NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Látnunk kell magunkat a jövőben!

„A változást nézzük abból az aspektusból, amely szükségszerű megújulásra késztet bennünket, nézzünk rá úgy, mint lehetőségre” – hangsúlyozta Christián László r. dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) oktatási rektorhelyettese a Kreatív Tanulás Iroda szervezésében megvalósuló 2023. évi Innovatív Tanszék Díj átadása és Kreatív Tanulási Program Workshop című eseményen a Ludovika Főépület Zrínyi Termében, november 15-én. 

„Az Innovatív Tanszék Díj lehetőséget biztosít az oktatók módszertani megújulására, ezáltal a hallgatók számára is élményt nyújt, valamint lehetőséget ad a konstruktív tanulási környezet megteremtésére. A díj célja, hogy elismerje azokat a tanszékeket, amelyek a Kreatív Tanulás Program megvalósításában aktívan részt vesznek, és részvételükkel támogatják az egyetemen folyó oktatásmódszertani paradigmaváltást” – fogalmazta meg Christián László r. dandártábornok köszöntőjében. Az NKE oktatási rektorhelyettese elmondta: 2021-ben 19, 2022-ben 12, az idén 8 pályázatot nyújtottak be.

Beszélt arról is, hogy a minket körülvevő változó világban a felsőoktatás az egyik terület, ami talán a leggyorsabban változik. Létrejött egy paradigmaváltás, megváltozott a viszonyrendszer a hallgatók és az oktatók között. „Ma már megkérdezzük a hallgatókat, hogyan szeretnék a tananyagot elsajátítani, és újragondoljuk az egyetemről alkotott elképzeléseinket a hallgatók elvárásai mentén. Hiszen olyan versenyben érdekelt az NKE, ahol 63 egyetem küzd egymással.

A 2023/2024-es tanév őszi félévében a 2023. évi Innovatív Tanszék Díj első helyezését a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszéke kapta. A második helyezett a HHK Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszéke, harmadik helyezett pedig megosztva, a Rendészettudományi Kar (RTK) Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszéke és az RTK Terrorelhárítási Tanszéke lettek. 

A díjak átadását követően Méhes Tamás egyetemi docens, a Tématerületi Kiválósági Program oktatási és kutatási módszerek a digitális és hagyományos oktatásban című alprojektben megvalósuló kutatásokat foglalta össze. Az ÁNTK oktatási dékánhelyettese ismertette: hogy a kutatás kvantitatív és kvalitatív kutatási részből állt. A kvantitatív kutatási részben a kutatók az NKE oktatóinak digitális kompetenciáját vizsgálták. A kvantitatív kutatás célja az volt, hogy megvizsgálják, az oktatók hogyan használják a digitális eszközöket a tanítás-tanulás során, hogyan növelik a tanulás hatékonyságát, illetve hogyan fejlesztik a tanulók digitális kompetenciáit. Az eredményekből kiderült, az oktatók többsége motivált digitális kompetenciájuk fejlesztésére és a hallgatók digitális kompetenciájának tanórai támogatására is.  A kvalitatív kutatási rész célja az volt, hogy feltérképezzék az oktatók oktatással kapcsolatos nézeteit, oktatási tapasztalatait, az oktatás megújulásával kapcsolatos véleményét, használt jó gyakorlatait és az elvárt támogatások formáit.

A TKP 2021-NKTA 51. számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP 2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.

Ezután a Tudománystratégia. Gyakorlati útmutató kutatóknak (Gulyás Adrienn és Demeter Márton szerkesztésében pár napja megjelent), illetve a Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz című (Korpics Márta, Méhes Tamás és Domokos Klaudia szerkesztésében egyelőre csak online olvasható) könyvek bemutatója következett.

Az egyre inkább kompetitív akadémiai világban nélkülözhetetlenek az egyénre szabott, de általánosan érvényes tudást is magukban foglaló tudománystratégiák, amelyek évekre, sőt évtizedekre meghatározhatják egy akadémiai életút minőségét, sikerét. A Tudománystratégia. Gyakorlati útmutató kutatóknak című tanulmánykötet célja, hogy ezen a nehézségekkel teli úton segítse eligazodni a kutatókat. A szerzők reményei szerint az egyes fejezetekben ismertetett jógyakorlatok beépülnek az olvasók személyes tudománystratégiájába, és hozzásegítik őket ahhoz, hogy szakmai álmaikat hatékonyan, kerülő utak nélkül valósítsák meg.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Programja keretében született Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz című kiadvány átfogó útmutatás a felsőoktatás oktatásmódszertani paradigmaváltásához. A könyvben a kreativitás és az innováció kiemelt szerepet kap, külön fejezetek foglalkoznak ezek oktatást segítő módszereivel. A mű áttekintést ad a tréningmódszertanról, és számos olyan gyakorlati megoldást javasol, amellyel inter­aktívabbá tehető az egyetemi oktatás. Segítséget nyújt a kooperatív tanulás szervezéséhez, valamint az esettanulmány ­módszer alkalmazásához is.

 

Szöveg: Páhy Anna

Fotó: Szilágyi Dénes