Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A Bonum Publicum legfrissebb száma már online is elérhető

Denveri jelentés

Nemrégiben lehetőségem adódott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegációjának tagjaként több hivatalos szakmai látogatáson is részt vennem az egyesült államokbeli Coloradóban. Kiutazásunk egyik legfontosabb állomása a Metropolitan State University of Denver volt, ahol Christián László r. dandártábornok, korábbi rektorhelyettes, Fulbright-ösztöndíjas vendégoktatóként tevékenykedik. A két intézmény együttműködése 2023-ra nyúlik vissza, ennek a partnerségnek volt egyik jelentős mérföldköve az a közösen szervezett – Current Challanges in Law Enforcement: Hungarian an US Perspectives elnevezésű – műhelykonferencia, amely nem csupán egy formális esemény volt, hanem olyan lehetőséget biztosított, amely erős alapokat teremtett a jövőbeli közös projektek, kutatások és oktatási programok megvalósításához, hozzájárulva mindkét egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítéséhez és fejlesztéséhez.

A kint töltött egy hét alatt számos szakmai látogatásra is lehetőségünk nyílt: többi között ellátogattunk a Denver Crime Laboratoryba, ahol egy igazságügyi fegyverszakértő tartott előadást a lőfegyverek és eszköznyomok azonosításának témakörében; delegációnkat vendégül látta az Auraria Campus Police Department rendőrkapitányság vezetője, illetve a Homeland Security Investigations nevű szövetségi bűnüldöző szerv területi irodájának különleges ügynöke is, valamint fogadtak bennünket a Westminster Police Departmentben, a Denver County Jailben és az Air Force Academyn is.

Az út röviden összegezve: számos új szakmai kapcsolat, szélesebb látókör, rengeteg tapasztalat. Az együtt gondolkodás elkezdődött, körvonalazódnak a közös publikációk, vannak javaslatok a jövőbeli csereprogramokra is. Biztos vagyok benne, hogy az MSU Denverrel való együttműködés hosszú távon is folytatódni fog, és mindkét egyetem számára számos új lehetőséget, inspirációt és sikert hoz; megígérhetem, hogy a magazin hasábjain is figyelemmel kísérjük majd a közös projektek alakulását és a jövőben megvalósuló programokat.

Szilágyi Dénes főszerkesztő

 

A Bonum Publicum legújabb száma ITT érhető el.

A Bonum Publicum korábbi számai IDE kattintva tekinthetők meg.

 

 


Címkék: Bonum Publicum