Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Online is elérhető a Bonum Publicum legfrissebb száma

Új dimenzió a mikroszkopikus világban

Amikor december közepén nagyjából huszadmagammal összegyűltünk a Tóparti Épület kis tárgyalójában, még nem sejtettem, mekkora potenciál rejlik az épület földszintjén található, frissen beszerzett elektronmikroszkópban, amely az Algológiai laborba került. Természetesen Deli Gergely rektor, Láng István vízügyi főigazgató, Cimer Zsolt, a Víztudományi Kar dékánja, Bíró Tibor prodékán és a számos professzor jelenléte mutatta az átadóünnepség jelentőségét. Kis utánajárást követően egyértelmű volt, hogy a téma kiemelt helyet kap majd magazinunk hasábjain, ugyanis a téremissziós pásztázó elektronmikroszkóp a jövőben kulcsszerepet játszhat az Európai Unióban, így hazánkban is hamarosan megváltozó vízminősítési rendszer kialakításában.

A minősítésnek óriási jelentősége van, hiszen ettől függ vizeink hasznosíthatósága, amihez komoly gazdasági hatások párosulnak. Felsőoktatási műhelyünk objektív vizsgálatokkal – a többi között az új elektronmikroszkóp révén – maximálisan eleget tud tenni a kutatási elvárásoknak, így részt vehetünk a majdani rendszer kialakításában. A hihetetlen felbontással – kisebb, mint egy nanométer – rendelkező eszköz nem csupán fellendítheti majd az NKE-n zajló algakutatásokat, de lehetőséget adhat komoly nemzetközi kutatóinfrastruktúrába való bekapcsolódásra is. Együttműködés formálódik a Kínai Tudományos Akadémia egyik intézetével, aminek köszönhetően az NKE a jövőben a kínai féllel való együttműködéseket koordinálva közép-európai központtá válhat a térségi egyetemek és szervezetek között, fenntarthatósági célokat vizsgálva.

Szilágyi Dénes főszerkesztő

A magazin online itt olvasható.


Címkék: Bonum Publicum