Öt ország, mintegy 50 egyeteméről közel 2000 sportoló érkezik március 6-8. között a XVI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájára (KEK), amely az elmúlt években Magyarország egyik legnagyobb amatőr sporteseményévé nőtte ki magát. A KEK-et a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) társszervezésében a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) szervezi hét fővárosi versenyhelyszínen. Az ünnepélyes megnyitót az NKE Ludovika Campusán tartották március 6-án.
Idén ötödik alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb KEK Run-t a Ludovika Campus Orczy-parkjában, ahova közel 700 futót várnak. A hagyományos 1,1 kilométeres, 5,5 km-es, 10,15 km-es távok mellett idén 3,3-es távra és újdonságként a 7 km-es akadályfutásra is lehet nevezni. A futóversenyt a KEK kiemelt szakmai támogatója, a Ferencváros sportolói (Leimeter Dóra, Fekete Gergő és Molnár Attila) mellett olimpiai bajnokok is népszerűsítik. Köztük Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi hallgatója, jelenlegi munkatársa, illetve az ELTE kétszeres paralimpiai bajnok úszója, Pap Bianka.
A megjelent sportolókat elsőként Bódai Balázs, a Ludovika Sportegyesület operatív elnöke köszöntötte. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendezvénynek immár ötödik alkalommal adhat otthont az NKE. Egyetemünk vezetőinek és hallgatóinak célja és hitvallása a határon átívelő magyar fiatalok közösségének és barátságának erősítése, a magyar felsőoktatási sportélet fejlesztése, népszerűsítése.”
Ahogy korábban több megnyitón is, most is elismerően szólt a KEK értékeiről Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója, a KEK nagykövete. Elmondta: „A pályán igazi barátságok kötődnek még úgy is, hogy valójában egymás ellen, de a fairplay szellemében versenyzünk. A KEK pedig túlmutat a közös sportoláson.”
Becsei András, az OTP Bank Retail Divízió vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a társaság mindig is elkötelezetten támogatta a sportot, így nem kérdés számukra, hogy évről évre a KEK mellé állnak.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az Év Sportolója Gála élményeit idézte fel, mivel –a KEK-et az Év közösségi sporteseményének választotta a Magyar Sportújságíró Szövetség zsűrije. „Köszönet jár mindenkinek azért, hogy a KEK elérkezett arra a csúcsra, ahova a magyar sportban egy szabadidős esemény elérkezhet” – tett hozzá.
Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára szintén felszólalt a megnyitón, aki a köszönetnyilvánítás mellett arra tért ki, hogy az említett díjat azok a sportolók is magukénak érezhetik, akik évről-évre tesznek a rendezvényért részvételükkel. „Mindez mutatja, hogy mekkora ereje van a sportnak. Az, ahogy ez a közösség folyamatosan épül, hatalmas érték” – fogalmazott.
Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke hallgatótársaihoz és a sportolókhoz szólva felhívta a figyelemet: „Ha megvan egy jó csapat és megvan az elszántság, akkor valójában bármi lehetséges.”
A szervezők idén gazdag programkínálattal jelentkeznek a KEK Lounge-ban. A rendezvény ideje alatt a különböző standoknál ki lehet próbálni a lézerlövészetet, az Észak-Amerikában népszerű Cornhole-t, vagy a floorcurlinget. A KEK közössége 2025-ben a kárpátaljai magyar gyermekeknek gyűjt: a Salánki Mikes Kelemen Középiskola, a Verbőci Középiskola, valamint a Beregdédai Boksziskola növendékei kapják meg a beérkezett adományokat.
Szöveg: Pálfalvi Zoltán
Fotó: Szilágyi Dénes