Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A harctérré változtatott média

Információs hadviselés a digitális korszak médiahálózatainak összefüggésében címmel szervezett nemzetközi műhelybeszélgetést a Ludovika Fellowship Program keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszéke (NBTT) február 23-án, a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós Termében.

A háborúkat ma már nem a hagyományos eszközökkel vívják, harctérré változott a média is – emelte ki köszöntőjében Petruska Ferenc alezredes, az NKE HHK nemzetközi dékánhelyettese. A védekezéshez egyaránt szükség van a technológia, a média és a nemzetbiztonság szakértőire is. A műhelybeszélgetés olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy a médiahálózatok tevékenysége milyen jogi és működési kockázatokat hordoz, hogyan képesek formálni kognitív képességeinket vagy éppen azt, hogy milyen sebességgel képesek terjeszteni üzeneteiket.

A háborús bűn vádja olyannyira hatékony fegyverré vált, hogy szinte visszariasztotta a katonákat a cselekvéstől – e a megállapítást tette előadásában Petruska Ferenc alezredes.

A média-hadműveletek ma már bőven túlmutatnak a háború képernyőre kerülésén, ahogyan azt korábban az Öbölháborúban láthattuk – mutatott rá Nicoleta Annemarie Munteanu, a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Társadalom- és Bölcsészettudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok, Politikai Tanulmányok és Biztonságtudományi Tanszékének egyetemi tanára.

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint az álhírek megosztják a társadalmat – mondta el Palusek Erik, az NKE Tudománystratégiai Irodájának kutatási munkatársa.

Korszakunkban a tömegmédia fundamentális cselekvő, formálja a közvéleményt, értelmezi az eseményeket, valamint véleménybuborékot hozhat létre – emelte ki Jakusné Harnos Éva, az NKE HHK NBTT egyetemi docense

Az eseményről bővebben is olvashat az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében.

 

Szöveg: Sarnyai Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes