Ukrajna és az EU integrációja a V4-ek kontextusában címmel szervezett nemzetközi tudományos eszmecserét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (ÁNTK) április 17-én, a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós Termében.
A konferenciát Zachar Péter Krisztián, az ÁNTK nemzetközi dékánhelyettese nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: az egyetem, különösen pedig a közszolgálati egyetem szerepe túlmutat az oktatáson és a kutatáson, hiszen a tudásnak a polcokról utat kell találnia a társadalom felé. Kiemelte, a mostani válsághelyzetben nem csupán releváns, de sürgető is a közép-európai térség biztonságát és jövőjét érintő kérdések közös értelmezése. „Nem elegendő pusztán figyelemmel kísérni a folyamatokat, azokat tanulmányozni, megvitatni és – ahol lehetséges – alakítani is szükséges” – fogalmazott. Az ÁNTK különleges küldetéseként említette, hogy az intézmény a közszolgálat szakemberein túl a jövő döntéshozóit is felkészíti, mindig felelősségteljes regionális és nemzetközi szemléletet közvetítve.
A konferencia szakmai hátterét Kutasi Gábor, az ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a visegrádi együttműködés keretében megvalósuló kutatási projekt vezetője mutatta be. Ezt követően pedig az Ukrajna politikai rendszerének és védelmi helyzetének elemzése a koppenhágai kritériumok, valamint a biztonsági és védelmi együttműködés tükrében című panelbeszélgetésen Bendarzsevszkij Anton, külpolitikai elemző, újságíró, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, valamint Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa osztották meg gondolataikat, majd a közönség kérdéseire is válaszoltak.
Az esemény folytatásában a hazai és a külföldről érkezett hallgatók az ukrajnai kapcsolatok szempontjából releváns V4-es biztonság- és védelempolitikai kérdésekről szóló műhelybeszélgetésen vehettek részt, amelyet Tankovsky Oleg, a Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék adjunktusa vezetett.
Az eszmecseréről bővebben az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében olvashat.
Az esemény a Nemzetközi Visegrádi Alap 22430298 számú projektje keretében jött létre.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes