Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Regionális eszmecsere közös biztonságunkról

Hat partnerintézmény nemzetközi összefogásával, a Law Enforcement – Psychology (LEPSY) Central European Exchange Programme for University Studies (CEEPUS) Network keretén belül szervezte meg második kutatási és együttműködési konferenciáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara (RTK) március 12-én.


Egyetemünk az egyik legfontosabb regionális tudásközpont, illetve hazánk első számú felsőoktatási intézménye a közszolgálat, a közigazgatás, a diplomácia, a biztonság, a rendészettudomány, a vízgazdálkodás és hamarosan a tanárképzés területén – hangsúlyozta Pier Paolo Pigozzi, az NKE nemzetközi rektorhelyettese az online térben megtartott köszöntőjében. Ennek szellemében kívánta, hogy nyújtson a konferencia minden résztvevő számára értékes nemzetközi eszmecserét és hordozzon számos tanulságot.

A mai, rendkívül érdekesnek tűnő előadások során számos téma akár eltérő megközelítését is hallhatjuk majd – mondta el megnyitójában Kovács Gábor r. vezérőrnagy, egyetemi tanár, az NKE RTK dékánja. Hozzátette, köszönet illeti a hazai és külföldi szervezőket, partnereket azért, hogy ennyi kiváló szakértőt és előadást tárnak elénk a konferencián. Kiemelte, mi egy családot alkotunk e régióban, így hasonló problémákkal és megoldásokkal rendelkezünk, sikerünk záloga pedig a közös gondolkodás lehet.

A megnyitót Dobák Imre egyetemi docens, az NKE RTK Polgári Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője moderálta, aki elmondta, a konferencia előadásaiból hamarosan tudományos kiadvány fog készülni. A kutatók a nap során összesen hat szekció közel negyven előadásán vitatták meg szakterületük aktuális kérdéseit.

 

Szöveg: Sarnyai Tibor


Címkék: CEEPUS LEPSY