NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

KEK Run: fussunk együtt a Ludovika Campuson!

2024. február 29. és március 2. közt rendezik meg a jubileumi, XV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK). Az egyetemisták méltán kedvelt sportrendezvényét élsportoló kiválóságaink is népszerűsítik.

Gulyás Michelle nem először áll a rendezvény mellé, úgy fogalmazott: „2021-ben még hallgatóként álltam rajthoz az első KEK Run-on, idén pedig már az NKE munkatársaként fogom ezt megismételni. Ráadásul akkor 5,5 km-es távon ezüstérmet szereztem. Nagy élmény volt a mezőnyben találkozni a hallgatótársaimmal és tanáraimmal. Ez a verseny igazán remek hangulatú, közösségi futás, ahol az egészen rövid, 1,1 km-es távtól egészen 15 km-ig mindenki megtalálhatja a számítását. Találkozzunk a Ludovika Campuson március 2-án! – tette hozzá.”

Menetrendszerűen indul a tavasz a BEAC határok nélküli sportrendezvényével, ahol hazai és külhoni egyetemista sportolók mérhetik össze erejüket. 2021 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a rendezvény társszervezője, amely együttműködésnek köszönhetően idén is segítjük a KEK megvalósulását. Az együttműködés kapcsán készült korábbi interjúban Deli Gergely, az NKE rektora, a KEK védnöke kiemelte, azért is fontos, hogy a program mellé álljon az egyetem, mert „e nagyszabású sporteseménynek különleges jelentősége van, hiszen lehetőséget ad arra, hogy a Kárpát-medencében tanuló, felsőoktatási intézmények hallgatói a sporton keresztül kapcsolatot építhessenek egymással”.

Az idei évben jubileumhoz érkezett az esemény: a XV. KEK immáron 15 sportágra bővül: futsal, alumni foci, nagypályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, sakk, darts, futás, e-sport, cheerleading. Illetve idén először rendeznek a vízilabda tornát, valamint a tájfutás, a polefitness és a tánc is bemutatkozik.

A KEK-en már nemcsak hallgatók és öregdiákok, hanem bárki részt vehet, ugyanis az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával a KEK Run futóverseny 4. alkalommal rajtol el március 2-án a Ludovika Campuson. A verseny kezdő futóknak is kiváló lehetőséget biztosít, hogy megmérettessék magukat, hiszen akik most vágnak bele a futásba, ők az 1,1 km-es távon tudják kipróbálni magukat. Akik hosszabb távot választanának, ők az 5,5 km-es és a 10 km-es távra tudnak nevezni. A 15. évforduló kapcsán pedig egy új táv is palettára kerül: az igazán elszántak 15 km-t teljesíthetnek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a KEK kiemelt támogatója és társszervezője, így több sportoló kiválóságunk is csatlakozik az esemény népszerűsítéséhez.

A futóverseny és a KEK is jótékonysági gyűjtéssel egészül ki. 2024-ben ismét a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum magyar diákjai számára gyűjt adományokat a KEK szervezői csapata.

A KEK Run futóversenyre február 25-ig kedvezményes nevezésre ITT van lehetőség.

További információk a KEK-ről IDE és IDE kattintva elérhetők.


Címkék: KEK Run