Kína globális arca a változó nemzetközi rendben címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézete (JLI) március 18-án, a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós Termében.
Kína globális megítélése mára központi kérdéssé vált a folyamatosan változó, egyre inkább multipolárissá váló nemzetközi rendben – emelte ki megnyitójában Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója. Hozzátette: ahogy Kína gazdasági jelenléte erősödik, úgy válik egyre összetettebbé mindaz a narratíva, amely az ország szerepét formálja – a kereskedelem, a befektetések és a globális együttműködés mentén. A világ különböző régióiban Kínára más-más szemüvegen keresztül tekintenek: gazdasági partnerként vagy stratégiai szereplőként. Ebben a kontextusban elengedhetetlen e nézőpontok megértése. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a jövő diplomatái és biztonságpolitikai szakemberei tanulnak, a nemzetközi szakértőkkel folytatott párbeszéd segíti a hallgatókat abban, hogy eligazodjanak ezekben a komplex folyamatokban a változó globális környezetben.
A nemzetközi főigazgató azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a konnektivitás koncepcióján keresztül közelíti meg ezt az alakulóban lévő világképet, előtérbe helyezve a pragmatikus és sokszínű partnerségeket. Ez a megközelítés túlmutat a gazdasági kapcsolatokon: magába foglalja az akadémiai és intellektuális együttműködést is, tükrözve a globális dinamikák árnyalt megértésének szükségességét.
Európában az utóbbi időben egyre nagyobb szükség van Kína-szakértőkre. Ennek hátterében több tényező is áll – mutatott rá a Kína globális arca – az európai nézőpont című előadásában Shaun Breslin, a Warwicki Egyetem professzora. Az esemény folytatásában Shaun Breslint Vörös Zoltán, a JLI tudományos főmunkatársa kérdezte Kínáról. A professzor kérdésekre válaszolva kijelentette, a jövőben a világpolitikában valószínűleg az egyes ügyek mentén fognak praktikus alapon különböző koalíciók kialakulni.
A konferencia második részében, az Eszterhai Viktor, a JLI tudományos munkatársa által moderált, Kína imázsa globális nézőpontokból című kerekasztal-beszélgetésen Rong Dan, a Guangdong Külkereskedelmi Egyetem Nemzetközi Stratégiai Intézetének óraadója; Révész Ágota, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense; valamint Vörös Zoltán, a JLI tudományos főmunkatársa cseréltek eszmét. Itt a legtöbb szó arról esett, hogy vajon elindult-e Kína a globális szuperhatalommá válás útján.
A konferenciáról bővebben az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében olvashat.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes