A House of European Affairs and Diplomacy (HEAD) konferenciát rendezett szeptember 29-én a Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában bővítéspolitika témában, immár a 2024-es magyar soros elnökségre készülve.
Deli Gergely, az NKE rektora köszöntőjében úgy fogalmazott: büszkeségre ad okot, hogy az egyetem e rendezvénnyel hozzájárulhat a magyar elnökséggel kapcsolatos feladatokhoz, ezzel is elkötelezettséget kifejezve az európai uniós feladatok iránt.
Molnár Balázs Péter, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az uniós elnökség kapcsán elmondta: e feladat azért is jelent majd kihívást, mert intézményi változások is zajlanak éppen. Az EU bővítése védelmi és versenyképességi szempontból egyaránt kulcsfontosságú. A Nyugat-Balkán két évtizede vár a csatlakozásra, érdekünk nekünk, magyaroknak is, hogy elősegítsük e folyamatot.
A konferencia megnyitása után Horváth Szabolcs, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős kabinetjének tagja a magyar elnökség prioritásairól és azzal összefüggő bővítéspolitikáról beszélt. Kiemelte, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását, de ehhez szükséges, hogy a kárpátaljai magyarok jogait tiszteletben tartsák.
Dux László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bel- és Igazságügyi és Bővítési Főosztályának vezetője és Fodor Attila, a Nyugat-Balkán kapcsolatokért felelős osztály vezetője beszélt a nyugat-balkáni országok csatlakozási esélyeiről. Szerbia fontosságát ők is hangsúlyozták, illetve szó esett bővebben Montenegró és Albánia helyzetéről is.
Ezt követően Özkan Duman, a Török Köztársaság budapesti nagykövetségének első titkára mutatta be egy panelbeszélgetésen a török álláspontot a bővítéspolitika kapcsán, majd a V4 országok képviselőinek panelbeszélgetéseire került sor.
Az eseményről részletes beszámolónkat a ludovika.hu cikkében olvashatják.
Szöveg: Bauer Anna, EJKK ESKI
Fotó: Szilágyi Dénes