NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Együtt a nukleáris leszerelésért

A Nemzetközi Partnerség a Nukleáris Leszerelés Ellenőrzéséért (IPNDV) nevű fórum idei konferenciájának egyetemünk ad otthont szeptember 4–7. között.

Az IPNDV egy több mint 25 ország részvételével működő nemzetközi fórum. Célja a nukleáris fegyverek leszerelésének nemzetközi ellenőrzése során felmerülő kihívások számbavétele, a lehetséges eljárásrendek kidolgozása, és a kihívások kezelését elősegítő technológiák fejlesztése. A tanácskozás amerikai kezdeményezésre alakult 2015-ben, munkáját a Nuclear Threat Initiative (NTI) nem-kormányzati globális szervezet segíti.

Hazánk 2018-tól tagja e fórumnak, amelynek munkájában a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), az Energiatudományi Kutatóközpont, valamint a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség Fegyverzet-ellenőrzési Főnökség vesz részt. Az idei budapesti konferenciára mintegy 60 szakértő érkezett, akik plenáris ülésen és két munkacsoportba szerveződve folytatnak szakmai egyeztetéseket.

A szeptember 4-i megnyitón elsőként Deli Gergely, egyetemünk rektora köszöntötte a megjelenteket. „A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására tett erőfeszítései révén az IPNDV nemzetközi biztonságban betöltött szerepe óriási” – fogalmazott, hozzátéve: az NKE küldetése három területen kapcsolódik e témához. „Először is a jó kormányzás gondolatának jegyében a magyar közszolgálat legfontosabb oktatási intézményeként a teljesítmény minőségének erősítésére, a közszolgálati ágak közötti együttműködési törekvésekre készítjük fel a hallgatókat. Másodszor: egyetemünk fontos tudásközpont a biztonság, a védelem, a katonai, a rendészeti, a közigazgatás, a diplomácia és sok más társadalmi és gazdasági területen. Harmadszor: partnerségeket építünk ki, ahol oktatási és tudományos kompetenciáink alkalmazása a közjó kulcsfontosságú szereplőinek igényeihez igazodik. Ebben az egyik kiemelt partnerünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium: a Magyar Diplomáciai Akadémiát az NKE támogatja, folyamatos, magas szintű képzést nyújtva a jelen és a jövő nemzedék diplomatáinak” – emelte ki a rektor.

A fórum fontosságát nem lehet túlbecsülni, tette hozzá. A geopolitikai verseny ugyanis újjáéledt, egyre nagyobb a veszélye a fegyveres konfliktusok eszkalálódásának. Bármilyen felelőtlen vagy rosszul kiszámított lépés beláthatatlan következményekkel járhat. „Intézményünk a közjót szolgáló küldetésének megfelelően egy olyan békés világért dolgozik, ahol nem kell félnünk a nukleáris fegyverek jelentette veszélytől. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk e fórum munkájához” – zárta gondolatait Deli Gergely.

Somogyi Gyula, a KKM biztonságpolitikai igazgatója úgy fogalmazott: sürgősen kezelni kell az atomfegyverek jelentette kihívásokat, és csak nemzetközi együttműködés révén lehetséges hatékonyan eligazodni a biztonságosabb jövő felé vezető bonyolult utakon. „Magyarország határozottan támogatja az IPNDV gyakorlati megoldásokra való törekvését apró, de jelentős lépésekkel. S bár az eredmények távolinak tűnhetnek, a fokozatos haladás erejét nem szabad alábecsülni, hiszen ezek nyomán építhetjük ki azt a bizalmat, együttműködést és tudást, amely szükséges a valódi változás előmozdításához” – hívta fel a figyelmet. „A következő napokban, amikor érdemi vitákat folytatunk, ne feledjük, hogy a nukleáris leszerelés ellenőrzése felé vezető út türelmet, kitartást és egységes fellépést kíván” – tette hozzá, végül köszöntötte a fórum új tagjaként az azon első ízben részt vevő Romániát.

Horváth Ákos, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntőjében röviden bemutatta az intézményt, amely az Atomenergia Kutatóintézet és az Izotópkutató Intézet alapjain jött létre 2012-ben, s amelyhez később a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet is csatlakozott. A nukleáris biztonság, a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság területén egyaránt végeznek kutatásokat és oktatói munkát. Reményét fejezte ki, hogy a fórum ideje alatt a résztvevőknek alkalmuk nyílik majd megismerni az intézményben folyó munkát, amely a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség együttműködő partnere is.

Mártonffy Balázs, az NKE EJKK Amerika Kutatóintézet igazgatója az újonnan formálódó többpólusú világról és a kapcsolódó kihívásokról fejtette ki gondolatait. Nemzetközi politika tekintetében sokáig az a nézet uralkodott, hogy az államok közti versengés a nukleáris területre nem terjedhet ki – a leszerelés szükségességét senki nem kérdőjelezte meg. Ez a helyzet megváltozott.  Miért történt ez? – tette fel a kérdést az intézetvezető. Azért, mert az Egyesült Államok fémjelezte egypólusú világrend a végéhez ért, és nagyhatalmi versengés kezdődött. Ez pedig két kérdést vet fel.

Az egyik – amelyről akadémikusok is vitáztak –, hogy pusztán a nukleáris leszerelés növeli-e a nemzetközi stabilitást. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy az ukrán-orosz háború miképpen alakult volna, ha Ukrajna – a Budapesti Memorandum aláírása helyett – megtartotta volna atomfegyvereit. A másik, hogy a nagyhatalmi politika, politizálás visszatér-e – netán sosem tűnt el igazán. Ezzel kapcsolatban az látszik, hogy az államok a nagyhatalmakhoz igazodva újrafogalmazzák külpolitikájukat. Összességében: többpólusú világunkban mind nehezebb lesz a nukleáris leszerelést kiemelni és a nemzetközi politika többi aspektusától külön kezelni. „Számunkra azonban mindez nem jelenti azt, hogy csak azért, mert a korábbi elemzések, előrejelzések tévesnek bizonyultak, ki kell dobnunk a nemzetközi politikai kihívásokra adandó régi válaszokat. Egy biztonságosabb nemzetközi politikáért való munkálkodás értelmes törekvés marad továbbra is" – szögezte le Mártonffy Balázs.

A Nuclear Threat Initiative programfelelőse a szervezeti változtatások kapcsán emelte ki, hogy tavaly óta új munkacsoportok jöttek létre, amelyek beszámolóit érdemes lesz figyelemmel kísérni. Emellett fontos az immár közel tízéves fórum eddigi eredményeinek, tanulságainak számba vétele is. Végezetül az Egyesült Államok Külügyminisztériumának képviselője a szervezők közti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet, és megköszönte minden résztvevő nevében a szervezést, vendéglátást.

 

Szöveg: Kovács Lilla

Fotó: Szilágyi Dénes