A Tempus Közalapítvány idén november 8. és 10. között szervezte meg az éves Nemzetközi Koordinátori Találkozóját a Szegedi Tudományegyetem szervezésével a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A három nap során számos szakmai kerekasztal-beszélgetést, előadást és workshopot rendeztek az Erasmus+, a Stipendium Hungaricum, a CEEPUS, az Ösztöndíj Keresztény Fiataloknak, illetve a Diaszpóra Felsőoktatási Programmal kapcsolatban.
A rendezvény átadták a már hagyománnyá vált Év Koordinátora díjakat is. Szaplonczay Eufémia, az NKE intézményi Erasmus+ koordinátora is elismerést kapott az Erasmus+ Európán belüli projekt kiemelkedően sikeres intézményi megvalósításáért.
Az eseményre több mint 250 fő érkezett az ország minden felsőoktatási intézményéből. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviseletében a Nemzetközi Iroda hat, a rendezvény témáját érintő projektek megvalósításában közvetlenül érintett munkatársa vett részt. A karok képviseletében az Erasmus+ programmal foglalkozó kari Erasmus+ koordinátorok jelentek meg. A nemzetközi területen dolgozó munkatársak mellet a Gazdasági Hivatal, Pályázati Pénzügyi Osztályának egy munkatársa is részt vett a találkozón.
Az Erasmus+ jó gyakorlatokról szóló szekcióban Ványi Panna és Szaplonczay Eufémia, az NKE Nemzetközi Iroda munkatársai bemutatták az NKE saját fejlesztésű Erasmus+ Pályázati Portál működését és annak főbb funkcióit. Az országban egyedülálló Pályázati Portál nagymértékben hozzájárul a mobilitások hatékony ügyintézéséhez és a digitális folyamatok előmozdításához. Az előadás mellett Szaplonczay Eufémia a Nemzetközi Kreditmobilitás témájában is részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen, amely az előző programszakasz kihívásairól és tapasztalatainak megosztásáról szólt.
Szöveg és fotó: Nemzetközi Iroda