szokatlannak tűnhet egy alapvetően digitális formátumú könyvnek fizikai bemutatót tartani, ám a téma fontossága megkívánta a személyes szakmai diskurzust. Kiemelte, hogy a kötet – amely három szerkesztő és öt szerző munkájának eredménye – nem csupán az online fenyegetésekre világít rá, hanem a technológia és az emberi tényezők kapcsolatát is vizsgálja. Mint fogalmazott, a társadalomtudományok – szemben a gyorsan változó technológiával – az állandóbb emberi természettel foglalkoznak, éppen ezért segíthetnek a kötet által feltárt mintázatok alaposabban felkészíteni a hallgatókat a rájuk akár a jövőben is leselkedő digitális veszélyekre.

Az eseményen a könyvet Kovács László rektorhelyettes moderálásával a szerkesztők, Veszelszki Ágnes, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) dékánja, a kar Digitális Média és Kommunikáció Tanszékének (DMKT) tanszékvezető egyetemi docense; Kovács Gábor István, a NITK tudományos dékánhelyettese, a DMKT egyetemi docense; valamint Bányász Péter, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kiberbiztonsági és e-Közigazgatási Tanszék egyetemi docense mutatták be.

Az új kötet elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Közszolgálati Tudásportál felületein.

A könyvbemutatóról bővebben az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében olvashat.

 

Szöveg: Sarnyai Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes